Amerikai romantikus vígjátékkal indul a Berlinale

Vágólapra másolva!
Az európai művészfilmtermésből válogatták be a legtöbb alkotást a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) nagyjátékfilmes mezőnyébe, de a februári szemlét mégis egy amerikai romantikus vígjátékkal nyitják meg. A Berlinalén tartják a legújabb magyar sci-fi, a Műanyag égbolt világpremierjét is.
Vágólapra másolva!

Versenyen kívül szerepel a nyitófilm, Rebecca Miller vígjátéka, a She Came to Me (Eljött hozzám). A főszereplő, Peter Dinklage egy New York-i zeneszerzőt alakít, aki nehezen halad a nagy visszatérésnek szánt új operájával. A romantikus komédia a 73. Berlinale egyetlen amerikai sztárparádéja, Dinklage mellett Anne Hathaway és Marisa Tomei játssza a főbb szerepeket.

A legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medve-díjakért 18 film versenyez.

A többség európai, a legnagyobb csoportot öt munkával a német filmek alkotják. A 18-ból 15 filmnek a Berlinalén tartják a világpremierjét. A filmművészet egészéről elmondható, hogy úgy tűnik, a "költői" alkotások ideje egyelőre lejárt, és a Berlinalére benevezett művek válogatása közben is "az volt az érzésünk, hogy visszatért a valóság" - emelte ki a program hétfői berlini bemutatóján Carlo Chatrian művészeti igazgató.

Anne Hathaway és Peter Dinklage Forrás: She Came to Me

Mint mondta,



A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb a vezető nemzetközi filmfesztiválok sorában, látogatóinak száma a világjárvány előtt rendre félmillió körül volt. Költségvetése általában 25 millió euró (9,9 milliárd forint) körül van, legnagyobb finanszírozója a német szövetségi és a berlini tartományi kormány. A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!