Az idei ősz a magyar filmeké - videó

Magyar film 2023 ősz
Vágólapra másolva!
Idén ősszel 5 különleges, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült magyar film is mozikba kerül. A különleges hangulatú Cicaverzumot már játsszák a hazai filmszínházak, de érdemes várni a Mesterjátszma, a Magasmentés, a Valami madarak és a Semmelweis című filmekre is. 2023 ősze a magyar filmeké.
Vágólapra másolva!

Október 19. óta látható a magyar mozikban Szeleczki Rozália rendezői bemutatkozása, a különleges hangulatú Cicaverzum, novemberben pedig négy további, az NFI által támogatott alkotás érkezik a nagyvászonra.

November 9-től látható Tóth Barnabás új filmje, a Stewan Zweig Sakknovella című kisregényéből készült thriller, a Mesterjátszma, egy hétre rá, november 16-án pedig Fésős András akciójelenetekben bővelkedő "hőstörténete" a Magasmentés mutatkozik be a közönségnek. Utóbbi főhőse egy magasmentő specialista tűzoltó, Félix Sándor (Bogdan Dumitrache), aki mindenkit meg akar menteni, és szükség is van rá, mert a városban, ahol dolgozik a szokatlan, folyamatos esőzésektől nyugtalanná vált emberek közül egyre többen akarnak végezni magukkal. Mindeközben az évekkel korábban megözvegyült Félix igyekszik helyreállítani a kapcsolatát a fiával (Börcsök Olivér) is.

November 30-tól egy másik, megtörtént eseményeket felelevenítő hőstörténet elevenedik meg a filmvásznon, ekkor érkezik az Oscar-jelölt nagy operatőr és rendező, Koltai Lajos új filmje, a Semmelweis a mozikba.

A filmet már nagy sikerrel vetítették az Egyesült Államokban.

Végül, de nem utolsósorban december 14-től látható a haza filmszínházakban Hevér Dániel első nagyjátékfilmje, a generációkon átívelő különleges barátság történetét elmesélő Valami madarak. A Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült, a NFI Inkubátor Programjában megvalósult film a nagy sikerű francia Életrevalókat idéző bájjal és humorral foglalkozik az idősgondozás korábban a magyar filmekben mellőzött témájával.

Megéri idén ősszel moziba menni, és magyar filmeket nézni.