Steven Spielberg: aki újra megálmodta a mozit

Indiana Jones et la derniere croisade Indiana Jones and the last crusade 1988 Real Steven Spielberg Sean Connery Harrison Ford. Collection Christophel © Lucasfilm

75 éve, 1946. december 18-án született Hollywood legismertebb, és üzleti értelemben legsikeresebb rendezője, producere és forgatókönyvírója, a 3 Oscar-díjas Steven Spielberg.

Steven Spielberg közel 50 éve formálja nem csupán Hollywoodot, de a tömegkultúrát, a közízlést és persze a tudatipart is. 1974-ben, amikor első mozifilmjével, a Sugarlandi hajtóvadászat-tal a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb forgatókönyv díját (Hal Barwood és Matthew Robbins társaságában), az európai kritikusok még mint a hollywoodi reneszánsz második hullámával érkező fiatal titánt ünnepelték, aki egy rendkívül izgalmas, részben tragédiába igyekvő hajszafilmben képes megfesteni az USA kiábrándult portréját.

Egy évvel később, A cápá-val nem csupán a szociális problémákra fogékony hollywoodi szerző imázsát harapta ketté, de felhabzsolta az egész amerikai filmipart is. Mert bár úgy újította meg a szörnyfilmek világát, hogy közben reális képet adott az amerikai kisközösségekről is, karrierje és a moziipar alakulása szempontjából is sokkal fontosabb, hogy a ma már klasszikussá nemesedett tengerparti rémálommal Spielberg megteremtette a nyári blockbusterek prototípusát, gyártási és forgalmazási értelemben is új irányba terelve ezzel Hollywoodot – az Álomgyárban megkezdődött a nagy költségvetésű, potenciálisan nagy nyereséget termelő, sőt, a világ mozipiacát uraló szuperprodukciók időszámítása. S azóta Spielberg nem csak rendezőként (a moziba engedett 1971-es tévéfilmmel, a Párbaj-jal együtt eddig 35 játékfilm), de producerként is (közel 200 mozifilm és tévés produkció) képes megjósolni, s ezzel együtt követni is a legnyereségesebb hollywoodi műfajok trendjeit (s nem mellékesen: a Schindler listája és a Ryan közlegény megmentése című filmjeiért producerként két Oscar-díjat, rendezőként egyet nyert).

A rendező Spielberg minden filmjében újra álmodja a mozit – látványos és feszültségkeltő alkotásai nem az intellektust, hanem az érzékeket és az érzelmeket veszik célba, s nevezzék olykor álomgyári tőzsdeügynöknek, vagy a jegypénztárak magasugróbajnokának, Spielberg alapvetően zsigeri filmjei azért sikeresek (nem mindegyik), mert pontosan tudja, hogy a tömegigény legértékesebb része az az optimista realizmus, amelyről a valóságtól legelrugaszkodottabb meséiben sem feledkezik meg. A humanista, emberközpontú Spielberg-életműre tehát nem csupán balgaság, de barbárság is lenne teljes intellektuális fegyverzetben rárontani, ugyanis a szájbiggyesztő szellemi fölényeskedés épp azt a valóságból táplálkozó és arra szüntelenül visszacsatlakozni igyekvő ideát próbálná szertefoszlatni, hogy a jó igenis képes felülemelkedni a rosszon.

Spielberg filmjei ugyanis valójában egytől egyig erről szólnak: a saját félelmeinkkel és dilemmáinkkal való szembenézésről és az önmagunkkal való megbékélésről. Ennek az érzésnek a felborzolásához Spielberg változatos műfajokban változatos külső fenyegetéseket vesz igénybe, de legyen szó a főhőst minden ok nélkül üldözőbe vevő fekete kamionról, cápáról, földönkívüliekről, nácikról, klónozott őshüllőkről vagy a modern technológiát birtokló befolyásos emberekről, a valódi csata mindig legbelül, a főhős (és ezzel párhuzamosan: a néző) szívében zajlik.

Harmadik típusú találkozások, ezért a filmért kapott Oscar-díjat Zsigmond Vilmos operatőr Forrás: InterCom

A mozi újraálmodása tehát szinte kivétel nélkül a klasszikus értékeket konzerválja – olyannyira, hogy Spielberg rendkívüli profizmussal kivitelezett, látványban tobzódó filmjeivel valójában visszakanyarodik a harmincas évek Hollywoodjának formai és értékrendi konzervativizmusához. Mert bár kamaszkorában rajongott például a francia új hullámért (nem véletlenül került Francois Truffaut a Zsigmond Vilmos operatőri Oscar-díjával kitüntetett Harmadik típusú találkozások-ba) vagy Kuroszava Akira filmjeiért (George Lucas mellett ő volt Kuroszava mágikus realista Álmok című filmjének amerikai producere) és követi feszültségteremtést illetőena brit Alfred Hitchcockot, valójában már az új-hollywoodi játszóteret végleg átrendező alkotásaiban (A cápa, Harmadik típusú találkozások, Az elveszett frigyláda fosztogatói, E.T.) szembetűnő, hogy azok egyszerre táplálkoznak az 1950-es évek B-filmjeinek témáiból és a klasszikus hollywoodi rendezők konvencionális stíluseszményéből.

Goldie Hawn és William Atherton a Sugarlandi hajtóvadászat című filmben Forrás: Universal Studios International

Spielberg klasszikus, hármas osztatú dramagurgiájú filmjeiben már a kezdetektől különös hangsúlyt kap a család központi eszménye: az első mozifilm, a Sugarlandi hajtóvadászat a család egybentartásának elkeseredett küzdelmét ábrázolja, s ez a motívum később valamilyen formában szinte kivétel nélkül megjelenik Spielberg filmjeiben, A cápá-tól egészen a legutóbbi musical-remake-ig, a kevéssé sikerült West Side Story-ig.

A vágyott családeszmény ugyanakkor Spielbergnél rendre megcsonkított családok képében mutatkozik – az elvált szülők gyerekeként felnőtt rendezővel együtt a néző is úgy vágyhat a családi egység sérthetetlenségére, hogy közben annak sérülékenységével szembesül. Bár A cápa rendőrfőnök hőse családfőként is helyt áll, ő valójában ritka kivétel: a Sugarlandi hajtóvadászat börtönből szöktetett apafiguáráját végül lelövik a rendőrök; a Harmadik típusú találkozások (1977) főhősét magára hagyja a családja, miután a földönkívüliek megszállotjává válik; az E.T. (1982) alien-pátyolgató kisfiúját és két testvérét egyedül neveli édesanyjuk.

Vagy vegyünk későbbi példákat: a rendezői Oscar-díjat elnyerő, második világháborús Ryan közlegény megmentésé-ben (1998) egy olyan katonát kell épségben kimenekíteni a frontról, akinek három fivére már elesett a háborúban, s egyedüli gyerekként várja vissza az anyja, hogy aztán évtizedekkel később az ő életéért saját életét áldozó, nős osztagvezető sírja felett, családapaként számoljon el az életével: érdemes volt megmenteni. És ugyanígy: az A. I. – Mesterséges értelem-ben (2001) egy humanoid robotgyerek vágyik anyai szeretetre; az ifj. Frank William Abagnale életét feldolgozó Kapj el, ha tudsz-ban (2002) az anyagi gondok hatására széthulló család áll a fiatalkorú csekkhamisító és imposztor ámokfutásának hátterében; a negyedik Indiana Jones-kalandban (Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, 2008) az idősödő régészprofesszor kalandor azzal szembesül, hogy van egy házasságon kívül született nagykamasz fia; A barátságos óriás (2016) főszereplője egy 10 éves, árvaházban élő kislány...

Steven Spielberg, Dale Dye háborús tanácsadó, Tom Sanders díszlettervező és Tom Hanks a Ryan közlegény megmentése forgatásán Forrás: David James / DreamWorks LLC / Paramount Pictures

A spielbergi életművön átvonul az elvesztett, vagy (valami nem e világról való képében) megtalált szülő (leggyakrabban az apa) figurája. De a család mellett ugyanilyen hangsúlyos, hogy Spielberg hősei általában hétköznapi emberek (vagy ha nem, akkor a rendező igyekszik hétköznapiságukban is megmutatni őket, legyen szó Indiana Jonesról vagy a 2012-es Lincoln államférfijáról), többnyire a kert- és külvárosi, zöldövezeti Amerikából, abból a közegből, amelyben Spielberg is felnőtt, s amely környezet adja filmjeinek legstabilabb hazai közönségét.

Amerikai sikere tehát részben annak köszönhető, hogy ösztönösen is olyan történeteket mesél, amelyre a hozzá hasonló körülmények között nevelkedett generáció (s azok leszármazottjai), az otthonteremtést központi eszménnyé emelő középosztálybeli kertvárosiak kíváncsiak – Spielberg az amerikai kollektív tudat vágyainak és aggodalmainak krónikása, valamint világszintű exportőre. Ilyen minőségében pedig, noha saját álláspontját viszi vászonra, pontos képet ad a világnak arról, nagyjából mit gondol az amerikai középosztály az olyan sorsfordító, történelemalakító eseményekről, mint a második világháború, benne a holokauszttal (Schindler listája, 1993), a nemzetformáló rabszolgakereskedelem (Amistad, 1997), az 1972-es müncheni olimpia terrorakciója (München, 2005) vagy a hidegháborús kémkedés (Kémek hídja, 2015).

Kapj el, ha tudsz (Tom Hanks és Leonardo DiCaprio) Forrás: UIP Duna Film

Ezen a ponton érdemes Spielberg életművét kettéválasztani. Az egyik oldalon az eszképista, egy gyerek világra való rácsodálkozását és az ismeretlentől való félelmét tükröző mesék állnak, a másikon a komorabb hangvételű, valós történelmi eseményeket feldolgozó drámák. A két rész közös halmaza, hogy Spielberg szerint a világ élhető, jó hely, amelyért érdemes harcolni – ezzel kapcsolatos kételyt csak néhány kivétellel fogalmaz meg, akkor sem végletesen: még csak nem is a Schindler listája, hanem sokkal inkább A nap birodalma (1987), a München vagy az eszképista filmjei közül a Különvélemény (2002) hordoz olyan dilemmákat, amelyek túlmutatnak Spielberg jellemző bizakodásán, az emberi jóság diadalába vetett hitében.

Az egyetemi diploma nélkül, már 22 évesen a Universal stúdióval tévéfilmek rendezésére leszerződő, 29 éves korában A cápá-val a valaha élt legsikeresebb hollywoodi alkotók közé berobbanó Spielberg többször újraálmodta már a sci-fit (a Harmadik típusú találkozások-tól a Világok harcá-ig), a fantasy-t (az Örökké-től az A barátságos óriás-ig) a klasszikus kalandfilmet (Indiana Jones-filmek), és a történelmi drámát (a Bíborszín-től az A Pentagon titkai-ig) – három évvel ezelőtt, az Ernest Cline regényéből készült Ready Player One című filmjében javarészt önmagának, a tömegkultúra látványfilmes, popzenés, képregényes és videójátékos nemzedékének állított emléket. A film a jövőben, 2045-ben játszódik, az emberek a virtuális valóságba menekülnek a gondjaik elől, a főhősnek pedig itt, egy gigantikus játékban kell bizonyítania rátermettségét, megszereznie az alapító örökségét – de hiába a jövő idő, a film hemzseg az 1980-as és 1990-es évek tömegkultúrájára való utalásoktól, benne a Spielberg producerkedésével készült Vissza a jövőbe és az általa rendezett Jurassic Park című filmek "tárgyi emlékeivel".

Állítólag Spielberget úgy kellett rábeszélni, hogy a saját nagy korszakának állított emlékműből ne hagyja ki a saját filmjeit – de ha ezek sem kerültek volna bele, akkor is egyértelmű lenne a Ready Player One üzenete. Spielberg álomvilágokat teremt – olyan filmek képében, amelyek nem csak a nézők számára biztosítják a kiszakadást a hétköznapokból (miközben a hősök hétköznapiságában magukra is ismerhetnek), hanem a szórakoztatóipar újabb és újabb nemzedékei számára jelentik az igazodási pontot.A hollywoodi szuperprodukciók abban a valóságban élnek, amit még Spielberg kezdett álmodni.