Egy középkorú házaspárt terrorizálnak a szomszédok egy apró faluban

Szörnyetegek

Rodrigo Sorogoyen stílusa az emberközeli történeteknek kedvez. A spanyol rendező ezúttal sem váltott drasztikusat, ráadásul a Szörnyetegek igaz történeten alapul, amelyből dokumentumfilm is készült 2016-ban, Santoalla címmel. Sorogoyen alkotását tavaly hazánkban is el lehetett csípni a mozikban, most azonban felkerült az HBO Max kínálatába.

Antoine (Denis Ménochet) és Olga (Marina Fois) boldog házaspár, akik néhány éve maguk mögött hagyták a francia nyüzsgést, hogy egy kis spanyol hegyi faluba költözzenek, ahol zöldségtermesztésből tartják fent magukat. Amikor a lepusztult község területére néhány üzletember szélturbinát telepítene, Antoine azonban ezt nem akarja, mert így elveszítené termőföldjét. Szomszédja, az egyszerű tehénpásztor Xan (Luis Zahera) és öccse viszont támogatná az ötletet, ugyanis az innovációs programból befolyó pénzből el tudnának költözni. A két család közti ellentétek egyre nagyobb méretet öltenek.

Szörnyetegek Forrás: HBO Max

A Szörnyetegek-ben felvázolt téma közel sem új keletű, számos olyan alkotást láthattunk már, ahol az átlagemberek összetűzésbe kerülnek, ilyen-olyan okok miatt. Sorogoyen művében ez hatványozottan mutatkozik meg. Kezdettől fogva érezni az ellenséges légkört, a passzív-agresszív kommunikációt, holott később kiderül, hogy nem volt ez mindig így. A nézőpontbeli különbségek azonban felerősítik az ellentéteket.

 

Megmutatkozik a kulturális, társadalmi szakadék, elvégre Antoine művelt értelmiségi, míg Xan amikor éppen nem tehénürüléket lapátol, akkor a kocsmában leledzik.

 

A helyi munkást az is zavarja, hogy a néhány éve ideköltözött, környezetbarát sznoboknak ugyanannyi szavazati joguk van, mint nekik, akik egész életüket a faluban töltötték. A széthúzás egyre drasztikusabb méreteket ölt, Antoine-t folyamatosan inzultálják, megmérgezik a termését, fenyegetik.

Szörnyetegek Forrás: HBO Max

 

Mit lehet tenni egy olyan emberrel, aki csak a végletekből ért? Érdemes-e beadnunk a derekunkat a béke megőrzése érdekében, vagy tartsunk ki makacsul az igazunk mellett? Kinek van egyáltalán igaza? Ilyen és ehhez hasonló kérdések sorjáznak és Sorogoyen mindegyiken szépen végigmegy.

 

A rendező remekül árnyalja a karaktereket, főleg a főhőst, aki érthető módon nem akar félelemben élni, így kompromisszumot kötne, ám az utolsó pillanatban mégis győz a büszkeség. Az okok világosak, de van egy pont, amikor az elvekből muszáj engedni, mert a józan észnek esélye sincs érvényesülni.

A Szörnyetegek lassan építkezik, de végtelen realizmussal és természetességgel halad előre. A film műfaja lapvetően dráma, amely azonban mindvégig egy thriller feszültségében izzik. A legjobb példa erre az a tízperces vágatlan kocsmai jelenet, amelyben Antoine és Xan beszélgetnek: a kedélyesnek induló iszogatást követően a törékeny fegyverszünet pillanatok alatt darabjaira hullik.

Szörnyetegek Forrás: HBO Max

 

Szintén pazar történetmesélői fogás, hogy a cselekmény kétharmadánál a rendező mintegy főszereplőt vált és Olga kerül a cselekmény középpontjába. Az ő döntései, perspektívája mellett, a látogatóba érkező lánya is fontos figurává lép elő. Egészen fantasztikus, ahogy bemutatják a problémamegoldások közti különbséget, a zárás finom revelációja pedig gyomorba vág, még ha nem is oldoz fel teljesen.

 

Sorogoyen karrierjének kétségtelenül a csúcsteljesítménye ez a film, amelyben egy hazug pillanat nincs, minden mozzanata hihető, és épp ezért olyan hatásos élmény. Érdekes témákról mesél, többféle álláspontot tár elénk és mesterien prezentálja, hogy meddig fajulhat a primitív, elvakult gyűlölködés, illetve hol van az a határ, amit átlépve nincs visszaút. A több mint kétórás játékidő ellenére is tele van feszültséggel, az atmoszféra nyugtalanító és szinte a bőrünk alá kúszik. A Szörnyetegek tipikusan olyan darab, amit kényelmetlen, sőt, helyenként rossz nézni, ám ezt ebben az esetben a lehető legpozitívabban kell érteni. Elkeserítő darab, de a valóságalapja az, ami igazán ijesztővé teszi.