Vágólapra másolva!
Hollywood az idén is totális támadást intéz az érzékeink ellen. Egy év leforgása alatt a Star Wars-, a Star Trek- és a Harry Potter-univerzumba is ellátogathatunk, ráadásul most lesz a legsötétebb és a legkíméletlenebb a messzi-messzi galaxis. A szuperhősökkel nagyot fordul a világ: régebben nemes célokért küzdöttek, most viszont egymást püfölik. 2016-ban több nagy visszatérés is lesz: Matt Damon Jason Bourne-ként fogja ismét menekülőre, Daniel Radcliffe ismét varázsol, Charlize Theron megint gonosz királynő lesz. De lesznek merész újítások is: a Szellemirtók nők lesznek, Jennifer Lawrence az űrben tér magához, Jared Leto Jokerként hozza ránk a frászt. Ezek lesznek 2016 legnagyobb filmes durranásai.  
Vágólapra másolva!

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice)

A bemutató dátuma: március 24.

A Warner mindent elkövet, hogy a Batman Superman ellen tűnjön az idei év legnagyobb képregényfilmes eseményének. Már az alapkonfliktusba is bele kell remegni: a két legismertebb szuperhős orrol meg egymásra, de ezenkívül még a Gal Gadot által alakított Wonder Woman is bemutatkozik, illetve a megalomán zseni, Lex Luthor Jesse Eisenberg képében tér vissza. A legújabb előzetesben újdonságként humort is fel lehetett fedezni, és tényleg minden ötletre szükség lesz, hiszen ezzel a filmmel akarnak megalapozni a DC-szuperhősök csapatának, Az igazság ligájának.

X-Men: Apokalipszis (X-Men: Apocalypse)

A bemutató dátuma: május 1.

A legújabb X-Men-film elsősorban a főgonosz miatt tűnik izgalmasnak. Eddig Xavier professzor és Magneto szembenállása volt a filmek fő konfliktusforrása, most viszont megjelenik a világ első mutánsa, aki mellett eltörpülnek az eddigi szereplők, és akitől már az előzetes alapján is rettegni lehet. Apokalipszist Oscar Isaac játssza, és már a múltja is tiszteletet parancsol: az ókori Egyiptomban született, azt állítja magáról, hogy a világvallások istenképei mögött mindig is ő bújt meg, és hogy megvalósítsa tervét, az Apokalipszis négy lovasára van szüksége. Kemény csata lesz őt legyőzni.

Amerika Kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War)

A bemutató dátuma: május 12.

Ha hihetünk az előzetesnek, akkor az Amerika Kapitány harmadik része lesz az eddigi legkíméletlenebb és legszívbemarkolóbb Marvel-film. A szuperhősök eddig csak frappáns beszólásokkal húzták egymás agyát, most viszont nyíltan szembeszállnak egymással, és egymást kezdik püfölni. Vasember döbbent arccal és elhaló hangon vallja meg barátságát a tőle elpártoló Amerika Kapitánynak. Minden gúny és lekicsinylés nélkül, viszont annál nagyobb lelkesedéssel mondom, ebben a szuperhősfilmben akár súlyos és megrendítő drámára is lehet számítani a kötelező pusztítás mellett.

Szenilla nyomában (Finding Dory)

A bemutató dátuma: június 23.

Az amnéziás Szenilla ugyan nem fog emlékezni az átélt kalandokra, bennünk azonban alighanem meg fog maradni a főszereplő doktorhal kutatása a szülei után. Jobb híján az előzetesből tudunk kiindulni, de annak már rögtön az első jelenete egy cukiságbomba az alvaúszó kék hallal. A Némo nyomában az egyik legjobban fogadott Pixar-film volt (mi a második helyre raktuk a listánkon), nincs okunk kételkedni a folytatás szívderítő hatásában és magas minőségében.

A barátságos óriás (The BFG)

A bemutató dátuma: június 30.

Steven Spielberg a legújabb filmjével a gyerekeket és a gyereklelkű felnőtteket célozza meg. Egy árvaházban nevelkedő kislány ügyet sem vet a szabályokra, kikel éjszaka az ágyából, és összeismerkedik a címbéli mesebeli lénnyel, aki elviszi őt az óriások földjére. Spielberg filmje a barátságról szól, és az előzetes alapján még a felnőttekre is rá fogja néhányszor hozni a frászt. Aki esetleg már nem bízna az amerikai rendezőben, annak nem árt tudni, hogy A barátságos óriás A fantasztikus Róka ur-at is jegyző Roald Dahl meséje alapján készült.

Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond)

A bemutató dátuma: július 21.

A film első előzetese nagy felzúdulást keltett. A rajongók azt kifogásolták, hogy a trailer kizárólag akcióból áll, és ez távol áll a Star Trek szellemiségétől. Valóban meglátszik rajta, hogy ezt a részt már Justin Lin jegyezte, akit eddig négy epizódját rendezte a Halálos iramban-sorozatnak. A legrosszabb esetben egy űrben játszódó butuska akcióorgiát kapunk majd, a legjobb esetben pedig a hatalmas geek hírében álló Simon Pegg egy nagyszerű, a Star Trek gondolatiságát megtartó forgatókönyvet hozott össze, és ez a másfél perc nem jellemzi az egész filmet.

Bourne 5 (Untitled Matt Damon/Bourne Sequel)

A bemutató dátuma: július 28.

A Bourne-ultimátum ugyan lezárta a trilógiát, és az amnéziás titkos ügynök története úgyis teljes lett volna, ha több rész nem készül hozzá, de mi nem bánjuk, hogy folytatják a kétezres évek legnagyszerűbb akciófilmsorozatát. Matt Damont és Paul Greengrass rendezőt olyan fickóknak tartjuk, akik csak akkor vállalkoznak egy folytatásra, ha tényleg van pár remek ötletük hozzá. Az egyelőre cím nélküli új epizód története körül nagy a titkolózás, de a leszerződtetett új nevek mind lelkesítőek: a főgonoszt Vincent Cassel játssza, de fontos szerepet kapott Tommy Lee Jones és 2015 legnagyobb felfedezettje, Alicia Vikander is.

Matt Damon az ötödik Bourne-film forgatásán Forrás: Universal Pictures

Öngyilkos osztag (Suicide Squad)

A bemutató dátuma: augusztus 4.

Aki a képregényfilmek gonoszait mindig érdekesebb karakternek tartotta, mint a szuperhősöket, az most örülhet, ugyanis az Öngyilkos osztag-ban egy gazfickókból verbuvált, szedett-vedett csapat kénytelen együtt dolgozni. Mérget vennénk rá, hogy lesznek kisebb-nagyobb súrlódások. Will Smith a legnagyobb név, de kíváncsian várjuk Margot Robbie hisztérikus kitöréseit, Cara Delevingne képregényfilmes debütálását, és persze a Jokert alakító Jared Letót, akinek a forgatáson tanúsított furcsa, excentrikus viselkedésére épült eddig a film reklámkampánya.

Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them)

A bemutató dátuma: november 18.

A Warner stúdió úgy döntött, hogy hiába ért véget a nyolcrészesre duzzasztott sorozat, nem maradhatunk a Harry Potter univerzumában játszódó film nélkül. A Legendás állatok és megfigyelésük a húszas évek New Yorkjában játszódik, a története egy mágikus lényeket tartalmazó táska körül bonyolódik. A bőröndből kiszabadult veszélyes teremtmények miatt a varázslótanács komolyan aggódik, az inkább csak a hangulatteremtéssel törődő előzetes alapján A mindenség elméleté-ért Oscarral jutalmazott Eddie Redmayne és a Beépített hibá-ból ismert Katherine Waterston ered a lények nyomába.

Rogue One: A Star Wars Story

A bemutató dátuma: december 22.

Rey, Finn, Kylo Ren és Poe kalandjainak folytatására még várnunk kell, az első önálló Star Wars-filmből azt tudhatjuk meg, hogyan szerezték meg a lázadók az első Halálcsillag terveit az Egy új remény előtt.

A Rogue One szereplőgárdája Forrás: Lucasfilm

Ezúttal nem fénykardos Jedik szállnak szembe a Birodalommal, a Godzillá-t jegyző Gareth Edwards rendező ígérete szerint ez egy sötét és reménytelen film lesz, amelyben szupererővel nem bíró embereknek kell hőssé válniuk. A főszerepet A mindenség elméleté-ben Stephen Hawking feleségét játszó Felicity Jones játssza, rajta kívül Mads Mikkelsen, Ben Mendelsohn, Diego Luna és Forest Whitaker szerepeltetése tett minket még izgatottabbá.

Szavazzon!

Ön melyik filmet várja a legjobban?

Még több blockbuster

Még távolról sincs vége, a tíz nagyágyú mellett további látványfilmek is el akarnak majd minket ámítani 2016-ban. Alighanem Deadpool (február 21.) lesz minden idők legsötétebb humorú és legbotrányosabb szuperhőse, akinek az eljátszásával Ryan Reynolds ismét betörhet az A listás sztárok közé.

Ryan Reynolds a Deadpoolban, Tom Hanks és Felicity Jones az Infernóban Forrás: InterCom / UIP Dunafilm

A főleg Magyarországon forgatott Infernó-ban (október 14.) ismét Robert Langdonként leplez majd le egy misztikus összeesküvést Tom Hanks, A függetlenség napja 2-ben (június 24.) pedig Will Smith nélkül kell majd visszavernie a földönkívülieket az emberiségnek.

Animációs mennyország

Az idei év legnagyobb rajzfilmes durranása borítékolhatóan a Szenilla nyomában lesz, de ezenfelül is lesz mit várniuk az animált kalandok szerelmeseinek. A Jégkorszak-sorozat nem változtat az alapkoncepcióján, az Ice Age: Collision Course című negyedik részben (július 14.) is kataklizmát idéz elő a makkja után kajtató Motkány: most éppen egy meteorraj tart a Föld felé.

A Kung Fu Panda 3-ban (március 17.) a főszereplőnek egy eldugott faluban kell harcművészetre tanítania kelekótya fajtársait, és ráadásnak még egy elképesztően sikeres játék, az Angry Birds filmváltozatára (május 12.) is be lehet majd ülni.

A semmiből jöttek, lenyűgöztek, és most folytatást kapnak

Előzetesen semmit sem vártunk a bűvésztrükkökkel támadó Szemfényvesztők-től és az újfent Tom Cruise legyőzhetetlenségét hirdető Jack Reacher-től. Aztán volt nagy meglepetés a moziban, amikor eldobtuk az agyunkat a lendületesen tálalt, egyre hihetetlenebb trükköktől, illetve egy önmagához képest visszafogott Tom Cruise-zal találkoztunk egy régivágású thrillerben.

A Szemfényvesztők 2 csapata Forrás: Freeman Film

Most már nehezebb dolga lesz a profi varázslóval, vagyis Daniel Radcliffe-fel újító Szemfényvesztők 2-nek (június 10.) és a Jack Reacher: Never Go Back-nek (október 21.), hiszen most már ott fog lebegni a szemünk előtt az első rész, és minimum azt a szintet meg kell ugornia a folytatásnak.

Néha gyereket vállalnak, néha szellemekre vadásznak

Már a megjelenése előtt sok kritika érte a Szellemirtók női rebootját (július 15.), de mi a film mellett állunk: a tehetséges női komikusok szerepeltetése új színt vihet a sorozatba, Paul Feig rendező pedig legutóbb a hazánkban forgatott A kém-mel bizonyította, hogy lendületesen végig tud vezetni és tele tud szórni emlékezetes poénokkal egy akcióvígjátékot.

Melissa McCarthy, Kate McKinnon, Kristen Wiig és Leslie Jones a Szellemirtókban Forrás: UIP Dunafilm

A romantikus női filmek kedvelői se búslakodjanak, a világ leghíresebb szinglijét utoléri a gyerekáldás a Bridget Jones’s Baby-ben (szeptember 16.), illetve minden idők legsikeresebb romantikus komédiája, a Bazi nagy görög lagzi is folytatást kap (március 25.).

Talán idén megtörik a videójátékos átok

A videójátékok filmes feldolgozásai kevés kivétellel silány minőségűek. Ez a trend fordulhat meg 2016-ban, hiszen Michael Fassbender és Marion Cotillard nem arról híresek, hogy gyenge produkciókhoz adnák a nevüket. A két sztár két különböző idősíkban, a jelenben és a 15. századi Spanyolországban küzd a templomos lovagok ellen az Assassin’s Creed-ben (december 21.).

Assassin's Creed / Warcraft: A kezdetek Forrás: UIP Dunafilm

A Warcraft: A kezdetek (május 26.) első előzetese féktelen CGI-orgiát ígér, de mi bízunk a kiváló Hold című sci-fit jegyző Duncan Jonesban, hogy képes lesz a látvány kidolgozása mellett az emberi és az ork hősöknek is karaktert adni.

A dzsungel visszavár

Két egzotikus környezetben játszódó gyerekkori kedvenc legújabb feldolgozása is utat talál majd a mozikba idén. A The Legend of Tarzan-ban (július 1.) két gyönyörű ember, a hasizmát tökélyre fejlesztő Alexander Skarsgard és a Wall Street farkasá-val berobbant Margot Robbie játssza majd a címszereplőt és Jane-t, Christoph Waltz pedig ismét rosszban sántikál.

Margot Robbie és Alexander Skarsgard a The Legend of Tarzanban Forrás: InterCom

A dzsungel könyve legfrissebb Disney-verziójában (április 21.) csupa nagyágyú adja az állatok hangjait. Balu Bill Murray hangján dörmög, Kát, a fondorlatos óriáskígyót Scarlett Johansson, Lajcsi királyt pedig Christopher Walken szólaltatja meg.

Gonosz királynők és meseországok

Nagyszabású fantasyfilmekből sem lesz hiány idén. Kellemes emlékeim vannak a Hófehér és a Vadász-ról, de A Vadász és a Jégkirálynő című folytatásra (április 21.) alighanem nem az első rész, hanem a három hollywoodi díva szereplése miatt fognak a legtöbben beülni. Charlize Theron ismét eljátssza a gonosz királynőt, Emily Blunt tekintetéből jeges gyűlölet árad, Jessica Chastain pedig profi fegyverforgatóként száll szembe velük. Chris Hemsworth-re itt már nincsen sok szükség, de azért ő is szerepel a filmben.

A Vadász és a Jégkirálynő és az Alice Tükörországban plakátja Forrás: UIP Dunafilm / Fórum Hungary

Mia Wasikowska ismét átlép a fantázia világába az Alice Tükörországban című filmben (június 2.), a szebb napokat is látott Tim Burton pedig a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című nagy sikerű mesekönyv filmváltozatával (december 25.) jelentkezik, Eva Green címszereplésével.

Jessica Lawrence és Anne Hathaway sci-fivel jön

Ami 2015-ben pedig az Ex Machina volt, az idén a Colossal (valamikor 2016-ban) vagy a Passengers (december 21.) lehet. Egy eredeti alapötletű, fordulatos sci-fi, amely a műfaj szerelmeseit és a minőségi kikapcsolódásra vágyókat egyaránt elbűvöli. Nacho Vigalondo, az Időbűnök spanyol rendezője saját forgatókönyvből, hollywoodi költségvetésből és hollywoodi sztárral (Anne Hathaway) dolgozik a Godzilla és az Elveszett jelentés keverékeként jellemzett Colossal-on.

A Passengers-ben Jennifer Lawrence egy űrhajó utasaként ébred fel idő előtt a hibernációból, és azzal a tudattal kell megbirkóznia, hogy élete hátralévő részében már csak egyetlen társa lesz, akit Chris Pratt alakít.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!