A 86 évesen meghalt Törőcsik Mari több mint hat évtizeden át volt a magyar filmművészet meghatározó színésznője – a még főiskolásként forgatott Fábri-remekmű Körhintá-tól (1956) Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény (2017) című drámájáig mintegy 180 filmben és tévéjátékban szerepelt, s azon kevés magyar színészek közé tartozik, akinek tehetségét a rangos cannes-i filmfesztiválon is elismerték (ráadásul kétszer is).

Törékeny testalkat, tiszta szempár, kissé szív alakú arc és hozzá finom gesztusok, határozott hanghordozás, természetes játékmodor – ha csak a filmeket vesszük, Törőcsik Mari egész lényében ott volt a kiszolgáltatottsággal dacoló lebirkózhatatlan kitartás, a körülményekkel makacsul szembeszegülő lelki erő. 

Életműve színpadon is fantasztikus, de (a film műfajából adódóan) átütő jelenségét, színművészetének varázsát mégis elsősorban a filmek – közöttük számos örökérvényű remekmű – őrzik meg az utókor számára. Sőt. Előbb fedezte fel magának a film, mint a színház: másodéves színművészetis növendék volt, amikor megkapta első szerepét Fábri Zoltántól a magyar filmművészet egyik legjelentősebb alkotásában, a Körhintá-ban (ennek forgatásán javasolta az akkor 20 éves színésznőnek Hegyi Barnabás operatőr, hogy keresztnevét változtassa Mariánról a népiesebb hangzású Marira).

Körhinta (Soós Imre és Törőcsik Mari)Forrás: Filmarchívum

Mire 1958-ban lediplomázott, féltucat film főszerepét játszotta el, jeles rendezők alkotásaiban: Fábri után rögvest Keleti Márton kérte fel (Két vallomás, 1957), majd jött Máriássy Félix (Külvárosi legenda, 1957), Herskó János (Vasvirág, 1958), ismét Fábri (Édes Anna, 1958) és Bán Frigyes (Szent Péter esernyője, 1958). 

Kis túlzással e rendezőktől tanult meg igazán játszani – vagy ahogy ő fogalmazott: a film ránevelte egy bizalmasabb játékstílusra. 

Kameraérzékeny mimika, kis jelzések a szemben, az orrcimpában, a nyakizomban, halk gesztusok, s egy biccentéssel vagy fejfordulattal leírt sorsdráma. A filmben nincsenek tarka körmondatok. A teátralitás meg egyenesen üldözendő. Azt hiszem, a filmnek köszönhetem, hogy egyéniségem intimitását többé-kevésbé a színpadon is sikerült megőriznem  – mondta (Galsai Pongrác: Öltözőtükör).

Édes Anna (Fülöp Zsigmond és Törőcsik Mari)Forrás: Filmarchívum

Persze az, hogy rekordsebességgel lett a magyar film sztárja, óhatatlanul maga után vonta elsősorban a színikritikusok ellenszenvét (csak egy emlékezetes alkalmat kiragadva: az 1958-as Peer Gynt bemutatója után a kaján kritikusok örvendve könyvelték el a Nemzeti Színház "amatőr filmszínésznőjének bukását" Solvejg szerepében), a filmrendezők pedig hosszú időre jóformán a Körhinta, az Édes Anna és a Vasvirág "lányszerepeit" ismételtették vele.  

Ő legalábbis így érezte – s úgy, hogy filmkarrierjében a Rényi Tamás rendezte Sikátor (1966) nyitott új fejezetet: "az volt az első komolyabb feladatom, és akkor kezdtek velem dolgozni a legújabb filmrendező-generáció tagjai".

Sikátor (Koncz Gábor és Törőcsik Mari)Forrás: Filmarchívum

Való igaz, a Sikátor-ban, majd Jancsó Miklós Csend és kiáltás-ában (1968), Simó Sándor Szemüvegesek (1969) című értelmiségi drámájában és Kézdi Kovács Zsolt Mérsékelt égöv (1970)  című "nemzedéki vallomásában" szinte kitört a korábbi ösztönös játékmodorból, a tudatlan tudatosság átélését felváltotta az érett tapasztalatokon és kimunkált szakmai tudatosságon nyugvó színészi "teremtés", miközben az indulástól fogva jellemző természetesség megmaradt.

Érettebb nőket, asszonyokat játszott, érettebb színésznőként – hol komolyan, hol pedig Giulietta Masina clown-szerepeit idéző cinkos játékossággal (N. N., a halál angyala, 1970, r.: Herskó János). 

Szerelem (Darvas Lili és Törőcsik Mari)Forrás: Filmarchívum/Markovics Ferenc

Ennek a második, érett Törőcsik-korszaknak két kiemelkedő filmje Makk Károly remekműve, a Szerelem (1971) és a színésznő férje, Maár Gyula által rendezett Déryné, hol van? (1975) – Törőcsik Mari maníroktól mentes, mély átélésről árulkodó, halk, mégis erőteljes játékát mindkét filmben elismerte a cannes-i filmfesztivál zsűrije: a Szerelem-ért ún. Külön dicséretben részesítették, Déryné szerepével pedig elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat.

Ebben a két filmben látható talán egész pályafutásának két legnagyobb alakítása (persze idekívánkozik még legalább harmadiknak az 1974-es Jancsó-film, a Szerelmem, Elektra címszerepe): az egyetemes filmművészetben is kiemelkedő az az intim természetesség, ahogy Törőcsik Mari néhány finom gesztussal, tolakodás nélkül, de teljes odaadással feltárja a lelkét a kamerának (itt érdemes megemlíteni a két kiváló operatőr, Tóth János – a fekete-fehér Szerelem – és Koltai Lajos – a magyar színesfényképezés egyik csúcsa, a Déryné, hol van? – nevét, akik értő tekintettel és érzékeny kézzel festik meg a gyötrődő asszonyok portréját). 

A Déryné... után egy évtizeddel már nagymamaként tűnt fel a vásznon Gárdos Péter Szamárköhögés (1987) című ötvenhatos családi drámájában, de remekelt a forradalmat megidéző két másik filmben is (Szerencsés Dániel, 1983, r.: Sándor Pál; Napló apámnak, anyámnak, 1990, r.: Mészáros Márta). Újabb korszakhatár ez a nyolcvanas-kilencvenes években – az érett asszonyon túl, az emlékezet őrzőjéé, alakításaiban újult erővel jelenik meg a hadifogoly pélyi pedagógus apa, az államosításkor kisemmizett  malom- és mozitulajdonos nagyapa leszármazójának (és a viszonylagos polgári jólétből egy pillanat alatt kitaszított kamaszlány) személyessége. 

Persze ez is halk, nem tolakodó emlékezet – sokszor csak néhány finom gesztus, a megkerülhetetlen jelenlét emlékezteti a nézőt a megélt személyességre olyan későbbi filmekben, mint A napfény íze (1999, r.: Szabó István), a Töredék (2007, r.: Maár Gyula) vagy az utolsó nagyjátékfilm, az Aurora Borealis – Északi fény (2017, r.: Mészáros Márta), ugyanakkor az emlékek és a jelen, az álom és az ébrenlét határán egyensúlyozó időskor egyik legszebb alakítása is hozzá kapcsolódik (Hosszú alkony, 1997, r.: Janisch Attila).

Aurora Borealis - Északi fény (Tóth Ildikó és Törőcsik Mari)Forrás: Vertigo Média

Túl a legjelentősebb alakításain, a magyar film idős dámájaként sokszor puszta jelenlétével, egyetlen mondatával fel tudta emelni a középszerű filmeket is. 

Doktor Úr! Mindent lehet, csak akarni kell!  – mondja a zenés komédia Swing-ben (2014, Fazekas Csaba) az orvos rosszalló megjegyzésére, humorosan utalva arra a küzdelemre, amit már akkor vívott (2008 októberében egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése és kómába esett, az orvosok a klinikai halál állapotából hozták vissza). Törőcsik Mari életében és legjobb szerepeiben egyaránt az emberi akaraterőt, a makacs küzdeni akarást mutatta meg. Indulása és pályája csúcsa egybeesett a magyar filmművészet aranykorával – ő maga pedig szerepeiben egyesítette a magyar sorstragédiát és a csüggedni nem akaró derűlátást.

Meghalt Törőcsik Mari. Fogalmazzunk inkább úgy, kiszállt az élet szédítő körhintájából, de továbbra is itt repül velünk – mert a filmek, amelyeket halhatatlanná tett, őt magát is halhatatlanná tették.