Hol van már az Argo 2?

Argo 2
Vágólapra másolva!
Április 3-ra ígérték az Argo folytatását, de a mozibemutatónak még se híre, se hamva. Felhívtuk Árpa Attilát, hova tűnt a filmje, így derült ki, tavasz helyett végül csak szeptember 11-én mutatják be az Argo 2-t. A csúszás oka, hogy kissé alábecsülték az utómunkához szükséges időt.Bicskey Lukács, Kiss József és Kovács Lajos az Argo 2-benForrás: InterCommiddle2014-ben elvileg tizennyolc magyar film érkezik a mozikba, eddig sikerült is tartani az ígért bemutatási dátumokat, minden hónapra jutott egy premier (Megdönteni Hajnal Tímeát, Couch Surf, Viharsarok), most azonban úgy tűnik, borulnak a tervek. Az Argo 2 is késik, a többi filmnek pedig még fix bemutatódátuma sincs. Több filmet azért tartanak vissza az alkotók - annak ellenére, hogy kész van -, mert szeretnék, ha a bemutató a májusban tartott cannes-i filmfesztiválon lenne (Cannes-ban csak olyan filmet szeretnek vetíteni, amelyet nem mutattak be még hivatalosan sehol). A cannes-i premier sokat lendíthet egy film nemzetközi megítélésén, bár az csak április 17-én derül majd ki, hogy beválogatták-e valamelyik szekcióba a nevezett hazai filmeket.A nyári popcorn-szezontól pedig a jelek szerint mindegyik film alkotói egy emberként tartanak. Úgy tudjuk, Andy Vajna éppen arról győzködi a producereket, valaki mutassa már be a filmjét nyáron, de egyelőre még senki nem állt kötélnek. Így az a furcsa helyzet állhat elő ősszel, hogy az év utolsó négy hónapjában legalább egy tucat magyar filmet mutatnak be zsinórban a mozik (Utóélet, VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Szabadesés, Zéró, Senki szigete, Parkoló, Liza, a rókatündér, Víkend, Délibáb, Fehér Isten, A szerdai gyerek, Swing, Mancs).Az Argo 2-ről viszont megtudtuk még, hogy körülbelül 105 perces színtiszta akció-vígjáték lesz, amit az az InterCom forgalmaz majd, amelyik a Megdönteni Hajnal Tímeát is sikerre vitte. Árpa Attila elmondta, szíve szerint 300 ezer nézőt szeretne, de 150 ezerrel is már elégedett lesz. Az első részt - amit olvasóink nemrég a negyedik legviccesebb magyar filmnek választottak - 160 ezren nézték meg a moziban, ami 2004-ben nem számított óriási sikernek.
Vágólapra másolva!