Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

A Velencei Filmfesztiválon mutatják be a Nemzeti Filmintézet filmjét

Vágólapra másolva!
Grosan Cristina nemzetközi koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült, Hétköznapi csalódások című mozifilmjét meghívta a nagy presztízsű velencei filmfesztivál Giornate degli Autori programja.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Filmintézet csütörtöki közleménye szerint a három nő átlagosnak induló napján kezdődő, majd káoszba forduló nagyvárosi történetet bemutató produkciót október 13-tól vetítik a hazai mozik. A tájékoztatás szerint a világ legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiválja augusztus 31-én kezdődik Velencében. A cannes-i Quinzaine des Réalisateurs (Directors' Fortnight) mintájára létrejött Giornate degli Autori (Venice Days) program csütörtökön jelentette be mindössze 10 filmből álló, az újítását és eredetiséget fókuszba helyező válogatását, melybe meghívták Grosan Cristina második nagyjátékfilmjét, a cseh-magyar-olasz-szlovák magyar koprodukcióban, magyar tehetségekkel készült Hétköznapi kudarcok (Ordinary Failures) című játékfilmet.

Grosan Cristina Forrás: Laokoon Filmgroup


Mint írják, a Kerekes Vica szereplésével és nagyrészt cseh színészekkel - Dana Sladká, Beáta Kanoková, Tatjana Medvecká - készült filmben megmagyarázhatatlan természeti jelenség szakítja félbe a különc tinédzser, a szorongó anya és a nemrég megözvegyült nő átlagosnak induló napját. Miközben a környezetükben eluralkodik a káosz, a három nő próbálja átvészelni a napot és megtalálni helyét a világban.

- idézi a közlemény Gaia Furrert, a Giornate degli Autori művészeti igazgatóját.

- idézi az összegzés Grosan Cristina rendezőt.

A Hétköznapi kudarcok magyar koproducerei Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor, akik többek között az Oscar-díjas Saul fia című produkciót jegyezték.

A Laokoon Filmgroup, Stalter Judit producer vezetésével több sikeres európai koprodukción dolgozott, legutóbb a Fekete pók című svájci-magyar középkori misztikus thrilleren, melyben a Nemzetközi Emmy-díjas Gera Marina is szerepelt - áll a közleményben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről