Újabb magyar siker: a Semmelweis nyerte a legjobb film díját Torontóban

Semmelweis
Vágólapra másolva!
A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis  lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. A hazai mozikban már látható új magyar film női főszereplője, Nagy Katica személyesen vett részt a torontói vetítésen és közönségtalálkozón.
Vágólapra másolva!

A nagy sikerű New York-i világpremiert és a Los Angeles-i vetítéseket és díjakat követően újabb észak-amerikai város, a kanadai Torontó közönségét is meghódította Koltai Lajos filmje az „anyák megmentőjeként" ismert világhírű magyar orvosról, Semmelweis Ignácról.

A hétvégén véget ért, 19. alkalommal megrendezett Torontói EU Filmfesztiválon, mely kiváló európai filmeket mutat be a kanadai közönségnek, a magyar alkotás lett a legjobb a közönség szavazatai alapján, így elnyerte a fesztivál legjobb filmjének járó díjat.

Nagy Katica, a Semmelweis női főszereplője személyesen jelen volt a bemutatón, és közönségtalálkozón is részt vett a torontói magyar főkonzulátus meghívására.

Az Oscar-díjra jelölt, legendás rendező-operatőr, Koltai Lajos hazai színészek legjobbjaival készítette el a nagy klasszikus filmek méltó utódját, egy különleges ember történetének magával ragadó, látványos és érzelemgazdag krónikáját.

– nyilatkozta filmje főhőséről Koltai Lajos.

A két főszereplőn, Vecsei H. Miklóson és Nagy Katicán kívül fontos szerepet kapott a filmben Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is.

A romantikában sem szűkölködő, fordulatos és izgalmas film, amely egyszerre idézi meg a 19. századi Bécs hangulatát, egy korabeli kórház izgalmait, valamint az osztrák és magyar orvosok közötti ellentéteket,

már látható a hazai mozikban.

A Semmelweis a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült. Producere Lajos Tamás és Vida Joe, rendezője Koltai Lajos, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!