Bevándorló jöhet, ha fehér és katolikus

Első ránézésre régimódi, de okos és érzékeny főhősnőjének köszönhetően mégis modern film a Brooklyn, ami a jelenkori menekültáradattal nem foglalkozik, sokkal inkább azok tudnak vele azonosulni, akikre otthon is jó élet várna, mégis külföldre hajtja őket a kalandvágy.

John Crowley Brooklyn című filmjének részben kedvez, hogy a menekültválság miatt a bevándorlás forróbb téma, mint az elmúlt években bármikor, bár a Dheepan - Egy menekült története vagy a Mediterranea című filmek is inkább csak fesztiválokon arattak sikert, mint hogy tódult volna rájuk moziba a nép.

Jessica Paré és Saoirse Ronan a Brooklyn című filmben Forrás: InterCom

A New Yorkban szerencsét próbáló ír lány, Eilis (Saoirse Ronan) történetének azonban minden esélye megvan rá, hogy közönségsiker is legyen, egyrészt mert nem a jelenkori eseményekre reflektál, hanem jóval könnyedebb, és arról szól, hogy attól, hogy egy fiatal a kivándorlás mellett dönt, sohasem szűnik meg azon tépelődni, hogy mi lett volna, ha inkább otthon marad.

Eilis könnyen beilleszkedik Brooklynban; talál munkát, lakást, barátokat és viszonylag hamar egy tisztességes szándékokkal rendelkező udvarlót (Emory Cohen amilyen idegesítő volt a Túl a fenyvesen-ben, annyira szimpatikus itt) is. Amikor viszont egy családi esemény miatt hazalátogat, rájön, hogy ugyanez otthon, Írországban is mind adott lenne, sőt.

Saoirse Ronan és Emory Cohen a Brooklyn című filmben Forrás: InterCom

Az ő esete tehát nem rokonítható a napjainkban Európába érkező menekültek és bevándorlók sorsával, akik kilátástalanságból kilátástalanságba tartanak, hanem épp ellenkezőleg; két jó közül kellene kiválasztania a jobbat. A Brooklyn emiatt könnyedén kiszakad a bevándorlókról szóló művészfilmek gettójából, hiszen alapvetően egy kedves, megható fejlődéstörténet, a nyugati világban mindenki számára átérezhető szerelmi dilemmával. Ugyanakkor a film azt is finoman érzékelteti, hogy ha valaki előtt kitárul a világ, akkor már nem biztos, hogy képes vagy hajlandó ugyanarra a tempóra lelassítani, amellyel eredeti környezete fejlődik.

A díszletek, a kosztümök, valamint a film látványvilága is igényes és korhű, de a nézőnek nincs az az érzése, mint sok más ötvenes-hatvanas években játszódó romantikus film esetében, hogy a rendező stílusgyakorlatként próbál klasszikusnak kinéző filmet forgatni, miközben a jelenre kacsint ki. John Crowleynak (neki köszönhetjük az Andrew Garfieldet felfedező, zseniális Boy A-t például) nincsenek ilyen szándékai, ő valóban csak a menjek vagy maradjak dilemmát mutatja be egy okos, talpraesett fiatal lány példáján keresztül.

Saoirse Ronan, Domhnall Gleeson, Eileen O'Higgins és Peter Campion a Brooklyn című filmben Forrás: InterCom

Saoirse Ronan alakításában pont az a legmegragadóbb, hogy Eilis nem egy filmbéli típus; egy áldozat, egy naiva, egy könnyűvérű kis maca vagy egy rátarti egoista, hanem egy hús-vér fiatal nő, akinek vannak érzései, gondolatai, ambíciói és kételyei. Végig ő van a film középpontjában, minden jelenetben szerepel, de ettől még a film parádés összjáték is.

A legtöbb mellékszereplő ugyanolyan szépen kidolgozott, többdimenziós karakter, mint a főhősnő, ezért az embernek kedve lenne némelyikük sorsába hasonló részletességgel betekinteni. Nem véletlen, hogy a napokban bejelentették, hogy a Julie Walters cserfes házinénije által vezetett brooklyni leányszállásról tévésorozat is készül.

Julie Walters (az asztalfőn) a Brooklyn című filmben Forrás: InterCom

Saoirse Ronannak persze nem lesz szüksége rá, hogy leszerződjön a tévésorozatra, az ő karrierje ugyanis most egészen új dimenziókban fog szárnyalni, miután a Brooklyn-ért megkapta második Oscar-jelölését (nyolc éve, még gyerekként jelölték először a Vágy és vezeklés mellékszerepéért) és a film is bekerült a fődíjért versengő nyolc film közé is, hiába kritizálják szüntelen az Akadémiát, hogy csak férfiakról szóló filmeket vesz komolyan a fő kategóriában.

A Brooklyn egyébként szinte egyetlen mai filmre sem emlékeztet, előképe talán az Egy lányról lehetne, ami Carey Mulligant tette Oscar-jelölt sztárszínésznővé, és ez annyiban nem meglepő, hogy mindkét film forgatókönyvét Nick Hornby írta.

Hornby saját regényeinek adaptációi hullámzó minőségűek (az Egy fiúról és a Pop, csajok, satöbbi remekmű, de a legutóbbi Hosszú út lefelé például rémes), de az Egy lányról és a Brooklyn esetében is ő ültette át más munkáját a vászonra, és mindkétszer sikerült elérnie, hogy a régimódi alaphelyzetből nagyon is modern főhősnő emelkedjen ki, akivel bármely kalandvágyó fiatal könnyen azonosulhat.

A kritika a londoni filmfesztivál idején megjelent írás átdolgozott verziója.