Szász János hazafias történelmi filmet forgat

Vágólapra másolva!
Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi film előkészítését támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. A Filmszakmai Döntőbizottsága 91 millió forint gyártás előkészítési támogatást szavazott meg Az utolsó bástya című filmtervnek.
Vágólapra másolva!

Az utolsó bástya központi története a magyar történelem egyik legfényesebb korszakában, a sorsdöntő nándorfehérvári diadal idején játszódik.

Az alkotók a vár hősi védőinek kívánnak méltó emléket állítani.

A készülő film látványos, megrázó és felemelő történetével az alkotók szándéka szerint széles közönséget, minden generációt meg fog szólítani itthon és külföldön egyaránt.

Ferenczy Gábor és Tőzsér Attila (A martfűi rém, Ernelláék Farkaséknál, Megdönteni Hajnal Tímeát) producerek Hegedűs Bálint (Kincsem, Liza, a rókatündér) forgatókönyvíróval közösen mintegy két éve fejlesztik a filmtervet. A nemrég elkészült forgatókönyvvel az alkotók Szász Jánost (Woyzeck, Witman fiúk, A nagy füzet) kérték fel rendezőnek és a filmtervvel pályáztak a Filmalaphoz.

Szász János rendező, az Európai Filmakadémia tagja, 1999 óta Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, 2001-2003-ig a Harvard Egyetem, az American Repertory Theater és a Moszkvai Művész Színház közös színésziskolájának igazgatója.


Szász János számos kiemelkedő sikerű filmet jegyez, együtt dolgozott Steven Spielberggel.

Első magyar rendezőként elnyerte a Karlovy Vary filmfesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt

A nagy füzet című filmjével, amit az Oscar-díjakról döntő Amerikai Filmakadémia tagjai 2013-ban a kilenc legjobb külföldi film (Oscar Shortlist) közé választottak.

Szász János három évtizedet felölelő munkásságát számos hazai és nemzetközi szakmai díjjal, továbbá állami kitüntetésekkel ismerték el, köztük Balázs Béla-díjjal (1995), Érdemes művész (2001) és Kiváló művész (2011) díjakkal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!