Ők meghaltak, mi sírtunk

Azt mondják, a sok gyilkosság és kegyetlenkedés, amit a filmvásznon látunk, érzéketlenné tesz minket. Akkor mégis miért van az, hogy mindannyian emlékszünk olyan filmekre, amelyeknél szabályosan elsirattuk az elhunyt szereplőt? A számunkra legemlékezetesebb filmes halálokat gyűjtöttük össze. (Cikkünk természetesen tele van spoilerekkel, tehát aki nem látta még ezeket a filmeket, óvatosan olvasgasson.) 

Maggie Fitzgerald (Hilary Swank) a Millió dolláros bébi-ben

Bármennyire is imádom Ryan Goslingot, meg a kisfiúsan szexi, átható tekintetét, ő egész életében csak álmodhat arról, hogy úgy tudjon nézni, mint Clint Eastwood. Annyi minden van ebben a nézésben: elkeseredettség, harag, tehetetlenség, de mindenekfelett kimondhatatlan, végtelen szeretet. Akárhányszor meg tudnám nézni ezt a jelenetet, és valószínűleg sosem fogom kibírni sírás nélkül. (PE)

+ + +

Benjamin 'Lefty' Ruggiero (Al Pacino) a Fedőneve: Donnie Brascó-ban

Érthetetlen, hogy miért nincs nagyobb kultusza ennek a filmnek, pedig megérdemelné, hogy az olyan gengszterklasszikusok között emlegessék, mint a Nagymenők vagy A sebhelyesarcú. Zsenialitása többek között abban rejlik, ahogy bemutatja, hogy a maffiában is ugyanaz az kicsinyes irigykedés, pampogás és fúrás megy, mint bármelyik munkahelyen (ezt a megközelítést a két évvel később indult Maffiózók járatta csúcsra). Lefty, a társai által lenézett, örök vesztes gengszter rossz lóra tett, amikor kezeskedett Donnie-ért (Johnny Depp). A fickóról kiderül, hogy FBI-ügynök, és a maffia törvénye szerint egyértelmű, hogy Leftynek az életével kell fizetnie ezért a tévedésért. Szerencsére nem kell végignéznünk, ahogy Leftyt mondjuk vascsövekkel agyonverik egy raktárban, de a búcsújelenete talán még szívszorítóbb: mielőtt elindul a biztos halálba, a szánalmas kis értékeit egy fiókba pakolja, valamint megüzeni Donnie-nak, hogy nincs harag. (VF)

+ + +

Katharine Clifton (Kristin Scott Thomas) Az angol beteg-ben

Lehetett 1996-ban nem szerelmesnek lenni Ralph Fiennes-ba? Lehetett egyáltalán bárki másba szerelmesnek lenni rajta kívül? Almásy gróf és Katherine szerelmének tragikus lezárását csak tetézi, hogy Györgyi Anna és Prókai Annamária magyar hangján Katherine búcsúlevele még szívbemarkolóbban szól. (PE)

+ + +

Jack Dawson (Leonardo DiCaprio) a Titanic-ban

Aki nem élte meg, ma már nehezen tudja elképzelni, hogy mekkora őrület alakult ki Leonardo DiCaprio körül a Titanic idején (egészen Robert Pattinson feltűnéséig nem is volt ahhoz fogható). Amikor néztem a filmet, Jack utolsó jeleneténél konkrétan hangosan zokogtak a kiscsajok a Kossuth mozi nézőterén. James Cameron tőle meglepő visszafogottsággal kezeli Jack és Rose (Kate Winslet) végső beszélgetését: nem küldi be alá a hegedűket, az egész jelenet teljes csöndben játszódik. Noha ezt a részt testhőmérsékletű vízben vették fel, DiCaprio és Winslet tökéletesen eljátsszák, hogy mennyire fáznak. Ebben segítségükre van a effektes csapat is, mert a leheletüket később varázsolták a képre digitálisan (az azóta eltelt 16 évben csak visszafejlődött ez a technika, elég csak megnézni, mennyivel bénább a lehelet A közösségi háló-ban vagy a Gravitáció-ban). Ami mindig is bosszantott ebben a jelenetben, hogy ha Rose nem terpeszkedik el annyira azon a fadarabon, talán Jack is felkuporodhatott volna mellé, és megúsztam volna egy kínos szipogást ott a Kossuthban. (VF)

+ + +

Unkasz (Eric Schweig) és Alice Munro (Jodhi May) Az utolsó mohikán-ban

Az utolsó mohikán nézése közben tudtam meg, hogy létezik az az intenzív hidegrázás, amit csak a moziban kaphat meg az ember. Azóta is ezeket az élményeket vadászom, de olyan hosszan és erősen még egy film sem nyújtotta, mint ez. Sok múlik a zenén. Ez a tébolyultan zakatoló hegedűszó annyira hatásos, hogy ha az okmányirodában unottan várakozó emberek képe alá raknák, akkor is felállna a szőr a karomon. Amúgy meg van itt tragédia bőven. Nem elég, hogy szörnyű halált hal két végtelenül jóravaló fiatal, de ezt a szeretteik szeme láttára teszik. A jelenet csúcspontja az a szótlan szempárbaj Magua (Wes Studi) és Alice között, ahogy a vérfagyasztóan szenvtelen indián megpróbálja visszacsalogatni a lányt a szikla széléről. (VF)

+ + +

A Terminátor (Arnold Schwarzenegger) a Terminátor 2-ben

Melyik tinédzser fiú nem vágyott soha egy saját robotra? Aminek menő dumákat taníthat meg ("Hasta la vista, bébi!"), illetve elindíthatja a morális viselkedés útján ("Most ígérd meg, hogy nem ölsz meg senkit!"). John Connor (Edward Furlong) is érthető módon bevágja a hisztit, amikor a kedvenc játékszere higgadtan elmagyarázza neki, hogy ha nem semmisítik meg, azzal a teljes világégést kockáztatják. Ironikus, hogy Arnold Schwarzenegger karrierje során csak egyetlen egyszer tudott meghatottságot kiváltani a nézőkből, és pont akkor, amikor még csak nem is embert játszott. Igéző a tekintete, miközben lassan ereszkedik alá az olvadó acélba, és azzal, hogy a végén még jófejkedik egyet a hüvelykujjával, csak plusz szívfájdalmat okoz szegény Johnnak, és persze nekem is. (VF)

+ + +

Emma (Anne Hathaway) az Egy nap-ban

Az mekkora szemétség, hogy egy olyan film, ami arra épül, és végig afelé halad, hogy sok-sok év, millió kitérő és mellékvágány után a főszereplők végre révbe érjenek, és boldogan éljenek együtt, míg meg nem halnak, így, egy ennyire banális halállal ér véget? Ezen az ember már nem is sír, csak tehetetlenül néz ki a fejéből. Na, jó, én sírok is. (PE)

+ + +

Dr. Maggie Rice (Meg Ryan) az Angyalok városá-ban

A tapasztalat azt mutatja, hogy ha egy romantikus dráma hősnője biciklizni indul, abból semmi jó nem sülhet ki. Pláne, ha csukott szemmel nullakezezik egy lejtős, erdei úton. Seth (Nicolas Cage) feladta az angyallét kényelmét, és mikor hús-vér emberként épp elkezdhette volna a közös életet Maggie-vel, egy monstre faszállító teherautó csúnyán áthúzta a számításait. A Berlin fölött az ég történetét amerikai környezetbe helyező Angyalok városá-t legtöbben az elcseszett remake-ek közé sorolják, de bármennyire is manipulatív és érzelgős (például ebben a filmben hallottam először a világ legnyálasabb számát), én sosem tudtam kivonni magamat a hatása alól. (VF)

+ + +

Ellie Fredricksen a Fel!-ben

Elképzelni nem tudom, hogy micsoda traumát okozott a gyerekeknek, amikor sok lufira és egy beszélő kutyára számítva beültek a legújabb Pixar-filmre, és először egy tökéletesen kompakt rövidfilmet kaptak az arcukba az élet hiábavalóságáról. Carl és Ellie irigylésre méltó szeretetben éltek együtt évtizedeken át, igaz a közös gyerek nem jött össze, és a kiskoruk óta áhított venezuelai kalandot is addig halogatták, amíg a szegény asszony már egy kisebb domb tetejére sem tudott felkapaszkodni (talán nem volt a legjobb ötlet oda szervezni a pikniket!). A legkeservesebben mindig a kihagyott lehetőségeken lehet sírni, és a kalandvágyó Ellie kompromisszumokkal teli élete miatt rajtam is rendesen bepárásodott a 3D-szemüveg. (VF)

+ + +

Jack Twist (Jake Gyllenhaal) a Túl a barátságon-ban

Egy régi, szakadt, vérfoltos kockás ing: mindössze ennyi maradt emlékül Jackből Ennisnek. Egy, a külvilág előtt titkolni való, szégyellt, elnyomott és megbélyegzett szerelemből miért is maradt volna több? Soha nem fognak meggyőzni arról, hogy Ang Lee filmje két meleg cowboy története. Nem az, hanem a legszebb, legszomorúbb film a szerelemről. Ennél a jelenetnél pedig, amikor Ennis suta mozdulattal magához szorítja a két egymásba fűzött inget, nincs fájdalmasabb a világon. (PE)

+ + +

Léon (Jean Reno) a Léon, a profi-ban

Luc Besson remekművének végső összecsapásában a rendőrségi lövedékek több lyukat ütnek a világ legjámborabb bérgyilkosán, mint amennyi egy tésztaszaggatón van. Mikor már éppen fellélegeztünk, hogy Léon mégis megmenekülhet ebből reménytelen helyzetből, a mániákus Stansfield (Gary Oldman) mögé lopózik, és egy golyót ereszt a tarkójába. A szívszaggató hatás maximalizálására ott az aláfestő szomorkás zongora, Léon bizakodó arckifejezése, ahogy az utca felé közelít, illetve, hogy életének utolsó pillanatait az ő szemszögéből látja a néző. Igazán sírni persze pár jelenettel később lehet, amikor Mathilda (Natalie Portman) elülteti Léon növényét a parkban. (VF)

+ + +

Obi-Wan Kenobi (Alec Guinness) a Csillagok háborújá-ban

Az én generációm fiú tagjait akkor csapta meg először a halál szele, amikor Obi-Wan felemelte a kardját, és felkínálta a lehetőséget Darth Vadernek, hogy lesújtson rá. Olyan meghökkentően hirtelen jött Obi-Wan halála, és olyan gyorsan túllépett rajta a film, hogy emiatt nagyon különös is volt a miatta érzett fájdalom. Persze, akkor nem tudtam még, hogy a Jedik nem is halnak meg igazán. (VF)

+ + +

Ramón Sampedro (Javier Bardem) A belső tenger-ben

Ebben az igaz történetet elmesélő filmben az a legdöbbenetesebb, hogy bebizonyítja, a néző tűzön-vízen át képes szorítani a hősnek. Ha azért kell szurkolnia, hogy végre meghalhasson, hát azért fog szurkolni. És a Javier Bardem által alakított, egy szerencsétlen baleset nyomán megbénult Ramón Sampedro mindennél jobban szeretne meghalni. Ha az életben vannak is, akik meggyőződéssel képesek érvelni az eutanázia ellen, kizárt, hogy Bardem döbbenetes erejű alakítása láttán ne érezzék át az emberi szenvedésből való menekülés minden más érzést megsemmisítő, katartikus hatását. (PE)

+ + +

Jackie Harrison (Susan Sarandon) az Édesek és mostohák-ban

Nagyon haragszom erre a szájbarágós, álszent, a képmutató amerikai családmodellt istenítő filmre, amelyben a Susan Sarandon alakította elvált anyának joga van az új barátnőt (Julia Roberts) kioktatni és földig alázni, ahol az elkényeztetett gyerekeknek mindent szabad, de ahol mindenki mindent megbocsát, amikor az anya rákos lesz, és közösen készülnek az elkerülhetetlen búcsúra. Ennek a két csodálatos színésznőnek köszönhető, hogy elviselhető ez az egész. Magát a halál pillanatát nem látjuk, egy giccses karácsonyi idillel zárul a film. Az az egy másodperc azonban, amikor a két nő az utolsó jelenetben egymásra pillant, annyira igazi és fájó, hogy elfelejtem, miért is utálom ezt a filmet. (PE)