Cannes: Lars Von Trier elmondta, miért lett annyira brutális az új filmje

2018 The House That Jack Built Red Carpet, Cannes, France - 14 May 2018 2018 HOUSE THAT JACK BUILT RED CARPET CANNES FRANCE 14 MAY LARS VON TRIER MATT DILLON DIRECTOR LEFT ACTOR POSE FOR PHOTOGRAPHERS UPON ARRIVAL AT PREMIERE FILM 71ST INTERNATIONAL FESTI
Lars von Trier és Matt Dillon
Vágólapra másolva!
Mint mi is megírtuk, Cannes-ban a The House That Jack Built tömegeket kergetett ki a moziteremből, viszont akik maradtak, azok ünnepelték a filmet. A filmben a hírek szerint gyerekeket és nőket ölnek, a rendező most elmondta, miért. 
Vágólapra másolva!

- magyarázta motivációját a dán botrányfilmes.

Hozzátette, hogy neki azért mindennapos például a meztelenség, mert a szülei nudista táborokba vitték gyerekkorában.

Tagadja, hogy provokátor lenne.

Lars von Trier és Matt Dillon Forrás: Vianney Le Caer/Invision/AP/REX/Shutterstock

- mondta, hozzátéve, hogy szerinte az amerikaiak túl prűdek az ő filmjeihez. Erre hozott példát is.

Szerinte 1996-ban az Arany Pálma helyett azért kellett beérnie a második legrangosabb cannes-i díjjal, a zsűri nagydíjával, mert a zsűrielnök, A keresztapa legendás rendezője, Francis Ford Coppola megbotránkozott a Hullámtörés című filmjén.

Új filmjéről, a The House That Jack Built-ről azt mondta, dühös alkotás lett, amitől újra inni kezdett és szorongás lett rajta úrrá, úgyhogy most egy darabig nem fog új mozifilmet rendezni, inkább kísérleti rövidfilmeket csinál majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!