Ilyen krimisorozat még nem készült Magyarországon

Cella - Letöltendő élet
Cella - Letöltendő élet
Vágólapra másolva!
Páratlan antológiasorozat indul március 20-án, hétfőn 21:35-től a Duna TV-n a Megafilm Service gondozásában. Helmeczy Dorottyát, a producert kérdeztük a "Cellamesék" koncepciójáról. A Cella - Letöltendő élet minden epizódja ugyanis egyetlen helyszínen játszódik, miközben ezek különálló, egymástól független történetek, melyeket csak a cella köt össze.
Vágólapra másolva!

Miért esett a választás az antológiasorozat műfajára?

Az első magyar antológia sorozatot készítettük el a nézők számára, ami mivel 8 különböző epizódból áll, nyolc különálló történet elmesélésére ad lehetőséget. A sorozat egyes epizódjai különböző történelmi korszakokban játszódnak azzal az egy közös nevezővel, hogy mindegyik ugyanabban a Cellában történik. Ezzel az eszközzel lehetőség van történeteket alkotni az ötvenes évek koncepciós pereiben elítéltekről, a 48-as forradalom idején bebörtönzött hazafiakról, a 90-es évek olajszőkítő gengsztereiről, vagy napjaink rossz társaságba keveredett fiataljainak rossz döntéseiről, akár személyes bűntettekről is, olyanról amely kimenetelét az adott kor határozta meg, de a jövő börtönébe is elkalauzoljuk a nézőt.

Cella - Letöltendő élet Forrás: Origo

Ez akkor valóban bő kereteket ad az alkotásnak.

Így van, ugyanis a történet szerint létezik Budán egy börtön, ami már a középkor óta áll. A Cella-letöltendő élet azt a központi gondolatot követi, hogy „mi lenne, ha a falak mesélni tudnának"... A börtön az emberiség történetének egyik legkegyetlenebb, és legmegkerülhetetlenebb találmánya. Kevés iszonyúbb büntetés létezik egy emberi lény számára, mint amikor négy szürke betonfal közé zárják. A szabadságot minden emberi társadalom nagyra tartja - azonban minden társadalom könyörtelenül foszt meg bárkit tőle, aki bűnt követ el.

Azt elárulhatjuk az olvasóknak, hogy egy külön sajtóvetítésen láthattunk három epizódot. Ezekben éppen a bűn fogalmát firtatták. Az összes epizód erről szól?

Igen. A Cella - Letöltendő élet nyolc emberi drámán keresztül meséli el, hogy miként változott a bűn és az ártatlanság fogalma kétszáz év alatt ugyanabban a börtöncellában, a 19.század közepétől egészen közeli jövőig. A történelem viharaiban a bűn fogalmával és az emberi élettel úgy játszottak a politikai hatalmak, mint macska az egérrel. De olyan kérdéseket is feszeget, mint például hogyan segít egy félholtra vert magyar tudós a világűrben sodródó Jurij Gagarinnak? Van-e kiút egy szexuálisan túlfűtött náci börtönparancsnok karmaiból? Bocsánatot nyerhet egy anya, aki megölte a gyermekét? Létezik-e olyan motiváció amiért az egyik ember „leüli" a másik büntetését? Cellán belül van-e különbség bűnös és bűnös között? Hogyan reagálunk mi emberek egymásra különösen nehéz helyzetekben? Ki és miért választja a kegyetlenséget és ki harcol a reményért? Ami pedig a legfontosabb – létezik-e általános értelemben vett morális emberi igazság?

Cella - Letöltendő élet Forrás: Megafilm

Kronologikusan haladnak majd az epizódok?

Szándékosan nem. Az első epizód az 1959. Ebben az 1956-os forradalom után, koncepciós perben elítélt Vértesi Kálmán mérnök felmentést kap a halálos ítélet alól, annak fejében, hogy szaktudását az őt bebörtönző hatalom szolgálatába állítja. Ez a rész arról szól, hogy vajon hogy tud a lelkiismerete ezzel a helyzettel megbirkózni? Az első epizódtól kezdve úgy liftezünk az időben hogy minél komplexebb és megrázóbb helyzeteket mutassunk be, és ebben nem volt sem szempont, sem háttér a kronológia.

A második epizód megtörtént eset alapján készült.

Igen, a második epizód a 2020, melyben a beteg lányát egyedül nevelő Esztert, gyilkosság miatt ítélték el. Cellatársai nem nézik jó szemmel az idegent. A kitaszítottság egyenes gyűlöletbe csap át, amikor kiderül róla, hogy a gyilkosságot egy gyermek ellen követte el. A börtön szabályainak megfelelően az elítéltek úgy döntenek, hogy a rácsok mögött meg kell halnia. Ez a rész megtörtént esemény alapján készült. 1993 szeptemberében egy anya halálba segítette a 11 éves gyógyíthatatlan beteg kislányát. A gyermek elviselhetetlen fájdalommal küszködött, halála pár hónapon belül bekövetkezett volna. Az anya a kislány fürdővizébe dobta a hajszárítót. A bíróság elsőfokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az asszonyt aktív eutanáziára hivatkozva, amit a Legfelsőbb Bíróság később emberölésnek minősített, de végül köztársasági elnöki kegyelmet kapott. Ez az eset nagy vitát kavart az országban.

Cella - Letöltendő élet Forrás: Megafilm

A főcím fülbemászó dallamát ki énekelte?

Zséda énekelte, ez egy pár másodpercnyi főcím dal, ami viszont meghökkentő zenei világával tudatosan töri meg a Cellában induló epizódokat.

Nagyon sok szereplőt mozgat a 8 epizód.

Valóban így van és bár nem szeretnék senkit sem kiemelni, azért megemlíteném, hogy 74 színésszel dolgoztunk, olyanokkal, mint Jászberényi Gábor, Járó Zsuzsa, Réti Adrienn, Szamosi Zsófia, Rátóti Zoltán, Trokán Péter és Balázs Andrea.

Szereplők

Jankovics Péter, Bercsényi Péter, Király Dániel, Fábián Gábor, Máhr Ágnes, Rátóti Zoltán, Horkay Barnabás, Formán Bálint, Olt Tamás, Réti Adrienn, Marczinka Bori, Herczeg Adrienn, Mészáros Piroska, Buza Tímea, Szandtner Anna, Fehérvári Péter, Schmidt Sára, Dékány Barnabás, Gál Tamás, Orosz Ákos, Farkas Franciska, Tóth Auguszta, Bárdi Gergő, Cseke Attila, Jászberényi Gábor, Pál András, Sághy Tamás, Ódor Kristóf, Bach Zsófia, Krisztik Csaba, Trokán Péter, Rajkai Zoltán, Simon Zoltán, Nagyidai Gergő, Fekete Róbert, Noé Viktor, Durkó Zoltán, Brunner Levente, Krisztik Csaba, Pásztor Dániel, Mechle Christian, Szabó Simon, Bernáth Dénes, Gaál Dániel, Varga Balázs, Valiszka László, Járó Zsuzsa, Mentes Júlia, Sipos Vera, Balázs Andrea, Viktor Balázs, Pataki Ferenc, Fellinger Domonkos, Hajdu Tibor, Horváth Lajos Ottó, Rákos Olivér, Zoltán Áron, Lovas Dániel, Molnár Mór, Dorsoczky Lóránd, Merényi Erik Noel, Kenéz Ágoston, Szamosi Zsófi, Nagypál Gábor

Bendi Balázsé a sorozat ötlete.

Igen és Horváth András Dezső, Várkonyi Zoltán, Vörös András, valamint Veres Attila voltak a forgatókönyvírók, akiknek a fantasztikus történeteket köszönhetjük Kálomista Gábor producertársammal.

Az alkotók

Producer: Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor, Rendező: Csillag Mano, Operatőr: Maly Róbert, Vágó: Poós A. Márton, Forgatókönyvírók: Horváth András Dezső, Vörös András, Várkonyi Zoltán, Sorozat koncepció: Bendi Balázs, Zeneszerző: Moldvai Márk, Látványtervező: Valcz Gábor, Jelmeztervező: Breckl János+

Mekkora volt a költségvetés?

A Nemzeti Filmintézet támogatásával, továbbá a közvetetett állami támogatással együttesen összesen 795 millió Forint volt a teljes költségvetés.

Van benne termékelhelyezés?

Nincs.

Mikortól és hol lesz látható?

A Cella - Letöltendő élet antológiasorozat legelőször 2023. március. 20-án, hétfőn 21:35-kor debütál a Duna TV-n és a különböző epizódok 8 héten át, minden hétfőn, a Kék fény után láthatók.