Még egy magyar nő ott lesz Cannes-ban

Grave
Vágólapra másolva!
Továbbra sem került be magyar nagyjátékfilm az idei cannes-i filmfesztivál programjába, de két animációs rövidfilmmel már biztosan ott leszünk a világ legfontosabb filmes eseményén. És mindkettőt nő rendezte.
Vágólapra másolva!

Múlt szerda óta tudjuk, hogy az idei cannes-i filmfesztivál sem marad magyar film nélkül. Andrasev Nadja A nyalintás nesze című animációs kisfilmje a filmes egyetemek hallgatóinak munkáit bemutató Cinéfondation szekcióban versenyezhet, ma pedig kiderült, hogy egy másik magyar női rendező új alkotása is a francia Riviérán kerül majd a világ szeme elé.

Tóth Luca Superbia című filmjét a Kritikusok hete nevű párhuzamos szekció versenyprogramjába válogatták be.

Egy kocka a Superbia című filmből Forrás: Kritikusok hete

A tizenöt perces, szatirikus animációs rövidfilm a nemek közti előítéleteket és konfliktusokat térképezi fel a modern társadalomban elfogadott, tradíciókra és biológiai alapra helyezett szerepek kifordításával. Egy képzelt társadalomban bekövetkező változást taglalja több karakter aspektusából is, kísérleti történetvezetéssel és pajkos életképekkel.

Tóth Luca a budapesti MOME-n szerzett BA-diplomát, majd Angliában járt mesterképzésre. 2013-ban készítette el a londoni Royal College of Art animáció szakán A kíváncsiság kora című diplomafilmjét, amely a nagy presztízsű animációs filmfesztiválon, Annecy-ban elnyerte a zsűri különdíját, a magyar mozinézők pedig a Szabadesés kísérőfilmjeként találkozhattak vele két éve.

Tóth Luca Fotó: Tóth Ridovics Máté

A Kritikusok hete (Semaine de la Critique) a cannes-i filmfesztivál legidősebb párhuzamos programja. 1962-ben hívta életre a Francia Filmkritikusok Szövetsége, céljaként az új tehetségek felfedezését határozta meg, az első és második filmes rendezőkre koncentrálva. Felfedezettjeik között olyan nevek szerepelnek, mint Bernardo Bertolucci, Guillermo del Toro, Gaspar Noé vagy Kocsis Ágnes, aki a Friss levegő-vel járt itt 2006-ban. Legutóbb nyolc évvel ezelőtt válogattak be magyar rövidfilmet ebbe a szekcióba, M. Tóth Géza Ergo című animációját.

A Kritikusok hetét május 12-20. között 55. alkalommal rendezik meg, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt Valérie Donzelli színésznő-rendező elnökletével.

Még egy mellékszekció hátra van, holnap jelentik be Rendezők kéthete programját, és van rá némi esély, hogy Till Attilától (aki 2011-ben ott volt a Csicská-val) a Tiszta szívvel vagy Gigor Attilától a Kút bekerül a válogatásba.

A 2016-os Kritikusok hete teljes programja

Nyitófilm: In Bed with Victoria (Justine Triet)

Zárófilmek: Smile (Sandrine Kiberlain), En moi (Laetitia Casta) és Kitty (Chloe Sevigny)

Speciális vetítések

  • Happy Times Will Come Soon (Alessandro Comodin)
  • Apnee (Jean-Christophe Meurisse)

Versenyprogram (nagyjátékfilmek)

  • Album (Mehmet Can Mertoglu)
  • Diamond Island (Davy Chou)
  • Raw (Julia Ducournau)
  • Mimosas (Oliver Laxe)
  • One Week and a Day (Asaph Polonsky)
  • Tramontane (Vatche Boulghourjian)
  • A Yellow Bird (K. Rajagopal)

Versenyprogram (rövidfilmek)

  • Arnie (Rina B. Tsou)
  • Ascensao (Pedro Peralta)
  • Campo de Viboras (Cristèle Alves Meira)
  • O delírio é a redencao dos aflitos (Fellipe Fernandes)
  • L’enfance d'un chef (Antoine de Bary)
  • Limbo (Konstantina Kotzamani)
  • Oh What a Wonderful Feeling (François Jaros)
  • Prenjak (Wregas Bhanuteja)
  • Le soldat vierge (Erwan Le Duc)
  • Superbia (Tóth Luca)
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!