Steven Soderbergh szerint olyan lesz az Oscar-gála, mintha egy filmet néznénk

oscar,díj,parti
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Sok szempontból újszerű az idei Oscar-gála, Steven Soderbergh, a Los Angeles-i idő szerint vasárnap esti díjátadó egyik producere szerint olyan lesz, mintha egy filmet látnánk, több időt szánnak a köszönőbeszédekre, és fontos szerephez jutnak a koronavírus-járvány elleni védekezés maszkjai is.
Vágólapra másolva!

A pandémia miatti szükségszerű változtatások és az Oscar-gála producertriójának ötletei az amerikai filmakadémia hagyományos, világszerte sugárzott díjátadó műsorának újragondolásához vezettek.

Az április 25-i (magyar idő szerint hétfő hajnalban zajló) ceremónia nagy részét a Los Angeles-i Dolby Színházból a belváros art deco stílusú Union Station pályaudvarára költöztették, ahol egy külön színpadot építettek, és a díjátadó művészek is a szokottnál nagyobb szerephez jutnak.


"Más lesz, mint amit eddig csináltak" – ígérte a rendező Soderbergh, a show producere, aki Stacey Sherrel és Jesse Collinsszal együtt dolgozik a gálán.

Mint hozzátette, a világjárvány "lehetőséget nyújtott arra, hogy kipróbáljunk valami újat".


Soderbergh elmondta, hogy gálára úgy gondol, mint egy filmre, a díjátadók között lesz Brad Pitt, Harrison Ford és Halle Berry, akik "saját magukat, vagy legalábbis önmaguk egy változatát játsszák".

Az Oscar-díjasok beszédeit korábban körülbelül 45 másodpercre korlátozták, de idén ezen is változtattak. "Bátorítottuk őket, hogy meséljenek egy történetet, és mondjanak valami személyeset" - fogalmazott a producer.


A rendezvényen a pandémia miatt szigorú tesztelés és járványprotokoll lesz érvényben, ahhoz hasonlóan, amilyen feltételekkel a film- és televíziós produkciók gyártása indult újra. Soderbergh azt is elárulta, hogy azokat a járványszakértőket is megkérdezték a szervezéssel kapcsolatban, akik a tíz éve készült Fertőzés című filmjéhez nyújtottak neki segítséget. A film egy világjárvány kirobbanását és következményeit mutatta be, hátborzongató pontossággal előre vetítve egy most tapasztalható pandémia hatásait.

A maszkokkal kapcsolatban elhangzott, hogy jelentős szerephez jutnak a gálán, "a narratíva fontos részei", de ennél részletesebben nem beszéltek róla a producerek.


Azok az Oscar-jelöltek, akik a pandémia miatti korlátozások miatt nem tudnak személyesen részt venni a ceremónián, műholdas kapcsolással csatlakozhatnak a műsorhoz. A díjátadót másfél órás bevezető program előzi meg. Ekkor hangzik majd el az öt Oscar-jelölt filmes betétdal, amelyeket előzetesen különböző helyszíneken rögzítettek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!