Tarr Béla lovát ugratja

Vágólapra másolva!
Amíg mások szerencsés esetben vízparton lazulnak, a magyar filmesek ezerrel dolgoznak. Utánajártunk, hogy milyen filmek készülnek nálunk idén nyáron. Nem csak a csajozós Csányi Sándorról, a thrillerbe keveredő Gryllus Dorkáról és Szabó Győző londoni maffiakalandjáról ejtünk szót, hanem foglalkozunk Tarr Béla lovával, Mundruczó Kornél Frankensteinjével és Jancsó Miklós Mátyás királyával is.
Vágólapra másolva!

Czukor show
Rendező:
Dömötör Tamás
Főszereplők: Csonka Szilvia, Anger Zsolt, Vasvári Emese, Péter Kata, Czukor Balázs, Árpa Attila, Simicz Sándor
Bemutató tervezett időpontja: 2010-es Filmszemle

ForrA!s: [origo]
Péter Kata, Szabados Mihály és Anger Zsolt a Czukor show-ban

Dömötör Tamás még a főiskola alatt rendezett egy Premier című no-budget Dogma-filmet (érdemes megnézni, itt ingyen megteheted), de a Czukor show az első igazi, filmre forgó nagyjátékfilmje. Aki látta a film előtanulmányaként szolgáló sikeres színdarabot, már ismerheti a sztorit: az író-rendező Füst Milán Boldogtalanok című drámájának figuráit ültette be egy mai tévés beszélgetőshow kulisszái közé. A film nagyobbik része magát a tévéműsort mutatja meg, ahol egy tragédiába torkolló szerelmi sokszög bontakozik ki, de ezzel párhuzamosan a kereskedelmi televízió működésébe is bepillanthatunk. Az utóbbi szálban Árpa Attila is szerepet kapott, aki a tévé igazgatóját alakítja. Az éppen most készülő film mindössze tizenegy nap alatt forog; a gyors munkát az teszi lehetővé, hogy a főszereplők ugyanazok, akik a darabban is játszottak, ezért nem kell próbálniuk, illetve, hogy a valós tévéshow-khoz hasonlóan a műsor jeleneteit egyszerre több kamerával rögzítik.

* * *

Poligamy
Rendező: Orosz Dénes
Főszereplők: Csányi Sándor, Mészáros Béla, Tompos Kátya és még sok jó nő
Bemutató tervezett időpontja: december 10.

Fotó: Lehotka Judit Zolka (Skyfilm)
Mészáros Béla és Csányi Sándor a Poligamy-ban | Fotó: Lehotka Judit Zolka

Az elsőfilmes Orosz Dénes egy finom humorú, intellektuális romantikus vígjátékot ígér nekünk, és korábbi kisfilmjét, a Melletted-et ismerve minden esély megvan rá, hogy ezt meg is kapjuk tőle. Június végén kezdődött és jövő héten ér véget a forgatás, ami főleg budapesti belsőkben és külső helyszíneken zajlik. Csányi Sándor alakítja a film kissé lúzer és részben a rendezőről mintázott főhősét, akinek a bepunnyadt szerelmi élete egy titokzatos fordulat nyomán egyszer csak felpörög, olyannyira, hogy rövid időn belül rengeteg nővel lesz dolga. A nőket ebben a korábbi cikkünkben tételesen felsoroltuk, úgyhogy ezt most nem ismételjük meg, legyen elég annyi, hogy Péterfy Bori és Osvárt Andrea is köztük van. Amikor kimentünk a forgatásra, a felvételekből nem sokat láttunk, viszont Csányi Sándor lelkesen mesélt a jazzes-szvinges zenékről, amik szerepelnek majd a filmben, illetve a vizuális finomságokról - ezek alapján ígéretesen hangzik a dolog. Itt már képeket is nézhetsz a filmből, illetve a forgatásról.

* * *

Magic Boys
Rendező:
Koltai Róbert
Főszereplők: Szabó Győző, Pindroch Csaba, Adrian Paul, Michael Madsen, Jamelia
Bemutató tervezett időpontja: 2010 eleje

ForrA!s: [origo]
Koltai Róbert, Michael Madsen és Szabó Győző a film sajtótájékoztatóján

Koltai Róbert rendezői munkásságát az utóbbi években nem igazán értékeltük, de a film producere, Koltai Gábor igyekezett megnyugtatni bennünket, hogy a Magic Boys azoknak is tetszhet, akiknek a Megy a gőzös nem jött be. Annyi bizonyos, hogy a műfaj némiképp változik: egy több országban játszódó, nagyszabású akcióvígjátékot ígérnek az alkotók. A két főszereplő Szabó Győző és Pindroch Csaba, akik gyári munkásokat alakítanak. A két fickó különböző vérmérséklete a megszokott leosztás helyett úgy alakul, hogy Pindroch az örök optimista, Szabó pedig a szerencsétlen lúzer. A film elején elveszítik az állásukat és minden más is összeomlik az életükben, de egy szerencsés véletlennek köszönhetően lehetőségük nyílik Londonban szerencsét próbálni. A dolog mégsem sül el olyan jól, mert belekeverednek egy maffiaügybe és menekülniük kell a gengsztert játszó Adrian "Hegylakó" Paul elől, hogy aztán egy másik kétes figuránál kössenek ki. Utóbbit Michael Madsen alakítja, akivel interjút is készítettünk a film kapcsán. A forgatás augusztus 24-én kezdődik Szegeden és ott folyik szeptember végéig, aztán Londonban is forgat majd a stáb.

* * *

A torinói ló
Rendező: Tarr Béla
Főszereplők: Derzsi János, Bók Erika, Volker Spengler
Bemutató tervezett időpontja: 2010-es cannes-i filmfesztivál

Forrás: www.mondotees.com

Tarr Béla szokásához híven nem nyilatkozik készülő filmje sztorijáról, mi mindenesetre úgy tudjuk, A torinói ló azt meséli majd el, hogy mi minden történt azzal a lóval, amit Nietzsche meglátott a torinói főtéren, mielőtt a - legalábbis Nietzsche számára - sorsfordító találkozás megesett. A film java egy világtól elzárt tanyán játszódik, és a forgatókönyv egy verziója szerint, ami korábban elérhető volt az interneten, nagyon sok pálinkát isznak benne. A ló gazdáját Derzsi János alakítja, aki majdnem mindegyik Tarr-filmben szerepelt, a lányát pedig Bók Erika játssza, aki szintén dolgozott már a rendezővel, a Sátántangó-ban és A londoni férfi-ban. A filmet tavaly novemberben kezdték próbálni, ami Derzsi elmondása szerint főleg a lóval kapcsolatos tennivalók (felszerszámozás, ganajozás, stb.) ismétléséből állt, és idén tavasszal valamennyit már le is forgattak belőle. Tarr októberben akarja folytatni a felvételeket, amik karácsonyig tartanak majd. Reményei szerint a film világpremierje a jövő évi cannes-i filmfesztiválon lesz.

* * *

Látogatás
Rendező: Pejó Róbert
Főszereplők: Gryllus Dorka, Merab Ninidze, Ursina Lardi, Andreas Lust
Bemutató tervezett időpontja: 2010-es Filmszemle

ForrA!s: [origo]
Merab Ninidze, Gryllus Dorka, Ursina Lardi és Andreas Lust a forgatáson

A Der Kameramörder című osztrák bűnügyi regényen alapuló pszichothrillert a Velencei-tavon forgatták május-júniusban, ahol egy gyönyörű díszletházat húztak fel, amelyben a film nagy része zajlik. Négy ember szövevényes kapcsolata áll a középpontjában: egy szerelmespár idilli környezetet teremtett magának a tóra épült házban, azonban amikor vendégségbe érkezik hozzájuk egy házaspár, akik a férfi régi barátai, és a szomszédból eltűnnek a gyerekek, sötét titkok bukkannak felszínre. Amikor a forgatáson jártunk, Gryllus Dorka azt mondta, hogy nehéz és a film hangulata miatt némiképp nyomasztó ez a munka, Pejó Róbert viszont hangsúlyozta, hogy a kemény témák és az erőszak ellenére széles közönségnek szánt, fogyasztható filmet szeretne készíteni. Elárulta még azt is, hogy a sok sötétség ellenére lesz egy figura a filmben, akivel azonosulhat a közönség, ám azt már nem tudtuk kihúzni belőle, hogy melyikük az.

* * *

Igazából apa
Rendező: Novák Emil
Főszereplők: Kaszás Géza, Kamarás Iván, Scherer Péter, Polyák Lilla, Gryllus Dorka
Bemutató tervezett időpontja: 2010. február 14.

ForrA!s: [origo]
Kamarás Iván, Scherer Péter és Kaszás Géza az Igazából apa forgatásán

Novák Emil Sobri-jára emlékezni se vagyunk hajlandók, a Neményi Ádám-Kaszás Géza produceri párosnak viszont kínos (S.O.S. szerelem!) és kellemes (Made in Hungária) moziélményt egyaránt köszönhetünk, úgyhogy egyelőre várakozó állásponton vagyunk az Igazából apá-val kapcsolatban, amely olyan romantikus vígjátékként hirdeti magát, ami tele van "szerelemmel, nevetéssel és kultúrával". A Kecskeméten jelenleg forgó film szinopszisából az ugyan nem derül ki, hogy ki kibe lesz szerelmes, azt viszont kihámoztuk belőle, hogy a kultúrát a galériatulajdonost alakító Gryllus Dorka, illetve a festőművészt játszó Kaszás Géza fogja megtestesíteni, szemben Kamarás Iván ügyvéd figurájával. A sztori lényege, hogy Kaszás egykori szerelme később Kamarással jött össze, aztán meghalt egy balesetben, és az évekkel később külföldről visszatérő Kaszás rájön, hogy Kamarás kislánya valójában az övé. Ezután mi sem természetesebb, mint hogy harcba szállnak egymással a kislány megszerzéséért.

* * *

Vespa
Rendező
: Groó Diána
Főszereplők: Tóth Sándor, Balog Rudolf, Nyakó Júlia, Bajomi Nagy György, Pető Kata
Bemutató tervezett időpontja: 2010-es Filmszemle

Forrás: [origo]
Tóth Sándor és Balog Rudolf a Vespá-ban | Fotó: Krizsány Sarolta

Groó Diana 2004-ben debütált a Csoda Krakkóban-nal, a Vespa a második nagyjátékfilmje. Múlt vasárnap ért véget az öthetes forgatás, ami részben Budapesten, részben Szentesen zajlott. A Vespa egy road movie, amit a rendezőnő úgy jellemez, hogy "mese magyar valósággal", azaz megjelenik ugyan benne a Csoda Krakkóban-ra jellemző mágikus realizmus, de ez a sztori sokkal erősebben a valóságba ágyazott. Egy Lali nevű roma kisfiú négynapos kalandját meséli el a film, ami azzal kezdődik, hogy a srác nyer egy Vespa robogót, és elindul Budapestre, hogy elhozza a nyereményét. Utazásának igazi célja azonban nem is a robogó megszerzése, hanem az, hogy megtalálja az édesapját. A fővárosba érve megismerkedik egy utcazenésszel, és kettejük kapcsolata kerül a film középpontjába. A Lalit megformáló tizenkét éves Tóth Sándor abszolút amatőr, akire a szentesi romatelepen találtak rá az alkotók, a zenészt játszó Balog Rudolf pedig ugyan szerepelt már néhány produkcióban, de elsősorban zenész.

* * *

Frankenstein-terv
Rendező:
Mundruczó Kornél
Főszereplők: Monori Lili, Székely B. Miklós, Frecska Rudolf, Csíkos Kitty, Mundruczó Kornél
Bemutató tervezett időpontja: leghamarabb 2010 tavasz

Forrás: [origo]
Frecska Rudolf a Frankenstein-terv-ben

A Bárka színház mögötti konténerben előadott Frankenstein-terv-ről nagyjából ugyanaz volt a véleményünk, mint a színházblognak (azazhogy az ígéretesen induló darab félúton szétesett és a színészek elvesztették a lábuk alól a talajt), de annál kíváncsibbak vagyunk rá, hogy hogyan működhet ez a sztori filmen. A producer, Petrányi Viktória elmondása szerint a film izgalmas thriller lesz, és eléggé különbözik majd a csupán a gerincét adó darabtól. Részben a szereposztás is más: Derzsi János helyett Székely B. Miklóst láthatjuk majd, Wéber Kata szerepét pedig Csíkos Kitty vette át. A legizgalmasabb különbség, amit korábban már megírtunk, persze az, hogy a rendezőt, akit eredetileg Rába Roland formált meg, a filmben maga Mundruczó alakítja. A Frankenstein-terv kisebb részét már tavasszal leforgatták, a munka novemberben folytatódik, és egyhetes ausztriai hegyvidéki forgatással ér véget decemberben. Mivel téli filmről van szó, az ütemezés miatt a 2010-es Filmszemlére biztos, hogy nem fog elkészülni, leghamarabb késő tavasszal mutathatják be.

* * *

Team building
Rendező: Szabó Réka
Főszereplők: Nagy Zsolt, Fullajtár Andrea, Elek Ferenc, Vasvári Emese, Szalay Mariann, Derzsi János, Blaskó Péter, Géczi Zoltán
Bemutató tervezett időpontja: 2010-es Filmszemle

ForrA!s: [origo]
Szabó Réka és Nagy Zsolt a próbán | Fotó: Kondakor Linda

A Grunwalsky-osztályban végzett Szabó Rékának ez lesz az első nagyjátékfilmje, amely egy hétvége alatt játszódik egy céges csapatépítésen. Tizenkét főszereplő lesz: a vállalat különböző beosztású, életkorú és társadalmi helyzetű alkalmazottai, akiket egy külföldi tréner próbál idomítani. Pusztai Ferenc producer elmondása szerint a film a két kultúra összeütközését akarja bemutatni, miközben a magyar társadalomról is képet rajzol, némiképp humoros formában. A témából következően a dialógusok részben magyar, részben angol nyelven zajlanak majd. A forgatás jövő hétfőn kezdődik, és a tervek szerint huszonöt napig tart.

* * *

Oda az igazság
Rendező:
Jancsó Miklós
Főszereplők: Ladányi Jákob, Gálffi László, Cserhalmi György, Daniel Olbrychski, Nagypál Gábor, Mucsi Zoltán
Bemutató tervezett időpontja: 2010-es Filmszemle

Forrás: [origo]
Jancsó Miklós a Delta-ház avatásán tavaly szeptemberben

Jancsó tíz év után pihenőre küldi Kapát és Pepét, és egy történelmi drámát forgat Mátyás királyról. Nem a folklórban megjelenő igazságos király meséjét kell azonban elképzelni, hanem, ahogy a film producere, Berger József elmondta, Mátyás korának történelmi víziója jelenik meg Jancsó kameráján keresztül. A film három fő szakaszra tagolódik: az elsőben az ifjú Mátyást ismerjük meg, aki nem óhajt bábkirály lenni Magyarország élén. Egy távoli rokona, Vlad Tepes - a későbbi Drakula gróf - arra biztatja, hogy legyen erős és kérlelhetetlen, de Mátyás nem vérrel, hanem pénzzel akar uralkodni. A második részben Mátyás már idős, haldoklik, és udvara tele hatalomra éhes emberekkel. Kérdés, hogy ebben a helyzetben képes lesz-e Mátyás fiára, Jánosra hagyni a trónt? A harmadik részben Mátyás már nem él, ez Kinizsi Pál és Ulászló története. Kiderül, hogy mi lesz a korona és Corvin János sorsa. A film felépítéséből következik, hogy Mátyást nem egy, hanem két színész formálja meg: a fiatal királyt a tizenkilenc éves Ladányi Jákob alakítja, az időset pedig Gálffi László játssza. A forgatás összesen négy hétig tart, jelenleg Visegrádon zajlik, utána pedig Ausztriában, Rappottenstein várában dolgozik majd a stáb.

* * *

Aglaja
Rendező: Deák Krisztina
Főszereplők: Ónodi Eszter

Forrás: MTI
Ónodi Eszter

A film producere, Muhi András nem akart még nyilatkozni az előkészítés alatt álló filmről, ezért csak azokat az alapinformációkat tudjuk közölni, amiket a rendezőnő megosztott velünk. Az augusztus végétől forgó film a román írónő, Aglaja Veteranyi A gyermek a forró puliszkába esett című önéletrajzi regényén alapul. Veteranyinak rövid, ám fordulatos élete volt: 1962-ben cirkuszos családba született Bukarestben, román anya és erdélyi magyar apa gyermekeként. A család járta a világot, majd Svájcban telepedtek le. Aglaja tizenhét évesen, autodidakta módon tanult meg írni és olvasni. 2002-ben, harminckilenc éves korában öngyilkosságot követett el. A szereposztásról Deák még csak annyit árult el, hogy az írónőt Ónodi Eszter formálja meg.

* * *

A zöld sárkány gyermekei
Rendező:
Miklauzic Bence
Főszereplők: Rátóti Zoltán, Bánfalvi Eszter
Bemutató tervezett időpontja: 2010-es Filmszemle

ForrA!s: makifeszt.hu
Bánfalvi Eszter

Igaz, hogy Miklauzic Bence filmje csak szeptembertől forog majd, ezért kissé kilóg az összeállításunkból, de kivételezünk vele, mert már nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a 2002-es jól sikerült első filmje, az Ébrenjárók óta nagyjátékfilmmel nem jelentkező rendező min dolgozik. Azt tudtuk meg a rendezőtől, hogy az új film egy kínai piaci árus és egy magyar ingatlanügynök barátságáról szól, ami úgy indul, hogy az ügynöknek éppen azt a raktárépületet kellene értékesítenie, ahol az árus a portékáját tárolja. Nem kamaradrámáról van szó, de a film fő helyszíne maga a raktár, ahol a két férfi kapcsolata különböző szituációkon keresztül alakul - kevés szóval, mert a kínai fickó nem beszél jól magyarul. Az ingatlanügynököt Rátóti Zoltán formálja meg, a másik férfi főszerepre még keresik a megfelelő - nem feltétlenül hivatásos - embert. Miklauzic elmondta, hogy egy mély történetet szeretne elmesélni két olyan emberről, akik a saját közegükben egyformán magányosak, de sok humor is lesz a filmben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!