Egy Jason Statham-akcióthriller vezeti a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlistát

Vágólapra másolva!
A Wrath of Man című, Jason Statham főszereplésével forgatott akcióthriller nyerte 8,1 millió dollárral a hétvégi bevételi versenyt az észak-amerikai mozikban.
Vágólapra másolva!

A Guy Ritchie rendezte produkció külföldön már 17,6 millió dollárt hozott.

A hétvége másik országos premierfilmjére, a Here Today című vígjátékra mindössze 900 ezer dollár értékben váltottak jegyet 1200 moziban, ez a hetedik helyezéshez volt elég.


A hétvégi kasszasikerlista második helyén egy továbbjátszott film, a Demon Slayer című anime végzett újabb 3 millió dollár bevétellel. A vártnál népszerűbb produkció az Egyesült Államokban eddig 39, világszerte pedig 435 millió dollárt hozott.


A harmadik helyezettre, a Mortal Kombat című akciófilmre 2,3 millió dollárért váltottak jegyet a hétvégén; a film globálisan már 110 millió dollár bevételt hozott.

A listán a negyedik a Godzilla Kong ellen című akció sci-fi lett 1,9 millió dollárral, globális bevétele eléri a 422 millió dollárt.

Ötödik helyen végzett 1,8 millió dolláros jegyárbevétellel a Disney animációs kalandfilmje, a Raya és az utolsó sárkány.