Arnold Schwarzenegger után az 1980-as évek másik akciófilmes szupersztárról is dokumentumfilmet készített a Netflix. A novemberben a streaming-platformon debütáló Sly - Sylvester Stallone Documentary első előzetese olyan embernek mutatja a Rambo- és Rocky-sorozatok sztárját, aki már úgy látja, túl sok mindent feláldozott a sikerért.

Most júniusban érkezett a Netflixre az Arnold Schwarzenegger életéről készült dokumentumfilm, amelyben az egykori testépítő legenda és a Terminátor-filmek sztárja kendőzetlenül vallott a sztárság árnyoldalairól is.

Úgy tűnik, hasonlóan szókimondó dokumentumfilmet kap az 1980-as évek másik akciófilmes szupersztárja, a Schwarzeneggerrel az évtizedet végig rivalizáló Sylvester Stallone is. 

Hogy van-e bármi, amit megbántam? Hát hogy a fenébe ne lenne!– mondja  Stallone a pályafutásáról szóló Sly első rövid előzetesében, amely nagyjából arról szól, hogy rengeteg, főként magánéleti áldozatot hozott azért, hogy sztárrá válhasson.