Pollenek támadása

2008.06.23. 16:55

A moziba járó ember még ma is azért vált Shyamalan-filmre jegyet, mert szeret borzongani, mert azt akarja, hogy megijesszék és a Hatodik érzéket akarja vissza. Az eseménytől garantáltan senki nem fog félni.

Van egy jelenet M. Night Shyamalan legújabb próbálkozásában, Az esemény-ben, amit érdemes rögtön az elején kiemelnem. A filmbéli titokzatos vírussal fertőzött, méla, zavarodott férfi bemászik az oroszlánketrecbe és hergelni kezdi a meglepett oroszlánokat. Meg akar halni. Ezt okozza a veszélyes vírus. Az oroszlánok segítenek rajta és először a bal karját kapják le, aztán a jobbat. Az meg áll, mélán. Csodálatos, többszörösen összetett, önmagát szétcincáló jelenet. Egyszerre érdektelen és vadul szórakoztató. A tavalyi Simpson család óta nem nevettem ilyen jót moziban, még akkor is, ha Shyamalan valószínűleg ijesztgetni akart vele. Az unott, letépett karú szalmabábu-öngyilkos a ketrecben.

Eredetileg ugye a halállal az van, hogy húsba vág. Valahol azt olvastam, hogy minden fajtája nagyon fáj, ráadásul egy nap mindannyiunknak fájni fog, úgyhogy ez mindenkit érint a moziban. Ez itt meg minden bizonnyal egy olyan vírus, ami kikapcsolja a fájdalom-érzékelésért felelős valamit - nyilván, hogy nehogy eltántorodjon az ember az öngyilkosságtól. Borzalmas? Nem. Igazából a legszebb halál: az érzelem- és fájdalom mentes távozás, ami senkinek nem adatik meg ezen a földön. Shyamalan persze melózott rendesen, szépen kitalált egy rakás hasonlóan laza öngyilkosságot - van itt fejlövés, akasztás, arccal ablakba bólogatás, hajtű nyakbadöfése, mezőgazdasági munkagép alá fekvés... Van, ahol munkások hullanak a tetőről, mint az érett gyümölcs, ami annyiban szívszorító, hogy felidéz egy szeptemberi napot, amikor New Yorkban az emberek egymásra néztek, kézen fogták egymást és a lángok elől kiléptek a semmibe. Ordító különbség. Az egyik egy film, amiben semminek sincs súlya, a másik az élet.

Forrás: InterCom 

Mi ezzel a filmmel a legnagyobb probléma? Az, hogy Shyamalan kinyírja a műfajt, a saját kis műfaját. És még észre sem veszi, nem érzi. Mint a röhejes szalmabábu az állatkertben. Az ott maga a rendező, kérem, az élesen is tompa oroszlánfogak cincálásában. Vagy a néző. Mert mitől féljünk ebben az életben, ha a halál érdektelenné válik? Pedig a moziba járó ember még ma is azért vált Shyamalan-filmre jegyet, mert szeret borzongani, mert azt akarja, hogy megijesszék és a Hatodik érzék-et akarja vissza, vagy legalábbis a Jelek-et. Figyelem, Az esemény-től garantáltan senki nem fog félni: ez egy igazi posztmodern darab, az önmegsemmisítő anti-horror. 

Vannak még fricskák a történetben: a főszereplő Mark Wahlberg például. Ő valószínűleg a filmtörténet első olyan színésze, aki annak ellenére félre van castolva, hogy a rendező eredetileg neki írta a szerepet. Wahlberg bizonyított, Wahlberg elismert színész, már rég nem az alsógatyás Marky Mark, aki a Jó Vibrálásról énekelt annak idején, de ezután a film után eltűnődtem, vajon nem kéne-e mégis visszamennie a balettbe ugrálni. Pocsék, erőtlen, szenvtelen alakítás. Középiskolai fizikatanárt játszik, aki mellényt vesz az inge fölé és okosan, szeretettel néz a diákjaira. A méhekről mesél nekik, akik eltűntek, és a film tizedik percében megtanítja nekik, hogy a természet megmagyarázhatatlan dolog, úgyhogy az igazi tudós ne is fenekedjen túlságosan, hogy megértse a dolgokat. Na itt, ebben a pillanatban tudtam, hogy Shyamalannak sincs halvány fogalma arról, mit akar ebből az egészből kihozni, azon kívül, hogy egyszer megnevettet a már említett állatkerti jelenettel. Nem lesz itt csavar, nem lesz itt magyarázat, oszoljanak kérem. Nincs itt semmi látnivaló.

Forrás: InterCom
Zooey Dechanel, John Leguizamo és Mark Wahlberg Az esemény-ben


John Leguizamo a tanárkolléga, aki egy trükkel variál: megállás nélkül szélütött riadtsággal pislog a szemüvege mögül. Wahlberg feleségét Zooey Dechanel játssza, ő is félelmetesen rossz. Tökéletesen alulírt, kitalálatlan szerep, úgyhogy Dechanel utolsó lehetőségként felöltötte inkább a megmagyarázhatatlanul gyagya, kiszámíthatatlan asszonyember alakját, és Shyamalan meg nem kérdezett rá, hogy Zooey, mi az istent csinálsz. Ha adnak egy darab fát Zooey kezébe, simán elment volna Tuskó Lady-nek, körülbelül annyira összefüggőek a reakciói.

Elértünk a fákhoz. A riasztóan susogó, rejtélyes fákhoz. Jön a szél, a szél hátán vírus. Szél hozott, szél visz el. Reszketnünk kéne, mint a nyárfalevél, de a közérdekű parlagfű hirdetések ezerszer riasztóbbak. Aztán egyszer csak vége, a következő reggel lenyugszik a természet, nincs több unottan biggyesztő, saját fejét lefűrészelő amerikai. Mindenki eltűnődhet, beül-e még ebben az életben egy Shyamalan-filmre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK