Sakkparti a terror árnyékában

Mesterjátszma (Hajduk Károly)

Az Oscar shortlistjéig jutó, a Rákosi-rendszer kibontakozása idején játszódó Akik maradtak (2019) után Tóth Barnabás egy 1956-os filmet készített, amelynek forgatókönyvéhez az ihletet részben az osztrák Stefan Zweig legismertebb műve, a Sakknovella szolgáltatta. Tóth Barnabás (és forgatókönyvíró társa, Fonyódi Tibor) az 1940-es években, egy New Yorkból Buenos Airesbe tartó nemzetközi óceánjáró fedélzetén játszódó kisregény cselekményét 1956 novemberére, és a szovjet tankok elől a nyugati határ felé tartó magyar "emigránsvonat" nyomasztó helyszínére igazította – s bár az adaptáció néhány megoldása sablonosra sikerült, a politikai thrillert misztikummal megfejelő Mesterjászma végeredményben bátor műfaji kísérlet. Kritika.

Egyedül áll az ember teremtette játékok között, mert teljesen kivonja magát a véletlen zsarnoki uralma alól, és a győzelmi pálmát kizárólag a szellemnek, helyesebben a szellemi tevékenység egy bizonyos válfajának adja át. De nem sértő korlátozás-e a sakkot egyszerűen játéknak nevezni? Nem tudomány, nem művészet-e egyúttal, mely úgy lebeg e kategóriák között, mint Mohamed koporsója ég és föld között? Az ellentétek sajátos, egyszeri összetalálkozása: ősrégi és örökké új, természetében mechanikus, de csak a képzelet eleveníti meg, szűk mértani térre szorul, és ugyanakkor kombinációs lehetőségeiben határtalan. Szüntelenül fejlődik, és teljesen terméketlen. Olyan gondolkozás, amely semmihez sem vezet. Matematika, ami semmit ki nem számít; művészet, ami nem hoz létre műveket, anyagtalan szobrászat. S mindezek ellenére lényében és létében tartósabbnak bizonyult minden törvénynél, minden más alkotásnál. Egyetlen játék, amelyet minden idők minden népe egyaránt magáénak vallott, s amelyről senki sem tudja, melyik isten hozta a földre, hogy unalmat űzzön, elmét élesítsen, lelkeket hevítsen

– írja a "királyok játékáról" Stefan Zweig leghíresebb és legnagyobb hatású művében, az 1943-ban, a második világháború kilátástalansága miatt érzett elkeseredésében (feleségével együtt) elkövetett öngyilkossága után egy évvel megjelent Sakknovella című kisregényben.

Zweig szerint a sakk tehát sehová nem vezető szellemi sport. A hatalmi manipuláció, a kollektív pszichózis és az egyéni önhittség kérdéseit is taglaló, sodró lendületű, rövid írásában ugyanakkor orvosságként és méregként – a magány gyógyszereként és tudathasadáshoz vezető drogként –egyaránt megjeleníti a 16 világos és 16 sötét bábú "összecsapását".

Mesterjátszma (Hajduk Károly) Forrás: JUNO11 Pictures/Szilagyi_Lenke

Szűk másfél órás játékidejében a Mesterjátszma nem foglalkozik mélyebb sakkfilozófiai kérdésekkel, kivéve az első, "beetető" parti egyik kibicének velős megjegyzését, miszerint az életben és a sakkban is parasztból van a legtöbb. Viszont a forgatókönyvben Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor ügyesen gondolják tovább a Sakknovella főszereplőjének, a rejtélyes dr. B. nevű ügyvéd sakkőrületét, miközben a vallatás helyszínét a Gestapo bécsi hadiszállásáról az ÁVO budapesti pincéjébe helyezték át, s az ügyvédből papot csináltak, aki újabb kikérdezésére várva egy óvatlan pillanatban magához ragad egy könyvet, amely legnagyobb csalódására nem prózát vagy lírát, hanem történelmi sakkjátszmák leírását rejti magában.

Anélkül, hogy túl sokat elárulnánk a Mesterjátszma fondorlatos cselekményéből, az emberi érintkezéstől megfosztott, az őrület elkerülése miatt önmaga ellen sakkpartikat játszó, tudatát és személyiségét önkéntelenül (de korántsem "véletlenül") sötét és világos játékosokra osztó, azaz végül mégis az őrület határára sodródó B. (Hajduk Károly) egy aljas összeesküvés áldozata. Vallatói nem fizikai kínzással, hanem mentális terrorral akarják rávenni, hogy árulja el, hová rejtette az egyház ereklyéit (ami az ávósok számára természetesen csak több kiló aranyat jelent), és a sakkpartikat ecsetelő könyv nagyon is része az ÁVO vallatási játszmájának: arra várnak, hogy a már szinte csak a sakkra koncentrálni képes zavarodott elme sötét játékosa felülkerekedjen a világoson, és elmondja, amit tudni akarnak.

Mesterjátszma (Hajduk Károly, Varga-Járó Sára, Váradi Gergely és Mácsai Pál) Forrás: Juno 11

Szinte közhely, hogy a történelmi bűnöket illetően az egyes, egymástól látszólag különböző ideológiákat magukra aggató önkényuralmak felcserélhetőek egymással. Olyannyira, hogy az ÁVO előszeretettel "mentett át" nyilas keretlegényeket verőembernek a saját állományába. Így aztán cseppet sem tűnik erőltetettnek a Sakknovella cselekményét (illetve annak központi elemeit) a másfél évtizeddel későbbi magyar valóságba átültetni, minden kontextussal együtt.

Az utazóeszköz cseréje például annak ellenére telitalálat, hogy egy, a nyílt vízen sodródó, tágas fedélzetű óceánjáró kevésbé rejti magában a látványmonotonitás csapdáját – és nem csak azért, mert a magyar fővárosban nincs tengeri kikötő, így legfeljebb egy dunai hajószökést lehetett volna valamennyire logikussá tenni, hanem azért, mert az éjszaka sötétjében zakatoló vonat talán minden járműnél jobban kifejezi a menekülőkkel együtt utazó bezártságot, az emberi sors "kötött pályáját". S itt minimum két "előzményfilm" visszaköszön Tóth Barnabás rendezésében: Jerzy Kawalerowicz 1959-es remekműve, Az éjszakai vonat, és Sándor Pál 56-os filmjének, a vonatútnak is kiemelt figyelmet szentelő 1983-as Szerencsés Dániel.

Mesterjátszma (Hajduk Károly) Forrás: Juno 11

A Mesterjátszma történelmi thrillere javarészt egy Budapestről a nyugati határ felé tartó vonaton játszódik. Ahogy az utasok zöme, úgy a fiatal pár, a sakktehetség Márta (Varga-Járó Sára) és a lakatos István (Váradi Gergely) ezzel, az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni az országot 1956 novemberében. A vonaton hemzsegnek a gyanús emberek, kezdve egy bizonyos Czentovics nevű alakkal (Mácsai Pál), aki először Mártával akar sakkozni, majd minden áron játszmát szeretne az ávós pincében csak B-ként nevezett pappal is – és a néző egy idő után nemcsak arra kap választ, hogy miként kerülhetett a fogvatartott a vonatra (néhány ávós kíséretében), hanem az is kiderül, hogy a vonat egyáltalán nem a határ felé tart.

A végkifejletben misztikus feloldást tartogató, feszült történelmi thriller leginkább a Köbli Norbert forgatókönyveiből készült történelmi zsánerfilmek sorába igazodik (A vizsga, A berni követ, Trezor, Apró mesék) – és egy-két esetlen, oda nem illő dialógust, pár formai és logikai bakit, illetve épp csak vázlatszerű mellékalakot leszámítva a Mesterjátszma stílusos alkotás (vizuális értelemben is, ami kiváltképp az operatőr, Másik Szőke András érdeme) az egyéni kiszolgáltatottságról, reményről és reményvesztettségről, a hitről, a lélektani hadviselésről és a tömegpszichózisról.