Időcsapdába került négyezerhétszáz magyar

2016.04.18. 13:48

Ismét bebizonyosodott, hogy magyar film egyetlen hétvége alatt nem tud csodát művelni. Hiába csengett jól, hogy időkavarós thriller, a Hurokra mindössze 4698-an ültek be. Bízunk benne, hogy idővel ráéreznek a nézők a film nagyszerűségére.

Ismét igazolódott a régi tétel, hogy Magyarországon – egy maroknyi kivételtől eltekintve – a hazai gyártású filmek közül csak a vígjátékokra ülnek be tömegesen. Hiába csenget jól, hogy ez az első magyar időkavarós thriller és hiába voltak túlsúlyban a pozitív kritikák – mi is lelkesen reagáltunk a Hurok-ra -, mindössze 4698 néző gondolta úgy, hogy beül Madarász Isti első nagyjátékfilmjére. Négy nap alatt 338 vetítést tartottak belőle, ez azt jelenti, hogy átlagosan kevesebb mint 14 ember nézte a a Hurkot a mozitermekben.

Száraz Dénes és Anger Zsolt a Hurok című filmbenForrás: www.SandorFegyverneky.com/Www.Sandorfegyverneky.Com

A számok azt mutatják, hogy a Jóban Rosszban rajongói nem vándorolnak el a moziba, hogy a Tamás atyaként megismert Száraz Dénest egy teljesen más tipusú filmben is megnézzék maguknak, illetve a  jó idő is sokakat ösztönözhetett arra, hogy inkább kültéri programot válasszanak. A Vajna-korszak filmjeinek első hétvégi eredményeit összesítő listájának a középmezőnyében foglalt helyet a Hurok. A három éve 4995 nézővel elrajtoló Isteni műszak és az első hétvégét 4165 eladott jeggyel záró Anyám és más futóbolondok a családból közé fészkelte be magát.

A Vajna-korszak eddigi filmjeinek nyitóhétvégi nézőszámai

1. Argo 2 - 40 287
2. Megdönteni Hajnal Tímeát - 34 361
3. Coming out - 22 661
4. Dumapárbaj - 17 681
5. Liza, a rókatündér - 11 961
6. Swing - 11 204
7. Saul fia - 10 541
8. Víkend - 6 594
9. Mancs - 6 246
10. Fehér Isten - 5 584
11. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan - 5 486
12. Isteni műszak - 4 995
13. Hurok - 4698
14. Anyám és más futóbolondok a családból - 4 165
15. Utóélet - 3 949
16. Senki szigete - 3 218
17. Veszettek - 3 016
18. A nagy füzet - 2 379
19. Az éjszakám a nappalod - 1 664
20. Viharsarok - 1 210
21. Délibáb - 900
22. Parkoló - 890
23. Zero - 413

Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy magyar film egyetlen hétvége alatt képtelen csodát tenni. Be kell indulnia a pozitív nézői visszajelzéseknek, el kell terjednie az emberek között, hogy erre a filmre érdemes beülni. Az elmúlt egy évben a 62 ezer eladott jeggyel büszkélkedő VAN-t és a 120 ezres nézőszámig jutó Liza, a rókatündér-t is sikeressé tette az emberek szeretete. Ezek remek számok annak tükrében, hogy a Reisz Gábor budapesti közérzetfilmje 5 486, Ujj Mészáros Károly fekete komédiája pedig 11 961 nézővel rajtolt el.

Martinovics Dorina és Száraz Dénes a Hurok című filmbenFotó: Fegyverneky Sándor (Fórum Hungary)

A 4165 eladott jeggyel indító Anyám és más futóbolondok a családból 30 ezret meghaladó össznézőszáma is azt bizonyítja, hogy a csalódást első hétvégi eredmény után még erőre kaphat egy film, és az érdeklődés még sokáig a mozik műsorán tarthatja.

Követni fogjuk a Hurok további sorsát, az elkövetkező hetek nézőszámai mutathatják majd meg, beindul-e a szóbeszéd a filmről, ajánlgatják-e azt egymásnak az emberek. Ez egy közönségbarát, profin összerakott, az amerikai mintákat ügyesen honosító thriller, amely sok embernek okozhatna kellemes meglepetést, csak egy esélyt kellene neki adni.

A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség)

1. A Főnök (18 819 / 57 346)
2. Cloverfield Lane 10 (9 501 / 9 501)
3. Jöttünk, láttunk visszamenénk 3 – A forradalom (9 245 / 9 245)
4. Zootropolis - Állati nagy balhé (9 120 / 280 719)
5. Bazi nagy görög lagzi 2 (8 486 / 77 781)
6. Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (7 169 / 186 323)
7. Kung Fu Panda 3 (4 727 / 134 075)
8. Hurok (4 698 / 4 698)
9. Eddie, a sas (3 482 / 20 940)
10. Nyakas kakas (3 012 / 3 012)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK