Jó pap holta után is tanul

Utóélet
Vágólapra másolva!
Sokan dicsérték már Zomborácz Virág filmjét, most végre a mozinézők is eldönthetik, bejön-e nekik az Utóélet finom, fanyar humora. A szorongó nyápic egy halat sem tud megölni, de miután lelkész apja szívrohamban elhuny, apránként magára talál, és már képes leelőzni egy autót. Pedig közben még apja kísértete is nyomasztja. Az utóbbi évek legbájosabb magyar filmje már a mozikban. 
Vágólapra másolva!

Az Utóélet nemcsak első filmnek kiemelkedően erős, hanem bizonyos szempontból porban hagyja az utóbbi évek összes magyar filmjét. Ugyanis van humora. Egészen egyedi, hol kicsit fanyar, hol kicsit groteszk, hol sötétbe hajló, nagyon emberi humora. Utoljára A nyomozó-ban láthattunk hasonlót hat évvel ezelőtt.

Apró finomságokban mutatkozik meg, mint akár egy hangsúly, a vágások egymásutánja vagy a tapasztalan fiú tétova mozdulata, ahogy szex közben olvasni kezdi az óvszer használati utasítását. Konkrét poénok lelövése nélkül nehéz lenne a fentinél pontosabban jellemezni a hangvételét, de nekem Kaurismaki jutott eszembe róla, a társaságomból valaki más pedig Hrabalt emlegette.

Kristóf Márton és Gálffi László az Utóélet című filmben Forrás: Vertigo Média

Humora ellenére az Utóélet egy szomorú film. Rögtön egy magyarosan lerobbant elmegyógyintézeti osztályba dobja be a nézőt, ahonnan éppen kiengedik Mózest (Kristóf Márton), akit lelkész létére együtt érzőnek egyáltalán nem nevezhető apja (Gálffi László) visz haza. A magyar vidék valamelyik meg nem határozott szegletében vagyunk, ahol ugyan takaros kis horgászházak sorakoznak a tavon, a szülők viszont annyira nem értik a gyerekeiket, és annyira bénán képesek csak szeretni őket, hogy a lelkész elnyomott felesége (Kinczli Krisztina) még azt sem veszi észre, hogy Mózes húgát (Hang Lili Rozina) terrorizálják az iskolában.

Mózes nem találja a helyét ebben a világban, de hamarosan kap egy konkrét feladatot, amelyre koncentrálva lassan újra a kezébe veheti saját életét: az apja váratlanul meghal szívrohamban, de visszatér egy csak Mózes számára látható, "részegnek vagy autistának" tűnő kísértet formájában, akitől a fiú megpróbál megszabadulni.

Kristóf Márton és Petrik Andrea az Utóélet című filmben Forrás: Vertigo Média

A nehézkes folyamat elején egy spirituális jelenségekre érzékeny autószerelő (Anger Zsolt) segít neki, majd egy drogos lány (Petrik Andrea), aki Mózes apjánál dolgozott. A szelleműzés sok vicces pillanatot tartogat, de a lényeg Mózes és apja kapcsolatának további alakulása, melynek során az eleinte kedvesen zavarodott szellem egyre jobban kezd hasonlítani korábbi, kibírhatatlan önmagára, Mózes viszont lassan megtanul másképp reagálni apjára, mint amikor még élt.

Ahogy az Utóélet hangvétele, úgy látványvilága is különleges. Pohárnok Gergely ihletett operatőri munkájának köszönhetően a tudatosan megkomponált képek geometriája, színei erős atmoszférát kölcsönöznek a filmnek, de nem telepednek rá. A belső térben játszódó jelenetek esetében például jóval fesztelenebb a képi megvalósítás.

Csákányi Eszter és Gyabronka József az Utóélet című filmben Forrás: Vertigo Média

Zomborácz remekül használja a zenét, főleg a betétdalok szülnek emlékezetes pillanatokat. Mikor a Mózes szereleméhes nagynénjét alakító, a szokás szerint frenetikusan vicces Csákányi Eszter lassított felvételen vonul a Heaven Is a Place on Earth-re, és amikor Mózes eldobja az agyát a Dancing with Myself-re, azt senki nem fogja elfelejteni. Utóbbi egyébként a film kettős hangvételének gyönyörű esszenciája: a világra lassan végre kinyíló Mózes itt elképesztően édes és vicces, de közben a magánya is annyira erősen átjön, hogy az összhatás egészen felkavaró.

A végére hagytam a lényeget, a Mózest alakító Kristóf Mártont, aki nem színész, de az, hogy tökéletes választás volt a szerepre, esetében üresen cseng: nélküle ez a film nem lenne. Nemcsak érzékeny, nagyon kifejező arcáról, hanem egész habitusáról Bergman Fanny és Alexander-ének (szintén apját szívroham miatt váratlanul elvesztő, szellemeket látó) dacos Alexanderje jutott eszembe.

Kristóf Márton az Utóélet című filmben Forrás: Vertigo Média

Vannak persze hibái, logikátlanságai a filmnek: lehet például értetlenkedni, hogy miért épp akkor pisil be a kislány, és miért nem máskor, vagy fel lehet hánytorgatni, miért kell, hogy Mózes annyira töketlen legyen, hogy még az evezővel se boldoguljon. Igazság szerint azonban az Utóélet különös humora annyira szokatlan és meglepő magyar filmben, hogy berántja a nézőt, és maximum moziból kifelé menet jut eszébe, hogy valamin szőrözzön.

- - - - - - - - - - - - - -

Ez a cikk a Karlovy Vary-i filmfesztivál idején megjelent Magyar film így még nem volt vicces című írás átdolgozott verziója.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!