Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Tarr Béla elhatárolódik a vele készült interjútól

Vágólapra másolva!
"A berlini Tagesspiegel online kiadásában 2011. február 20-án megjelent interjútól kénytelen vagyok elhatárolódni" - közölte Tarr Béla hétfőn az MTI-vel. A filmrendező arra a vele készült interjúra reagált, amelyben neki tulajdonítottak olyan kijelentéseket, melyekben keményen bírálta a kormány kultúrpolitikáját, és többek közt állítólag azt mondta, hogy a kormánynak "mennie kell".Olvasd el a Der Tagesspiegel Tarr Béla-interjújának teljes szövegét magyar nyelven!Felhívtuk a Berlinben tartózkodó rendezőt, hogy pontosítást kérjünk tőle, az interjúban mely mondatokat idézték tőle helytelenül vagy kontextusukból kiragadva, azonban a rendező erre nem kívánt válaszolni. "A történet részemről ezzel le van zárva. Ma találkoztam az újságíróval, aki a cikket írta, utána adtam ki a nyilatkozatot, amelyben minden benne van, amit el akartam mondani erről. Remélem, a nyilatkozatomat a Tagesspiegelben is leközlik" - mondta az [origo]-nak Tarr.Tarr Béla a Berlinalén"Az írás stílusa nem az én stílusom. Sem harcolni, sem vitatkozni, sem érvelni nem szoktam ilyen módon. Nagyon megalázónak tartom, hogy mindez bekoszolja filmünk sikerét és fogadtatását, és napi politikai szintre süllyeszti le" - mondta az MTI-nek Tarr, akinek A torinói ló című alkotása a Berlinalén szombaton Ezüst medve-díjat kapott.Tarr Béla mostani nyilatkozatát megelőzte Szőcs Géza kulturális államtitkár interjúja a Hír TV vasárnap esti Kontraszt című műsorában, amelyben úgy nyilatkozott, hogy Tarr neki elmondta, a Tagesspiegel félreértelmezhette az általa elmondottakat. Az államtitkár úgy vélte, hogy Tarr Bélát megrázta az eset. Szőcs szerint Berlinben most ilyen hisztérikus a hangulat. "A magyar liberális értelmiség úgy érzi, hogy veszélybe került az egzisztenciája. Ez nem igaz" - mondta az államtitkár.Hétfőn a Magyar Producerek Szövetsége is megszólalt az ügyben. A szervezet az MTI-vel közölte, gratulálnak A torinói ló sikeréhez és díjaihoz, azonban nem értenek egyet a rendezőnek a Berlinale sajtótájékoztatóján elmondott véleményével, "mert az nem tükrözi a szakma valóságos helyzetét". "Kérjük Tarr Bélát, hogy minden nemzetközi fórumon erősítse meg: kizárólag saját, szigorúan vett magánvéleményét adta elő. Ez sajnálatos egy olyan filmkészítő szájából, aki még a legutóbbi időben is jelentős támogatást kapott a magyar államtól, hogy filmterveit megvalósítsa" - hangsúlyozta Kálomista Gábor, a Magyar Producerek Szövetségének elnöke.
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről