Az Origo Filmklub nyolc szerzője (Birkás Péter, Gyárfás Dóra, Huszár András, Onozó Róbert, Papp Eszter, Soós Tamás, Varga Dénes és Varga Ferenc) készített szubjektív rangsort a magyar mozikban 2016. január 1. és december 31. között bemutatott filmekről.
Rendező: Adam McKay
Mozibemutató: 2016. február 4.
Ki gondolta volna, hogy a gazdasági válságról nemcsak érthető, de vicces filmet is lehet csinálni? Csak egy abszurd humorú vígjátékrendező (Adam McKay), pár érdekes csodabogár (a válságot előre látó és a tőzsdézés stresszén Pantera-dobolással lazító Michael Burry), és persze Margot Robbie kell hozzá, aki habfürdőzés közben magyarázza el, hogyan döntötte romba a világgazdaságot pár másodrangú jelzálogkötvény. (Soós Tamás)
Rendező: Colm McCarthy
Mozibemutató: 2016. szeptember 29.
A zombik manapság hetente zabálják az agyakat a tévéképernyőn, azt gondolnánk, nem lehet újat mutatni a horrornak ebben az alműfajában. Ám ez a kis költségvetésű, nagy ambíciójú brit zombifilm – a 28 nappal később méltó utódja – csavar egyet a bevált recepten, mert egy ártatlan kislányban testesíti meg az iszonyatot. A nyomasztó disztópia arra kér, azonosuljunk a szörnyeteggel, amit a tizenkét éves Sennia Nanua szuggesztív alakítása is elősegít, mígnem a merész befejezés kirántja alólunk a talajt. (Huszár András)
Rendezte: Fede Alvarez
Mozibemutató: 2016. augusztus 25.
A horrorok közül a legütősebb darab ez a nagyrészt Magyarországon, hazai stábbal forgatott mestermű volt. A pofonegyszerű alaphelyzetből Fede Alvarez rendező szimpla filmes eszközökkel – kameramozgással, jól megválasztott beállításokkal, vágással, hanghatásokkal, hiteles színészi játékkal – annyi feszültséget sajtolt ki, hogy végig a torkunkban dobogott a szívünk, még levegőt venni is szinte elfelejtettünk. Hogy miért jó az embernek kitenni magát egy ilyen élménynek, arról lehetne vitatkozni (ha a filmben játszó magyar színésznőt, Törőcsik Franciskát kérdezzük, a válasz: nem jó), de az biztos, hogy ennél intenzívebb másfél órát nem töltöttünk a moziban az idén. (Varga Ferenc)
Rendezte: David Yates
Mozibemutató: 2016. november 17.
Szokás állítani, hogy a legjobb színészeket még akkor is szívesen néznénk két órán keresztül, ha csak lexikonszócikkeket mondanának fel, márpedig a Legendás állatok és megfigyelésük szereplőinek szó szerint ez a feladata. A Harry Potter-univerzumot térben és időben kitágító felnőttmese tündéri varázslényekkel népesít be egy meglepően vészjósló világot, századelős jelmezbe öltözteti a snájdig Colin Farrellt, és elegendő muníciót biztosít a tervezett négy folytatásra. Ja, és még a humora is haláli. (Huszár András)
Rendező: Maïwenn
Mozibemutató: 2016. január 7.
Elsőre szédítően izgalmas lehet beleszeretni egy magabiztos, lehengerlő, intelligens és kreatív pasiba, de mire kiderül, hogy a folyamatos magas hőfokon pörgés nárcisztikus személyiségzavart takar, a nő ott áll megalázva, kiszipolyozva, megcsalva, teljes érzelmi és anyagi függésben. A francia Maiwenn filmje egy ilyen történetet dolgoz fel női szemszögből, sok-sok fájdalmas tapasztalattal, a folyamat lépcsőfokait hitelesen ábrázolva. Szívbe markoló és puritánságával együtt is gazdag mondanivalójú alkotás, amit egy igazi macsó filmsztár, Vincent Cassel ural. (Gyárfás Dóra)
Rendezte: Luca Guadagnino
Mozibemutató: 2016. június 30.
Ezzel a filmmel szeretkezni kellene – ajánlottuk Tilda Swinton, Ralph Fiennes, Matthias Schoenaerts és Dakota Johnson szerelmi négyszögét már tavaly ősszel, de jó ötlet volt végül nyáron bemutatni az év legérzékibb filmjét, hiszen mindent megad, amit egy forró nyári kalandtól vár az ember: káprázatos, napfényes tájak, gyönyörű emberek, fergeteges táncjelenetek, fülledtség, titokzatosság és a paradicsomi idill közelgő elmúlásának nyugtalanító, de egyben izgalmas érzete. (Onozó Róbert)
Rendezte: Scott Derrickson / Joe és Anthony Russo
Mozibemutató: 2016. november 3. / 2016. május 5.
A Marvel idén két szuperhősfilmmel támadta be a mozikat, és hiába beszélünk a stúdió 13. és 14. produkciójáról, a varázslat még mindig működik. A Doctor Strange ismét egy eredettörténet, ami magán hordozza a Marvel-filmek általános hibáit (kétdimenziós gonosz, elnagyolt romantikus szál), de a mágia megjelenése, az LSD-tripre hajazó észbontó látvány, az ügyesen adagolt humor, Tilda Swinton figurája és Benedict Cumberbatch hibátlan alakítása még a nyilvánvaló gyenge pontok ellenére is az idei év egyik legszórakoztatóbb akciómozijává varázsolta az egoista sebészből démonokkal diskuráló főmágussá váló Doctor Strange kalandját.
Ennél már csak az Amerika Kapitány: Polgárháború végzett jobb munkát. A Steve Rogers és Tony Stark közti ideológiai ellentétre felhúzott sztori köröket vert az Ultron korá-ra, és megmutatta, hogy a pofozkodó hősök köré is lehet erőteljes drámát építeni, sőt Loki után kaptunk egy újabb remek fő ellenfelet, aki szuperképességek helyet egy precízen felépített és kegyetlenül kivitelezett tervvel vert éket a jófiúk közé. A Russo testvérek ügyesen birkóztak meg a teljes Bosszúállók-csapat szerepeltetésével, a reptéri jelenetek pedig az idei év legütősebb és leginkább képregényhű pillanatait biztosították. A harmadik Amerika Kapitány-nak ráadásul még arra is futotta az erejéből, hogy gond nélkül vezesse be Pókembert a Marvel filmes univerzumába. (Birkás Péter)
Rendezte: Hajdu Szabolcs
Mozibemutató: 2016. szeptember 29.
Azon túl, hogy milyen klassz olyan filmet látni, amelyben életszagú párbeszédek hangzanak el, amelyben úgy káromkodnak, ahogy egy normális ember, és amelynek egyik vagy másik jelenetében mindenki magára ismerhet, Hajdu Szabolcsék nulla pénzből készült szerelemprojektje leginkább arra döbbenti rá az embert, hogy mi az, ami a filmekből manapság annyira hiányzik: a spontaneitás. Ez a film nem hosszú évek alatt, kényelmesen, patikamérlegen lett kiméricskélve, hanem egy pillanatnyi lelkiállapot lenyomata. Egy művész és egy ország lelkiállapotáé. (Papp Eszter)
Rendezte: Lenny Abrahamson
Mozibemutató: 2016. január 28.
Könyvadaptáció, amiben mindent el lehetett volna rontani, és amiben semmit sem rontottak el. A fojtogató szobát, majd a hirtelen kinyíló világot, amelyet a regényben az ötéves Jack egyszerű mondatai írtak le tökéletesen, a filmben változatos, végig egyenletesen erős képek adják vissza, szintén a kisgyerek szemszögéből. Mintha a kertvégi fészerből életében először kiszabaduló Jackkel együtt mi is most először száguldanánk autóval, látnánk az eget, a felhőket, a fákat, és vele együtt szédülünk bele a világ végtelenségébe. (Papp Eszter)
Rendező: Byron Howard, Rich Moore, Jared Bush
Mozibemutató: 2016. március 3.
Hogy a Disney lett az új Pixar, abban nemcsak az játszott fontos szerepet, hogy a Disney effektíve felvásárolta a Pixart, hanem az is, hogy a szőke hercegnőkkel eldaloltatott giccsmesék mellett olyan eredeti filmeknek is zöld utat engedtek, mint ez. A Zootropolis egy hangulatgazdag, szemkápráztató és állati vicces mese, amely nem mellesleg érvényes állításokat fogalmaz meg az előítéletekről és a társadalom előre leosztott szerepeiről. Mindezt okosan, szellemesen, úgy, hogy a gyerekek is értsék. (Soós Tamás)
Rendezte: John Crowley
Mozibemutató: 2016. február 4.
Az írországi nincstelenségből Amerikába vándorló Eilis története lassan égő hangulatbomba, ami nem a fordulataival és pergős cselekményével nyűgöz le, hanem az ötvenes évek Amerikáját hitelesen megidéző látványával és a szerepeikben brillírozó színészekkel – például az élete alakítását nyújtó Saoirse Ronannel vagy a félszegen is tökéletes Domhnall Gleesonnal. A Brooklyn szinte betűről betűre adaptálta Colm Tóibín azonos című regényét, és a végeredmény azon ritka esetek egyike, mikor a mozgókép túlszárnyalja az eredeti művet. (Birkás Péter)
Rendezte: Sopsits Árpád
Mozibemutató: 2016. november 10.
Végre nekünk is van egy sorozatgyilkosos thrillerünk, amire bátran lehet büszkének lenni. Profi, nyomasztó atmoszférát teremtő munka, ami nem elégedett meg annyival, hogy a nyomozók és a martfűi rém egy évtizeden át húzódó macska-egér harcát vigye vászonra. Képet kapunk a szocialista Magyarországról is, ahol elfogadott a gyanúsítottak kínzása, ahol mindenkiről jelentések készülnek, és ahol az igazságnál fontosabb a rendszer tévedhetetlenségének hamis mítosza. Bepiszkolódva, meggyötörve, mégis elégedetten keltünk fel a székből. (Varga Dénes)
Rendező: John Carney
Mozibemutató: 2016. augusztus 18.
Kamasznak lenni szívás. Az őseid marják egymást, a menő csajok feléd sem néznek, a suliban vagy a kopaszok vernek, vagy a tanárok. A bátyád nem vitte sokra, pedig nagy arc, az összes király klipet megmutatja az MTV-n. De a csajozáshoz ez kevés: a lányok a zenészekre buknak. Tudod, mi a dolgod. Alapíts bandát. Találj veled egyívásúakat. Zenélni megtanulsz közben. Addig próbálgasd a stílusirányzatokat, a szerkókat, amíg rá nem lelsz a sajátodra. A lényeg, hogy lázadj a konformitás ellen. Mit veszíthetsz? (Huszár András)
Rendező: Szász Attila
Mozibemutató: 2016. február 18.
Köbli Norbert tevékenysége lassan tényleg azt bizonyítja, hogy a jól megírt forgatókönyv mindennek az alapja, és ha ez megvan, már nehéz rossz filmet forgatni. Történelmi témájú thrillerjei közül is talán ez sikerült eddig a legjobban – ami egyrészt köszönhető Szász Attila profi rendezésének, másrészt annak, hogy először láttunk ilyen jól kidolgozott női hősöket egymással szövevényes viszonyba keveredni. Ezáltal pedig nemcsak egy izgalmas sztorit, de három fantasztikus női alakítást is kaptunk. (Gyárfás Dóra)
Rendezte: Ryan Coogler
Mozibemutató: 2016. január 21.
Már a hetedik filmben tűnik fel, szobrot állítottak neki Philadelphiában, és mégis megtörtént a csoda, a Rocky-sorozat legújabb felvonása minden ízében friss és bizsergetően őszinte alkotás lett. Ehhez az kellett, hogy az amúgy bámulatosan játszó Stallone karakteréről áttevődjön a hangsúly ifjú tanítványára, az apakomplexusos, a nyakkendős irodai munka helyett a vért és szenvedést választó Adonis Creedre, és hogy Ryan Coogler rendező mindig pontosan érezze, meddig szabad elmenni egy sportfilmes közhellyel. A giccset és a hatásvadászatot hírből sem ismeri a film, helyette autentikus légkört teremt, amiben hagyja, hadd lélegezzen szabadon a főszereplő. Michael B. Jordan annyira jó a főszerepben, hogy a Creed – Apollo fia folytatását akár Rocky nélkül is megnéznénk. Így kell új alapokra helyezni egy sorozatot. (Varga Dénes)
Rendező: Pablo Trapero
Mozibemutató: 2016. július 21.
Maga a történet is olyan elképesztő és felfoghatatlan, hogy nem találhatta ki forgatókönyvíró, csak az élet termel ki ilyen hátborzongató eseteket. Egy látszólag boldog és vonzó argentin család tagjai a katonai diktatúra szétesése utáni káoszt arra használják, hogy embereket raboljanak el és kínozzanak váltságdíjért. A családfő vaskézzel és jéghideg kegyetlenséggel irányítja a bizniszt, míg gyerekei a saját lelkiismeretük és a beléjük nevelt kötelességtudat, családi összetartás és a megfeleléskényszer béklyói között vergődnek. Erős, megrendítő film. (Gyárfás Dóra)
Rendezte: Deniz Gamze Ergüven
Mozibemutató: 2016. január 21.
Az idei év egyik központi témája volt ismét, hogy mit viseljenek a nők, mit ne viseljenek a nők, hogyan viselkedjenek a nők, és vezethetik-e egyáltalán a világot a nők. Erre jön egy csodálatos film – ráadásul pont Törökországból –, amely szerint az utolsó dolog, amire a fiatal nők vágynak, az, hogy megmondják nekik, hogy kell viselkedniük. Ebből a szempontból a Mustang az év egyik legpolitikusabb filmje, de mindemellett egy varázslatos, magával ragadó és mindenki számára átérezhető fejlődéstörténet. (Onozó Róbert)
Rendezte: Travis Knight
Mozibemutató: 2016. október 6.
Ami tavaly az Agymanók-nak sikerült a legjobban az animációs filmek frontján, azt idén a japán mitológiából táplálkozó, csodaszép Kubo és a varázshúrok-tól kaptuk meg: lendületes, vicces, elkápráztatja a gyerekeket, de egyúttal mélységesen komoly témákat dolgoz fel. Például azt a feledni kívánt tényt, hogy a halál mindennapos velejárója az életnek. Az egyre magasabb babérokra törő Laika animációs stúdió izgatóan eklektikus remekművet alkotott, amely egy lanttal varázsoló félszemű srác kalandos, megindító történetét bontja ki, és emellett még a mesélésben rejlő hatalmas erőről is vall. (Varga Dénes)
Rendező: Shane Black
Mozibemutató: 2016. május 26.
Meglátni Ryan Goslingban a zseniális burleszkszínészt – alighanem ez a Rendes fickók legnagyobb érdeme, pedig hát bőven van miért dicsérni. Hogy sokkolóan vicces, és viccesen sokkol; mindig úgy szegi meg és neveti ki a szabályokat, hogy arra nem számítunk; és emlékezetes szerepet oszt az utóbbi évek legtermészetesebb gyerekszínészére, Angourie Rice-ra. Megkockáztatjuk: ez a tökös neonoir Shane Black legviccesebb filmje Az utolsó cserkész mellett, amely akkor se lenne jobb, ha Tarantino forgatna vígjátékot a Szigorúan bizalmas-ból. (Soós Tamás)
Rendezte: Tom Ford
Mozibemutató: 2016. november 17.
A divattervezésből rendezésre váltó Tom Ford nem kegyelmezett a saját közegének, vérfagyasztóan rideg, rémálomszerű képet festett a Los Angeles-i divatvilágról. A hatás döbbenetes: annyira taszító a sikeres műkereskedő (Amy Adams) kiüresedett élete, hogy megkönnyebbülést okoz, amikor Texasra vált át a történet, még annak ellenére is, hogy a fényűzésből az útszéli motelek világába csöppenünk, és szörnyű halálesetekkel szembesülünk. Ford mesterien keveri a fikciót és valóságot, múltat és jelent, és közben azt a kérdést feszegeti, hogy helyre lehet-e hozni egy elrontott életet, vagy sem. Szemkápráztató stílusorgia, amely még napokig súlyos árnyékként követi a nézőjét. (Varga Dénes)
Rendezte: Tom McCarthy
Mozibemutató: 2016. február 18.
A Spotlight az idén bezsebelte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat (is), méghozzá joggal. Tom McCarthy valós eseményeken alapuló filmje az aktanyálazó oknyomozó újságírás nem túl izgalmas világát dolgozta fel, mindenféle pátosz és giccses hősiesség nélkül, feszültté téve olyan hétköznapi pillanatokat is, mint egy hivatalos bírósági irat beszerzése. A Spotlight a legjobb újságírós film Az elnök emberei óta, és a katolikus egyház sötét oldalának újabb hiteles krónikája. (Birkás Péter)
Rendezte: Todd Haynes
Mozibemutató: 2016. február 11.
Egy csodálatos regény, egy hibázni képtelen rendező és három, a karrierje csúcsán lévő fantasztikus színésznő (Cate Blanchett, Rooney Mara, Sarah Paulson) – minden adott volt egy modern klasszikushoz. A belső monológokba és a szubjektív nézőpontba rengeteg rendezőnek beletörik a bicskája, de Todd Haynesnek nem okoz gondot káprázatos képekre átültetni azt a folyamatot, amikor az ember úgy esik szerelembe, hogy közben észre sem veszi, hogy ez bizony az. Ráadás, hogy a felejthetetlen finálé fityiszt mutat a „meleg hősök szerelmének muszáj tragédiával végződnie” klisének. (Onozó Róbert)
Rendezte: Maren Ade
Mozibemutató: 2016. szeptember 29.
Mindenki legszörnyűbb rémálma egy olyan idegesítő apafigura, mint az enyhén flúgos Conradi úr. Megjelenik a semmiből, hogy jól leégesse az embert a kollégái előtt. És közben mindenki legnagyobb álma, hogy legyen egy ilyen valaki az életében, aki annyira szereti, hogy röhejes műfogsorban és idióta parókában bohóckodva, ha beledöglik, akkor is kiráncigálja a látszatlétből, és emlékezteti arra, hogy is kell élni. (Papp Eszter)
Rendező: Denis Villeneuve
Mozibemutató: 2016. november 10.
Míg arra vártunk, hogy Denis Villeneuve forgatni kezdje a Szárnyas fejvadász 2-t, a rendező suttyomban összedobta a kétezres évek egyik legbravúrosabb sci-fijét. A Ted Chiang agyas novellájából készült, egyszerre grandiózus és emberi léptékű mestermű arra keresi a választ, miképp érthetjük meg az emberi ésszel felfoghatatlant, ami lehet tejfehér ködben úszó űrlény, de súlyos veszteség is. Igazából csak azt nem tudjuk eldönteni, mi okozott nagyobb katarzist: a tudományos felfedezés vérpezsdítő izgalma vagy az alattomosan robbanó érzelmi bomba. (Huszár András)
Rendezte: Damien Chazelle
Mozibemutató: 2016. december 29.
Filmes szempontból nem panaszkodhattunk, de egyébként csapnivaló év volt 2016, tele gyűlölettel és frusztrációval. Éppen ezért furcsa lesz majd évtizedek múlva visszagondolni arra, hogy mégis ez a felemelő, álomszerű musical lett az év filmje, nemcsak a mi évösszegző listánkon, de minden jelentős amerikai díjkiosztón is. Ennek egyrészt az az oka, hogy nagyon kellett egy ilyen könnyed, mégis katartikus filmélmény az év végére, másrészt pedig a Kaliforniai álom egyáltalán nem csak az a bájos kis limonádé, aminek elsőre tűnik.
A parádés kosztümök, a varázslatos zenei betétek és Hollywood két legimádnivalóbb fiatal színészének (Ryan Gosling, akinek ez a harmadik filmje idei listánkon, csúcsra járatja az eddig is hozzá kapcsolt álomférfiimidzset, Emma Stone pedig még sosem volt ennyire csodálatos) románca már eleve biztosítják az első osztályú szórakoztatást.
A Whiplash még mindig csak 32 éves rendezőjének, Damien Chazelle-nek azonban sikerült azt is elérnie, hogy a nézők saját elveszített illúzióiktól és feladott álmaiktól felzaklatva, könnyes szemmel távozzanak egy vidám szerelmesfilmről. A tudat pedig, hogy mindannyian ugyanazt a csodát éljük át a Kaliforniai álom nézése közben, erőt ad, lehetett bármennyire pocsék ez az év. (Onozó Róbert)