Az igazi szex a jó szex?

Különösen élethű szexjelenetekkel tarkított leszbikus szerelmesfilm nyerte meg a cannes-i filmfesztivált; ez is jelzi, hogy Európa egyre kevésbé szégyenlős, ha szexről van szó. Közben Hollywood annyira prűd lett, hogy az amerikai színésznők a mellüket sem igen mutatják meg.

A La vie d'Adéle (Adéle élete) című leszbikus szerelmesfilm cannes-i Arany Pálma-díja nyomán megint előtérbe került az a régi kérdés, hogy milyennek kell lennie a hiteles szexnek a filmekben, illetve, hogy ez egyáltalán létezik-e. A La vie d'Adéle-ben a két főhősnő hosszú, testnedvekben bővelkedő, nagyon is valódinak tűnő, szexuális együttléteket bonyolít le, amiket a cannes-i közönség jelentős része ujjongva fogadott, akadtak viszont olyanok is, akik megjegyezték, hogy nem túl szerencsés, ha az ember az óráját nézi egy szexjelenet alatt.

Forrás: Festival de Cannes

La vie d'Adéle

Steven Spielberg zsűrije sokakat meglepő nyitottságról tett tanúbizonyságot, amikor ennek a filmnek ítélte az Arany Pálmát, és mintha ez a döntés jelzésértékű lenne, hogy új szelek fújnak: a szex a maga intimitásával, nyerseségével, a hozzá kapcsolódó bonyolult érzésekkel együtt egyre inkább megtalálja a helyét a filmvásznon. A fesztiválon ezt húzta alá az is, hogy az Un Certain Regard-szekcióban a L'inconnu du lac (Idegen a tónál) című film kapta a rendezői díjat, amely meleg férfiak szexuális együttléteit mutatja be meglehetősen plasztikusan.

Szóval nemcsak hogy hiteles szex, hanem hiteles melegszex dominált a Croisette-en, ami - szégyellhetjük magunkat érte, de - 2013-ban még mindig forradalmian hatott. Az igazsághoz tartozik viszont az is, hogy a La vie d'Adéle alapjául szolgáló képregény (Le bleu est une couleur chaude) szerzőjének, Julie Maroh-nak egyáltalán nem tetszettek a (férfi rendező által csinált) film szexjelenetei, hiteltelennek és pornográfnak tartja őket, és úgy véli, csak arra alkalmasak, hogy a férfiak leszbikus fantáziáit kielégítsék.

Forrás: AFP

A szexjelenet a Le bleu est une couleur chaude című képregényben

A kritikusok többsége ódákat zengett a lelki és fizikai értelemben is lemeztelenedő két főszereplőről, Léa Seydoux-ról és Adele Exarchopoulosról, de mielőtt előrántanánk a lám, lám, az európai színésznők mennyivel bátrabbak az amerikaiaknál-témát, Seydoux részben kiábrándít bennünket: a színésznő egy interjúban elmesélte, hogy a szexjelenetekhez élethű műnemiszerveket applikáltak rájuk a sminkesek, és "biztosan nem vállalta volna" a szerepet, ha élesben kell szexelnie.

A valódiság látszatát mindenesetre sikerült megteremteni, és ha a műnemiszerv egyszerre tűnik bizarr és finomkodó megoldásnak, mindenképpen szerencsésebb, mint az a sok filmben, köztük az említett L'inconnu du lac-ban is alkalmazott módszer, amikor a színészek egymásnak esnek, aztán vágás és látunk egy közelit egy felálló farokról, ami nyilvánvalóan nem az előbb látott színészhez, hanem testdublőréhez tartozik. Az ilyen valóban inkább kirántja a nézőt a filmből, ahelyett, hogy hitelesítené a szexet, és ezért végeredményben öncélú is.

Forrás: AFP

L'inconnu du lac

Valódi szex minimum a 70-es évek óta fel-felbukkan a nem pornográf filmekben is (a '76-os Érzékek birodalmá-t szokták mérföldkőnek tartani), de bevállalósabb és prűdebb korszakok váltják egymást, és persze az sem mindegy, melyik országról beszélünk. Az európai filmben egy ideje már domináns trend az életszerűségre és természetességre törekvés, aminek a kezdete főleg Lars von Trierék '95-ben indult Dogma-mozgalmához köthető, jelenleg pedig a román filmben a legtapinthatóbb, és a La vie D'Adéle is értelmezhető ennek a markáns iránynak egy újabb állomásaként. Von Trier '98-as Idióták-jában és 2009-es Antikrisztus-ában is látható erekció és hüvelyi behatolás, de a rendező már az Idióták premierje után kénytelen volt bevallani, hogy a Dogma-mozgalom mesterséges beavatkozásokat kiiktatni próbáló alapelveivel szemben testdublőröket használt az ominózus jelenethez, nem a színészek szexeltek. És az Antikrisztus explicitebb jeleneteiben is pornószínészek helyettesítik Charlotte Gainsbourgot és Willem Dafoe-t.

A valódi (vagy annak tűnő) szex általában felborzolja a kedélyeket. Nagy-Britanniában komoly felhördülést váltott, amikor Michael Winterbottom 2004-es 9 dal-a sima 18-as korhatár-besorolást kapott pornóbesorolás helyett, amit sokan megfelelőbbnek tartottak volna a kizárólag koncertfelvételekből és igazi szexjelenetekből álló filmnek. Sajnálatos, amikor az ilyen filmek a pornógettóban kötnek ki, mert érzékeny, biztos ízlésű alkotók kezében nagy erejű tud lenni a valós szex, John Cameron Mitchell például a hetero- és melegszexet is szokatlan nyíltsággal ábrázolta a Shortbus-ban, amivel egészen bensőséges és felszabadító hatást keltett.

Forrás: AFP

Antikrisztus

De persze az is megesik, mint például a Q - Érzékek birodalmá-ban, hogy a szexet inkább csak úgy akarják eladni, mintha művészi lenne, valójában szoftpornót nézünk némi ügyetlen lélektani körítéssel. És felbukkannak még időnként egészen újszerű, sokkoló megoldások is. Ebben jeleskedik Gaspar Noé, aki ugyan a Visszafordíthatatlan-ban minden idők egyik legérzékibb szexjelenetét is megrendezte Vincent Cassellel és Monica Belluccival, de erről nem sokszor esik szó, mert a többség emlékezetében ez elhalványul a film hosszú és fájdalmasan érzékletes megerőszakolási jelenete mellett. Az Enter the Void-ban Noé még tovább ment: a szexet a hüvely belsejéből fényképezte úgy, hogy a ki-be mozgó péniszt a néző arcába tolta. Mindenki eldöntheti maga, hogy ez az elképzelhető legintimebb szexábrázolás, jó poén vagy értelmetlen polgárpukkasztás.

A digitális technika fejlődése lassan értelmetlenné teszi a találgatásokat, hogy egy filmben a szex igazi-e vagy sem. Von Trier most készülő Nymphomaniac című filmjével kapcsolatban az első felröppenő hír az volt, hogy olyan A listás sztárok szexelnek majd benne, mint Uma Thurman és Shia LaBeouf. A film egyik producere most egyértelműsítette a helyzetet: minden szexjelenetet kétszer vettek fel, egyszer a szexet imitáló színészekkel, egyszer pedig valóban szexelő pornószínészekkel, és a kettőt fogják digitálisan összemontírozni lényegében úgy, hogy deréktól felfelé a színészt, deréktól lefelé a testdublőrt látjuk majd.

Forrás: AFP

A Nymphomaniac szereplői Lars von Trierrel (bal fent, betapasztott szájjal) | Nagy kép

A dokumentarista mozi európai uralma valószínűleg azt jelenti, hogy a következő években egyre több explicit szexet látunk majd a filmekben. A megdöbbentően életszerű filmjeikkel taroló románoktól is kaptunk már zavarba ejtően intim együttlétet, például az Ünnepek után nyitójelenetében, ami úgy hat a nézőre, mintha kukkolna, és az emberi természet szánalmasságát célkeresztbe állító osztrák Ulrich Seidl sem fukarkodott a fekete farkakkal a Paradise: Love-ban, ami egész másképpen, de szintén fölöttébb kínos érzést vált ki abból, aki nézi.

Ezzel szöges ellentétben az amerikai mainstream moziból mára szinte eltűnt a szexualitás. Ha megnézzük mondjuk William Friedkin 1980-as Portyán című filmjét, megdöbbenünk, hogy akkoriban egy olyan A listás sztár, mint Al Pacino bevállalta, hogy bőrszerkóban alámerül a szadomazo melegbárok világába. De ma már azok a nyelves-nyálas csókok is kihaltak, amelyek a 90-es években még teljesen természetesek voltak romantikus hollywoodi filmekben (például Robert Downey Jr. és Marisa Tomei csókja a Csak veled-ben vagy Ewan McGregoré és Cameron Diazé Az élet sójá-ban).

Forrás: AFP

Paradise: Love

Hollywood totálisan prűd korszakát éli. Még az olyan, elvileg pont a szexuális felszabadultságról szóló filmekben sem látni valós erotikára emlékeztető dolgot, mint a Csak szexre kellesz vagy a Barátság extrákkal. És bár Michael Douglas és Matt Damon egyaránt emlékezetes alakítást nyújt a Behind the Candelabra című, szintén Cannes-ban debütált Soderbergh-filmben, szembetűnő, hogy a két meleg szerető egymás szája mellé puszil a csókjelenetekben, ennél merészebbet pedig természetesen nem mutatnak. Hollywoodban a szexualitás manapság szinte csak a korhatáros komédiákban, a gagyi humor forrásaként jelenik meg, amire jellemző példa a mikroméretű farkát a Másnaposok-filmekben mutogató Ken Jeong. Mintha a filmesek ott visszavedlettek volna ovissá, és zavartan heherésznének a meztelen test látványától.

Bár amerikai sztárok hollywoodi filmekben mostanság nagyon ritkán vállalnak meztelenkedést, a független szcénában más a helyzet. Az európaihoz hasonló feltárulkozás ugyan itt sem jellemző, de egyre több olyan független film születik, ami, ha nem is ténylegesen megmutatva az eseményeket, de életszagúan ábrázolja a szexet. Az áttörés talán Ang Lee Brokeback Mountain-ja volt Heath Ledger és Jake Gyllenhaal szerelmének szexuális orientációtól függetlenül megható és szexi ábrázolásával, Darren Aronofsky pedig a női szexualitást ünnepelte igen hatásosan a Fekete hattyú-val. De a producerek nem szeretnek reszkírozni, mert az amerikai korhatárbizottság torkán nagyon nehéz lenyomni a szexet: a Blue Valentine nem sokat mutató, de nagyon életszerű és egy kinyalást is felvonultató szexjelenetei miatt a pornófilmekkel azonos besorolást kapott, holott szemben a hollywoodi kamuszexszel, abból a filmből még akár le is szűrhetnének valamit a tinik a két ember közti intimitás valódi természetéről.

Forrás: AFP

Shame

Akadnak azért sztárok, akik szerelemprojektjeik kedvéért hajlandók merészebb jelenetekre is, Michael Fassbender például nem csinált gondot abból, hogy meztelenül járjon-keljen a kamera előtt a (természetesen szintén pornóbesorolású) Shame-ben, A tetovált lány-ban megcsodálhattuk Rooney Mara mellbimbópiercingjét, Kristen Stewart pedig többször nekivetkőzött, és imitált farokverésre is hajlandó volt az Úton-ban. Ezek viszont a fősodorból kilógó kivételek, alapvetően az a jellemző, hogy az amerikai és az európai film közt egyre nagyobb a szakadék. Hollywood egyre gyávább, önismétlő, és köszönőviszonyban sincs a valósággal, Európa viszont egyre szókimondóbb és hitelesebb.