Belekötött Clint Eastwoodba és az amerikai elnökbe is - egy abszurd legenda

Robert De Niro és Don Rickles a Casino c. filmben

Belekötött Ronald Reaganbe - vagy legalábbis úgy tett, hiszen jóban voltak - , Margit brit hercegnőbe és persze fél Hollywoodba, de mégsem haragudtak meg rá. Sőt, a sztárok szinte versengtek azért, hogy céltáblái lehessenek az offenzív humor királyának tartott Don Rickles viccelődésének.

Hölgyeim és uraim, az ott Frank Sinatra! Hé, Frank, láttam a Büszkeség és szenvedély című filmedet, és csak annyit akarok mondani, hogy az ágyú remekül játszott benne. Érezd magad otthon, és üss meg valakit!

– szólította meg 1957-ben a közönséget megsemmisítő humorával gyorsan népszerűvé váló, de még egyáltalán nem sztárrá vált Don Rickles az akkor már Oscar-díjas (Most és mindörökké, 1954), minden idők egyik legnagyobb amerikai énekeseként számon tartott, maffiakapcsolatai és ittas rendbontásai miatt keményfiúként kezelt Frank Sinatrát, miután kiszúrta a füstös hollywoodi klub, a Slate Bros egyik asztalánál.

Rickles ezután újabb válogatott sértéseket zúdított Sinatrára, aki annyira élvezte a bátor és humoros keretbe foglalt kritikát, hogy úgy érezte, ettől a rámenősen vitriolos szembesítéstől vétek lenne megfosztani más hírességeket, ezért beajánlotta Ricklest Las Vegasba, és a kaszinók városában hamarosan ő lett a fő nevettető, akit csak úgy becéztek: "a méregkereskedő".

Az 1926-ban, litván és osztrák emigráns zsidók gyerekeként New Yorkban született, 18 évesen a USS Cyrene torpedókísérő első osztályú tengerészeként besorozott, a második világháború után az Amerikai Színművészeti Akadémiát (AADA) Jason Robards, Grace Kelly és Anne Bancroft osztálytársaként elvégző Rickles tulajdonképpen elkeseredésében állt komikusnak: bár kisebb tévészerepeket meg tudott szerezni, az 1950-es évek elején megélhetési okokból kezdett el klubokban fellépni, és hamar kiderült, hogy nem az előre megírt szövegeivel, hanem a közönség soraiban ülő hangoskodóknak, az őt kifütyülő vagy bekiabálásokkal inzultáló embereknek visszadobott, rendkívül kreatív és az alpári humort messze elkerülő sziporkákkal tud sikert aratni.

Gyors helyzetfelismerésének és kiváló emberismeretének köszönhetően egy pillanat alatt a – tulajdonképpen önként jelentkező – "áldozat" veséjébe látott, és egy jól felépített mondattal nevetség tárgyává tette a műsorát megzavaró embert – hogy aztán, néhány év elteltével már utazzon a közönség soraiban felbukkanó hírességekre, akik véleménye szerint közszereplésükkel eleve kiérdemelték a nyilvános, szemtől szembeni fricskát.

Ha valakit tényleg meg akarnék bántani, az nem lenne vicces. Lényeges különbség van egy tényleges inzultus és a humor között. Márpedig, ha ki akarok figurázni valakit, az csak akkor humoros, ha ő is nevet rajta

– vallotta.

Frank Sinatra barátságának köszönhetően nem csupán a stand-up comedy egyik fellegvárát, Las Vegast hódította meg, de rendszeres vendége lett Johhny Carson és Dean Martin tévéműsorainak (The Tonight Show Starring Johnny Carson és The Dean Martin Show), így az 1960-as évek közepétől egész Amerika élvezhette élére vasalt "leégetős" humorát, amely mindig célba talált, de ha fájt is, soha nem okozott maradandó sérüléseket. Pedig amikor először szerepelt Carson műsorában, első szavaival máris a műsorvezetőt inzultálta:

Hello, te kis megjátszós! Aggódsz a szegényekért, miközben 50 milliót keresel évente, a szüleid meg visszaköltöztek Nebraskába, ahol sáskát esznek!

S persze, a filmszerepek sem maradhattak el: először 1958-ban állt kamerák elé, Robert Wise második világháborús tengeralattjáró-filmjében (a Csendben fut, mélyben fut erős alakításához természetesen saját második világháborús tapasztalataiból merített).

Robert De Niro és Don Rickles a Casino c. filmben Forrás: Universal Pictures

A magyar közönség számára Rickles talán a Kelly hősei (1970, Brian G. Hutton) Vaskalap nevű számvevő tisztjeként és a Casino (1995, Martin Scorsese) biztonsági főnökeként ismerős – és ami azt illeti, a komikus mind a Kelly hősei sztárját, Clint Eastwoodot, mind a Casino rendezőjét, Martin Scorsese-t alkalom adtán a "szájára vette".

Amikor Eastwood 1996-ban megkapta az amerikai filmintézet (AFI) életműdíját, Ricklest is felkérték a rendező-forgatókönyvíró-producer-színész méltatására, de a komikus először úgy tett, mintha a médiamogul Merv Griffin miatt érkezett volna az estélyre, majd a közönségnek azt mondta, jobb ha tudják, a felszolgált hal mérgezett, végül Eastwoodhoz fordult:

Mit is mondhatnék?! 28 évvel ezelőtt forgattuk a Kelly hőseit, és azóta nem hallottam felőled. Clint, senki sem mondja meg neked, de én szívből szólok: vacak színész vagy. Jobb ha tőlem tudják, Clint elképzelése a minőségi időről az, hogy ül a furgonjának platóján és nézi, ahogy a kutyája ugat

Egy évvel később Scorsese-t "marta meg", ugyancsak az AFI életműdíjátadóján:

Éjjel 11 óra, és halálosan fáradt vagyok. Marty... szereznél valahonnan egy telefonkönyvet, hogy láthass engem? 40 millióan vannak a szórakoztatóiparban, erre kifogtam egy törpét rendezőnek. A legunalmasabb, akivel valaha dolgoztam, Kis ember, az a fajta, aki állandóan nyafog a börtönben, rángatja a nadrágszáradat és azt ismétli: csináljuk meg újra! Én meg mondom, Marty, ez volt a 85-ik, De Niro sem akarja már, mert lefoglalja a folyamatos motyogás. Scorsese meg, persze, úgy vonul be az amerikai filmtörténetbe, mint a precizitás mestere. Akkor most elmondom: Marty, egyetlen filmed sem nagyszerű... Mindenesetre, a Casino jó film volt, számomra a filmipar csúcsa. Akárhol is legyen az édesanyád, aki szeretett téged, ahogy te is rajongtál érte, most téged néz és mosolyog. Isten adjon neked hatalmas erőt és bátorságot, hogy folytatni tudd a kiváló munkád. Különleges vagy, soha ne feledd!

Rickles tehát a barátaival is szívesen kötözködött, de végül biztosította őket szeretetéről (Scorsese "méltatásakor" egyébként odabökött Eastwoodnak és Robert De Niro-nak is: "Itt ül velünk Robert De Niro, aki minden idők egyik legnagyobb színésze. Így van, kérdezzék csak meg őt).

Látszat-kötözködését olyan finom humorral szőtte át, hogy az sem kreált diplomáciai botrányt, amikor 1980-ban Londonban egy jótékonysági est vendégeként az esemény díszvendége, Margit hercegnő jelenlétében (és elragadtatására) "égette" a brit királyi családot.

Don Rickles a Kelly hősei című második világháborús akciófilmben Forrás: Metro-Goldwyn-Mayer

Politikai korrektség? Sosem beszélek színpadon politikáról, nem érdekel annyira

– vallotta, mégis, leghíresebb (és pályafutásának saját bevallása szerint is a csúcsát jelentő) performanszát az Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan 1985-ös, második beavatási ceremóniáján adta, ahol kisvártartatva inzultálni kezdte az elnököt, de úgy, hogy magát is kifigurázta:

"Köszönöm, hogy itt lehetek, hogy ideutazhattam Kaliforniából, ennyi pénzért...

Persze mindezt azért, hogy ha lehet,többet beszélhessen az anyagiakról, mint a politikáról – mondanivalóját pedig sokszor inkább a pénzügy-miniszternek, semmint az elnöknek címezve (akit egyébként 12 évvel korábban, még kormányzó korában Dean Martin műsorában már megkritizált –, de azért néhány kellemesen kellemetlen poénnal kifigurázva az elnököt, akire a műsora végén Isten áldását kérte, biztosítva róla: tudja, hogy megszolgálja a bizalmat.

Az offenzív komédia királyaként ma is több előadó példaképeként emlegetett Rickles 2017-ben, 90 éves korában bekövetkezett haláláig népszerű maradt, pedig nem engedett a stand-up comedy új trendjeinek, azaz mindvégig tartózkodott a vulgáris kifejezésektől, az alpáriságtól és attól, hogy tabutémák feszegetésével sokkolja a közönséget (akik tulajdonképpen ilyenkor zavarukban nevetnek).