Ezeket a filmeket várjuk a legjobban 2017-ben

Jackie
Vágólapra másolva!
Átnyálaztuk a 2017-es filmnaptárt, és jó hírünk van: az idén sem fog kigyógyulni a filmfüggőségéből. Rengeteg szupernek tűnő alkotás kerül a mozikba a következő tizenkét hónapban. 2017-ben végre mi is megnézhetjük a Jackie Kennedyt hipnotikus erővel eljátszó Natalie Portmant és Martin Scorsese eddigi legspirituálisabb filmjét. Charlize Theron Budapest utcáin fog kémkedni, Matthew McConaughey gonosz varázslóként ijesztget majd, és több olyan sci-fi is van a láthatáron, amiből akár remekmű is lehet.
Vágólapra másolva!

33. Széttörve (Split)

Rendező: M. Night Shyamalan
Magyarországi mozibemutató: 2017. január 19.

2016 Mel Gibson visszatérésének éve volt, 2017-ben pedig M. Night Shyamalan léphet vissza a sikerfilmeket szállító rendezők klubjába. James McAvoy már az előzetesekben is több hidegrázós pillanatot okozott, ahogy váltogatta a sokszoros tudathasadásban szenvedő főszereplő személyiségeit. Mi lesz itt, amikor majd a huszonnegyedik, nemes egyszerűséggel szörnynek nevezett énje is felbukkan? Az se aggódjon, aki továbbra is hajmeresztő csavarokat vár A hatodik érzék rendezőjétől, állítólag több meglepő fordulat is van ebben az emberrablós horrorban.

32. The Circle

Rendező: James Ponsoldt
Világpremier: 2017. április 28.

Az Emma Watson-rajongóknak és a technológiai fejlődés árnyoldalai iránt érdeklődő embereknek is kihagyhatatlan programnak tűnik a The Circle. Az előbbieknek azért, mert a színészettől ideiglenesen elköszönt Watsonnak ez az utolsó filmje egy darabig, az utóbbiaknak pedig azért, mert egy Facebookra hajazó techvállalat magánszférára fittyet hányó mesterkedéseibe pillanthatunk be.

Tényleg az a jövő, hogy az embereknek már nem lesznek titkaik? A Tom Hanks által eljátszott karizmatikus számtechguru ezt szeretné elérni. Ha a vetítés után legszívesebben bevágnánk a kukába az okostelefonunkat, máris elégedettek leszünk a filmmel.

31. Az egészség ellenszere (Cure for Wellness)

Rendező: Gore Verbinski
Magyarországi mozibemutató: 2017. február 23.

A horror alapvetően olcsó műfaj, legtöbbször elég hozzá pár rémült arcot vágó színész meg egy sötét titkokat rejtegető ház. Az egészség ellenszeré-t azért várjuk nagyon, mert itt a díszletekbe is rengeteg kreatív energiát fektettek, a svájci szanatórium kastélyszerű termei, rideg merülőmedencéi már az előzeteseket nézve ámulatba ejtettek és tanakodásra késztettek minket.

Vajon mi lehet ez a gyógymód, amelynek folyományaként holttesteket konzerválnak tartályokban? Dane DeHaan próbálja élve elhagyni a szanatóriumot, A kör után ismét rémálmaink okozójává léphet elő Gore Verbinski rendező.

30. Battle Of The Sexes

Rendezők: Jonathan Dayton és Valerie Faris
Világpremier: 2017 őszén

Emma Stone és Steve Carell a Battle of the Sexes című filmben Forrás: Fox Searchlight Pictures

A család kicsi kincse rendezőpárosa egy 1973-ban történt valós eseményt dolgoz fel. A negyvenes évek nagy teniszcsillaga, Bobby Riggs ekkor jelentette ki, hogy a női játékosok annyira gyengék, hogy ő 55 évesen is megverné a legjobbat közülük. Aztán jött az akkor már ötszörös Wimbledon-győztes Billie Jean King, és úgy elkalapálta a nagyszájú fickót, hogy az csak pislogott. A nemek háborújaként elhíresült, nagy médiafigyelemmel kísért összecsapás szereplőit az Oscar-jelölt Steve Carell és a film bemutatója idején feltehetően már Oscar-díjas Emma Stone alakítja.

29. The Coldest City

Rendező: David Leitch
Világpremier: 2017. augusztus 11.

Az idén is több olyan amerikai film kerül a mozikba, amelyekben a hollywoodi sztárok mögött hazai helyszíneket szúrhatunk ki. A The Coldest City című hidegháborús thrillerben Berlint helyettesíti Budapest, és közvetlenül a berlini fal leomlása előtt játszódik.

Charlize Theron a The Coldest City berlini forgatásán Forrás: Alliance

A szerepeit legtöbbször jó érzékkel megválasztó Charlize Theron egy kettős ügynökök neveit tartalmazó listát próbál megkaparintani, és közben a haja színét is váltogatni fogja a forgatási fotók tanúsága szerint. Sok rohanásra és még több kavarásra lehet számítani, és az akciójelenetekben sem lesz hiba, hiszen a John Wick egyik rendezője, David Leitch jegyzi a filmet.

28. Euphoria

Rendező: Lisa Langseth
Világpremier: 2017 első fele

Aki nem csak a hollywoodi kiruccanása óta követi Alicia Vikander karrierjét, pontosan tudja, hogy a svéd filmjei közül a Tiszta és a Hotell volt a legjobb. Mindkettő brutálisan hatásos dráma, mindkettőben hatalmasat játszott a színésznő, és mindkettőt Lisa Langseth rendezte.

Alicia Vikander és Eva Green a Euphoria című filmben Forrás: Wild Bunch

Vikander hű maradt régi alkotótársához, és az Oscar-díj megnyerése után elvállalta Langseth angol nyelvű bemutatkozásának főszerepét. Egy Európán keresztül utazó, folyton veszekedő testvérpáros egyik tagját alakítja (a másikat Eva Green), és biztosak vagyunk benne, hogy portyázásuk tartogat majd jó pár megrázó és abszurd módon humoros pillanatot.

27. Wilson

Rendező: Craig Johnson
Világpremier: 2017. március 24.

A zseniális képregényíró, Daniel Clowes munkáiból már két nagyszerű filmadaptáció készült. A Scarlett Johansson egyik korai remeklését felvonultató Tétova tinédzserek, és a John Malkovich fergeteges alakítása miatt is emlékezetes Ízlésficam után most a Wilson című 2010-es könyve költözik át a mozivászonra.

A végtelenül tenyérbemászó, embergyűlöletét folyamatosan hangoztató, neurotikus főhős szerepére nem is találhattak volna alkalmasabb színészt a mindig csúcsformáját hozó Woody Harrelsonnál. Történetébe akkor kapcsolódunk be, amikor megtudja, hogy a volt felesége (Laura Dern) 17 évvel korábban örökbe adta a közös gyereküket, akinek a létezéséről ő nem is tudott.

26. Wind River

Rendező: Taylor Sheridan
Világpremier: 2017. január 21.

A Bosszúállók két tagjának, Sólyomszemnek és Skarlát Boszorkánynak ezúttal a szuperképességeik nélkül kell megtalálniuk egy megerőszakolt és megölt lány gyilkosát. Jeremy Renner a hegyeket jól ismerő vadászt, Elizabeth Olsen pedig a természeti környezetben idegenül mozgó FBI-ügyököt alakítja, akiket egymás mellé sodor az indiánrezervátum területén elkövetett bűntény.

Elizabeth Olsen és Jeremy Renner a Wind River című filmben Forrás: The Weinstein Company

Taylor Sheridan két fantasztikus, súlyos morális dilemmákat feszegető filmet írt, a Sicarió-t és a Hell or High Water-t, most elválik, hogy rendezőként is van-e olyan ügyes, mint forgatókönyvíróként.

25. Stronger

Rendező: David Gordon Green
Világpremier: 2017 első felében

Jake Gyllenhaal addig nem nyugszik, amíg meg nem kapja az Oscart. Az utóbbi években próbálkozott tikkelő zsaruként (Fogságban), csontsovány paraarcként (Éjjeli féreg), szénné gyúrt bokszolóként (Mélyütés) és a felesége halála után talpra állni próbáló bankárként (Demolition), de még egy jelölés sem jött össze neki. Hát, nézzük, arra mit lép majd az Akadémia, ha eljátssza a férfit, aki a bostoni robbantásos merénylet során elveszítette mindkét lábát.

Tatiana Maslany és Jake Gyllenhaal a Stronger című filmben Forrás: Lionsgate

Gyllenhaal figurája próbálja összerakni az életét a tragédia után, új alapokra helyezni a kapcsolatát a feleségével (a Sötét árvák című sorozatból ismert Tatiana Maslany), és közben segíteni a rendőrségnek elkapni a tetteseket. Hogy mindez még véletlenül se legyen nyálas, arról rovatunk egyik kedvenc rendezője, David Gordon Green gondoskodik.

24. Holdfény (Moonlight)

Rendező: Barry Jenkins
Magyarországi mozibemutató: 2017. február 16.

A 2017-es Oscar favoritjaiból több film is februárban, a gála előtt egy-két héttel fog bemutatkozni a magyar mozikban. A Holdfény egy afroamerikai srác felnövését dokumentálja, három különböző életszakaszban láthatjuk őt, ahogy a saját identitását keresi.

Gyerekként egy díler barátságát keresi, saját neméhez vonzódó kamaszként kitaszítottként érzi magát, kigyúrt, harmincas felnőttként ér el arra a pontra, hogy szembe tud nézni a múltjával és érzéseivel. Szívbemarkoló, tetszetősen fényképezett dráma, amelynek a rendezőjéről még sokat fogunk hallani.

23. A setét torony (The Dark Tower)

Rendező: Nikolaj Arcel
Világpremier: 2017. július 28.

Sokan A setét torony című regénysorozatot tartják Stephen King fő művének, most végre a mozikban is elkezdődik Roland lovag és a feketébe öltözött varázsló világokon átívelő küzdelme. Az Idris Elba által megformált főhős leginkább egy vadnyugati fegyverforgatóhoz hasonlít, Matthew McConaughey pedig ezzel a külsővel egy vámpírfilmbe is simán beférne.

Matthew McConaughey és Idris Elba A setét torony című filmben Forrás: Columbia Pictures

Számos különböző műfaj kapcsolódik össze A setét torony-ban, a horror-, a sci-fi, a fantasy- és a westernrajongók is egy nekik tetsző, szövevényes kalandra számíthatnak a jó és a gonosz harcáról.

22. Downsizing

Rendező: Alexander Payne
Világpremier: 2017. december 22.

Egy házaspár (Matt Damon és Kristen Wiig) élete zsákutcába jut, ezért elhatározzák, hogy részt vesznek egy titkos kísérletben, ami során hangya méretűvé zsugorítják őket. A gond csak az, hogy a nő az utolsó pillanatban meggondolja magát. Drágám, a kölykök összementek-típusú mókás kalandok helyett társadalmi szatírára számítsunk, ugyanis a rendező a Kerülőutak-at és az Utódok-at jegyző Alexander Payne, aki számos szigorúan életszerű dráma után most először készít sci-fi komédiát.

21. The Death Of Stalin

Rendező: Armando Iannucci
Világpremier: 2017 őszén

A The Death Of Stalin plakátja Forrás: Gaumont

Az alelnök és a The Thick of It című tévésorozatokban, illetve az utóbbiból készült filmben (Egy kis gubanc) Armando Iannucci parádésan állította pellengérre a jelenkor politikusait, és mutatta meg, milyen pitiáner megfontolások vannak egy-egy rengeteg ember életére hatással lévő döntés mögött. A brit filmes most a múltba tekintett, azon belül is az 1953-as Szovjetunióba, és a Sztálin halálát követő, vérre menő hatalmi játszmákról csinált fekete komédiát. A szereposztás brutálerős, de a megcélzott hangvételről talán az árul el a legtöbbet, ha elmondjuk, hogy Hruscsovot Steve Buscemi alakítja, Molotovot pedig Michael Palin.

20. Suspiria

Rendező: Luca Guadagnino
Világpremier: feltehetően a velencei filmfesztiválon debütál majd szeptemberben

Alapból szentségtörésnek hangzik remake-et készíteni Dario Argento horrorklasszikusából, nekünk mégis csupa jó érzésünk van a projekttel kapcsolatban, mivel Luca Guadagnino rendező a Szerelmes lettem-mel és az A Bigger Splash-sel már bizonyította, hogy a vérében van a bujaság. Tilda Swintonnak, A nimfomániás-ban feltűnt Mia Goth-nak és A szürke ötven árnyalatá-nak sztárja, Dakota Johnsonnak is testhez álló feladat az érzéki gonoszkodás.

Tilda Swinton és Luca Guadagnino az A Bigger Splash forgatásán Forrás: Jil Kft.

A legvalószínűbb, hogy Chloe Grace Moretz játssza a főhőst, aki egy boszorkányok által igazgatott balettiskolába kerül. Mit várunk a filmtől? Extravagáns díszleteket, érzelmesen háborgó zenét, rémálmokat idéző történetszövést és egyre fokozódó tébolyt.

19. The Shape of Water

Rendező: Guillermo del Toro
Világpremier: 2017 végén

Guillermo del Toro (Hellboy, Bíborhegy) fantáziavilága egy olyan hely, ahová mindig nagy élmény visszatérni. Ezúttal egy romantikus történetet fog elmesélni, amelyben egy kétéltű lény (Doug Jones) és egy nő (Sally Hawkins) között szövődik románc, a hátteret pedig a hatvanas évek hidegháborús Amerikája adja.

A Tűzgyűrű-höz képest jóval kisebb költségvetésből dolgozott, ami lehetőséget adott arra, hogy A faun labirintusá-hoz hasonlóan egy személyes ihletésű mesét vigyen vászonra. Azt várjuk, hogy a fantázialény kidolgozottságától leessen az állunk, emellett pedig érzelmileg is megdolgoztasson a film.

18. Hóember (The Snowman)

Rendező: Thomas Alfredson
Magyarországi mozibemutató: 2017. október 12.

A tetovált lány óta Magyarország is a skandináv krimik lázában ég, nem tudunk ráunni a fagyos erdőkben játszódó, kegyetlen gyilkosságokkal tarkított történetekre. A minőségük változó, de a Jo Nesbo azonos című regényéből készült Hóember-t nagy reményekkel várjuk, hiszen Michael Fassbender játssza a különc nyomozót, aki egy családos nőkre utazó, a tetthelyen hóembert építő gyilkost üldöz, rendezőnek pedig az Engedj be! című svéd vámpírcsodát és a huszonegyedik század legjobb kémfilmjét, a Suszter, szabó, baka, kém-et jegyző Thomas Alfredsont nyerték meg.

17. The Beguiled

Rendező: Sofia Coppola
Világpremier: 2017. június 30.

Az Elveszett jelentés rendezője, Sofia Coppola remake-et készít Clint Eastwood egyik hetvenes évekbeli filmjéből? Sosem gondoltuk volna, hogy ilyesmi megtörténhet, de most alig várjuk, hogy láthassuk.

Kirsten Dunst és Elle Fanning a The Beguiled forgatásán Forrás: Kirsten Dunst Instagram

Az eredetiben Eastwood játszotta a sebesült északi katonát, aki egy déli lányiskolában rejtőzött el, most Colin Farrell fogja elcsábítani az intézmény lakóit, akiket Nicole Kidman, Kirsten Dunst és Elle Fanning alakít. Sok féltékenységre, eldurvuló konfliktusra és a rendezőt ismerve álomszerű képekre és feminista végkicsengésre számítunk.

16. Okja

Rendező: Bong Joon-ho
Világpremier: 2017. nyár

2013-ban három neves dél-koreai rendező is kipróbálta magát Hollywoodban, közülük egyértelműen A halál jelé-t jegyző Bong Joon-hónak sikerült legjobban az angol nyelvű bemutatkozása. A szédítően szórakoztató Snowpiercer után egy merőben szokatlan szörnyfilmmel fog jelentkezni.

Tilda Swinton és Giancarlo Esposito az Okja című filmben Forrás: Netflix

A címszereplő állat a legtöbb ember szemében egy félelmetes teremtmény, ám egy dél-koreai kislány a legjobb barátjaként gondol Okjára. Most is nemzetközi színészgárdával dolgozik a rendező: a Snowpiercer-hez hasonlóan Tilda Swintonra ismét figyelemre méltó parókát adtak, itt lesz a Tükröm, tükröm Hófehérkéjeként megismert Lily Collins és Paul Dano, a Jake Gyllenhaalról készült forgatási fotók alapján pedig egyértelmű, hogy egy igazi őrületre számíthatunk.

15. The Square

Rendező: Ruben Östlund
Világpremier: feltehetően a májusi cannes-i filmfesztiválon

Vannak rendezők, akik olyan nagyot dobtak legutóbbi munkájukkal, hogy még akkor is lélekszakadva rohannánk új filmjük vetítésére, ha A miniszter félrelép-et remake-elnék. Ilyen például Ruben Östlund, a házastársi kapcsolatokat kíméletlenül és briliánsan szétcincáló Lavina rendezője.

Egy kocka a The Square című filmből Forrás: Magnolia Pictures

Őt is elérte a feltűnően tehetséges európai filmesek végzete, angol nyelven és híres színészekkel (Elisabeth Moss, Dominic West) dolgozhatott, de nem féltjük attól, hogy egyéni látásmódját feláldozza majd a közönségsiker oltárán. A The Square sztorija annyira bámulatosan furmányos, hogy beleszédültünk, amikor elolvastuk, de olvasóinknak azt javasoljuk, hogy kerüljék az ismertetőket.

14. Under The Silver Lake

Rendező: David Robert Mitchell
Világpremier: 2017 őszén

A Valami követ című lehengerlő horrorja után David Robert Mitchellt is simán az előbb emlegetett kategóriába soroljuk. Új filmjéről egyelőre csak annyit tudni, hogy egy Los Angelesben játszódó neo-noir, amiben a főszerepeket az aktuálisan a legjobb formáját hozó két fiatal színész alakítja: a Scorsese Némaság-ában és Mel Gibson A fegyvertelen katoná-jában remekelő Andrew Garfield, illetve a The Girlfriend Experience című tévésorozatban és az American Honey-ban két egymástól teljesen különböző szerepet nagyszerűen játszó Riley Keough alakítja. De nekünk pont elég is ennyi.

13. Three Billboards Outside Of Ebbing, Missouri

Rendező: Martin McDonagh
Világpremier: 2017 első felében

Frances McDormandtól rengeteg emlékezetes alakítást láthattunk a Fargó-ért húsz éve elnyert Oscar-díja óta, de a következő igazi mozifilmes főszerepre egészen mostanáig kellett várnia. Aki ezt megadta neki, az nem más, mint az agyondíjazott színházi szerzőből filmrendezővé avanzsált Martin McDonagh, aki a briliáns Erőszakik-kal olyan magasra rakta a lécet 2008-ban, hogy a négy évvel későbbi, még mindig szuperjó A hét pszichopata és a Si-cu-val csak leverni tudta.

Woody Harrelson a Three Billboards Outside Of Ebbing, Missouri forgatásán Forrás: Alliance

A Fargó-tól két államnyira játszódó, történetében némileg a Coen-remekműre hajazó új fekete komédiájában egy meggyilkolt lány anyjának (McDormand) lesz elege abból, hogy a rendőrfőnök (Woody Harrelson) eltussolni látszik az ügyet, ezért három óriásplakátot helyez ki a város határába, amiken a férfi rátermettségét kérdőjelezi meg.

12. You Were Never Really Here

Rendező: Lynne Ramsay
Világpremier: feltehetően a májusi cannes-i filmfesztiválon

A sznobigényű Joaquin Phoenix annyira válogatós, hogy ha igent mond egy filmre, arra muszáj odafigyelni. A háromszoros Oscar-jelölt színész egy háborús veteránt játszik, aki arra tette fel az életét, hogy kislányokat ment meg attól, hogy szexrabszolgasorba kerüljenek, de a legutóbbi ügyében a New York-i politikai színtér csúcsáig vezetnek a szálak. Ezt a sötét krimit ráadásul az a Lynne Ramsay rendezi, akinek a Beszélnünk kell Kevinről című előző filmjét 2012-ben az év legjobbjának választottuk, és aki még éppen időben szállt ki Natalie Portman később katasztrofálisnak bizonyuló westernjéből.

11. Mother

Rendező: Darren Aronofsky
Világpremier: 2017 vége

Jennifer Lawrence tartja magát az elhatározásához, 2017-ben sem fog franchise-okban feltűnni, helyette A pankrátor és a Fekete hattyú rendezőjével, Darren Aronofskyval teljes titokban hoztak össze egy thrillert, amelyben egy látszólag tökéletes házaspár élete felfordul pár hívatlan vendég miatt. Lawrence és Aronofsky olyannyira egymásra találtak a forgatáson, hogy azóta is egy párt alkotnak.

Az Oscar-díjas színésznő a csábítás művészetére kiképzett orosz kémként is fel fog tűnni a mozikban az idén, az év elején Magyarországon forgó Red Sparrow (Vörös veréb) premierét november 10-re tűzték ki.

10. Jackie

Rendező: Pablo Larrain
Magyarországi mozibemutató: 2017. február 9.

A várva várt filmek közül egyedül az életrajzi filmek buktatóit ügyesen kikerülő, hipnotikus erejű Jackie-t látta már közülünk valaki. Kollégánk lelkes kritikáját többször is elolvasva ugyanarra a végkövetkeztetésre jutottunk: jöjjön már a magyar bemutató, hogy végre mi is beülhessünk rá!

Natalie Portman tökéletes Kennedy özvegyének szerepében, általa olyan közel kerülhetünk Jackie-hez, ami az újságcikkeket, könyveket olvasva, híradófelvételeket nézve lehetetlen lenne. Többször újranézhető, intelligens film, amely egyaránt szól a gyászról és a legendaépítésről.

9. Mute

Rendező: Duncan Jones
Világpremier: 2017 vége

A balul elsült Warcraft-adaptációja után Duncan Jones visszatér ahhoz a műfajhoz, ami híressé tette, és mi ennek nagyon örülünk. A remek Hold után ismét egy sci-fit vezényelt le, amelyben egy néma pultos (Alexander Skarsgard) próbálja megtalálni az eltűnt barátnőjét. Nem várt ajándékként állítólag Sam Rockwell Hold-béli űrhajósának a sorsa is ki fog derülni a filmből.

Alexander Skarsgard a Mute című filmben Forrás: Keith Bernstein / Netflix

Már a Mute helyszíne is figyelemfelkeltő a szokatlansága miatt: a Berlinben folyik a nyomozás, amit a Kelet és a Nyugat találkozásaként, a jövő Casablancájaként jellemzett a rendező. A neo-noirnak is mondott filmhez kiadott rajzok egyértelműen a Szárnyas fejvadász túlnépesedett, zsúfolt metropoliszát idézik meg.

8. A régi város (Manchester by the Sea)

Rendező: Kenneth Lonergan
Magyarországi mozibemutató: 2017. február 23.

Casey Affleck egész eddigi karrierje arról szólt, hogy apának nem lenne jó. Frusztrált, önfejű, gyakran kiállhatatlan fickókat alakított, akik nem nagyon tudnának mit kezdeni egy rájuk bízott gyerekkel. A régi város-ban mégis ez történik, a magának való Lee kénytelen lesz gondoskodni az elhunyt bátyja kamasz fiáról.

Cukormáztól mentes, emberszagú drámát ígér a forgatókönyvíró-rendező, Kenneth Lonergan személye, akit zseniális első filmje, a Számíthatsz rám után rendesen meggyötört Hollywood, amikor öt évig dobozban tartották, megnyirbálták, majd pár moziban elvesztegették a Margaret című remekművét. A régi város viszont megtalálta a közönségét, a kritikusok már a múlt januári, Sundance fesztiválos bemutatója óta dicshimnuszokat zengenek róla, és az idei Oscar-gála egyik legnagyobb esélyesének tartják.

7. Happy End

Rendező: Michael Haneke
Világpremier: feltehetően a májusi cannes-i filmfesztiválon

Egy új Haneke-film mindig esemény. A 74 éves osztrák mester – Mundruczó Kornélhoz hasonlóan – meghallotta az idők szavát, és öt évvel az Arany Pálma- és Oscar-nyertes Szerelem után új filmjében az európai menekültválságot dolgozza fel egy középosztálybeli család szemszögéből.

Isabelle Huppert, Jean-Louis Trintignant és Michael Haneke a 2012-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

A témát már érintette az Ismeretlen kód című 2000-es remekművében is, de most annyira belemegy a dolgok sűrűjébe, hogy a calais-i menekülttáborban is forgatott. Negyedik alkalommal tér vissza kamerája elé a mostanában még a szokásosnál is magasabban szárnyaló Isabelle Huppert, a többi fontos szerepet Mathieu Kassovitz, a 85 éves Jean-Louis Trintignant és a tunéziai származású színésznő, Nabiha Akkari alakítja.

6. Logan Lucky

Rendező: Steven Soderbergh
Világpremier: 2017. október 13.

Megnézne a Mint a kámfor és az Ocean’s Eleven rendezőjétől egy rablós filmet, amelyben NASCAR-versenykocsik száguldoznak? Ne toljon ki magával, és mondjon igent, hiszen Steven Soderbergh személye garancia a stílusosan ábrázolt sebességmámorra, a dumagép bűnözőkre és humorral feldobott rablásokra. Channing Tatum és Adam Driver illegális úton meggazdagodni vágyó testvérpárt alakítanak, akiknek valószínűleg sok gondjuk akad majd a hidrogénszőkére festett, brit eleganciájából most semmit nem mutató Daniel Craiggel.

5. Weightless

Rendező: Terrence Malick
Világpremier: ki tudja

Ryan Gosling és Rooney Mara a Weightless forgatásán Forrás: FilmNation

Az excentrikus rendezőzseni, Terrence Malick mostanában turbósebességre kapcsolt, és az elmúlt öt évben annyi filmet küldött a mozikba, mint az azt megelőző harmincnyolcban összesen. A nagy pörgésben azonban mintha kicsit megfeledkezett volna erről az austini zenei szcénában játszódó drámáról, amit még 2012-ben forgatott le. De hát miért is emlékezne rá, hiszen csak olyan kutyaütő színészek álltak a kamerája elé, mint Cate Blanchett, Ryan Gosling, Natalie Portman, Christian Bale, Rooney Mara és Michael Fassbender. Mi mindenesetre észben tartjuk a Weightless létezését, és az idén már szeretnénk be is ülni rá.

4. Baby Driver

Rendező: Edgar Wright
Világpremier: 2017. augusztus 17.

A zseniális Cornetto-trilógiájával a zombifilmekhez, a zsarufilmekhez és a testrablós sci-fikhez intézett szerelmeslevelet a pörgős és hihetetlenül kreatív stílusáról ismert Edgar Wright, most pedig az autósüldözésekkel teli rablós filmeknek készítheti el az új csúcsdarabját.

Jamie Foxx és Ansel Elgort a Baby Driver című filmben Forrás: TriStar Pictures

A Baby Driver főhőse egy bankrablásoknál segédkező, szótlan sofőr (Ansel Elgort), aki krónikus fülzúgása miatt folyamatosan zenét hallgat, és annak ritmusára száguldozik. Lenyűgözően megkoreografált gyorshajtásos jeleneteket, a műfaji panelekkel való ügyes játszadozást és hibátlan ízléssel összeválogatott zenéket, röviden az idei év Drive-ját várjuk Edgar Wrighttól.

3. Annihilation

Rendező: Alex Garland
Világpremier: 2017 második fele

Erről a sci-firől elég lenne annyi mondani, hogy az egyszerre szexi és intelligens Ex Machina rendezőjének, Alex Garlandnak az új filmje. De még ezt is lehet fokozni, hiszen az Annihilation története rokonságot mutat a Sztalker-rel, most is egy lezárt körzetbe lépnek be a főszereplők, ahol megmagyarázhatatlan dolgok történnek.

A karrierreneszánszát élő Natalie Portman egy biológust alakít, aki az eltűnt férje (Oscar Isaac) miatt indít expedíciót a zónába. Portman (aki a forgatási fotókon elszánt tekintettel és méretes géppuskával a kezében vág át a bukszuson) mellett az Aljas nyolcas-sal ismét a rivaldafénybe került Jennifer Jason Leigh és a Creed – Apollo fia óta teljes joggal felkapott Tessa Thompson is a női vonalat erősíti a filmben.

2. T2: Trainspotting

Rendező: Danny Boyle
Magyarországi mozibemutató: 2017. február

A nosztalgikus hangulatú, de egyben a szereplők és az őket körbevevő világ változásaira is élesen rámutató előzetes rádöbbentett minket arra, hogy irtózatos módon érdekel minket, mi lett Rentonnal, Begbie-vel, Spuddal és Beteg Sráccal, akik valami csoda folytán még mindig nem dobták fel a talpukat. Velük nőttünk fel, itt az idő, hogy megtudjuk, milyenek ők felnőttként. Ha minden igaz, most a szexipartól remélik azt, hogy jól megszedhetik magukat.

Egy nagyon is mai filmre számítunk, amely illúzióktól mentesen, de az első rész energikusságát nagyrészt megtartva mutat tükröt a huszonegyedik század emberének. Ismét lesz monológ, ismét kénytelen leszünk végighallgathatni, milyen haszontalan dolgoktól reméljük azt, hogy kiteljesítik az életünk.

1. Némaság (Silence)

Rendező: Martin Scorsese
Magyarországi mozibemutató: ha lesz, akkor tavasszal

Martin Scorsesének személyes ügy volt a japán keresztényüldözések idejébe visszakalauzoló, a vallásos hit és a vele szinte mindig együtt járó kétely párharcáról szóló Némaság című regény megfilmesítése. A Wall Street farkasa teljes ellentétére lehet számítani: a csillogó külső helyett most egy jezsuita papban (Andrew Garfield) lejátszódó lelki folyamaton lesz a hangsúly.

Vajon az a tengernyi szenvedés, amit át kell élnie, megtöri keresztény hitét? Már tavaly is ezt a filmet vártuk a legjobban, a megrázó előzetes, illetve a regény ismeretében ez az érzés csak tovább erősödött bennünk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!