Január 4-e a Braille-írás világnapja

Braille-írás
Indiai gyengénlátó gyerek olvas egy könyvből Delhiben. Minden egyes Braille-karakter hat pontból áll, téglalap alakban elrendezve, két oszlopban
Vágólapra másolva!
A Braille-írást eredetileg Napóleon rendelte a hadseregnek, hogy a katonák sötétben, világítás nélkül tudjanak olvasni. A hadsereg végül túl bonyolultnak találta a módszert, de 1821-ben a párizsi Vakok Intézetétében Louis Braille alakította át a vakok számára. A Braille-írást, a kidomborított pontokból álló bináris kódolású jeleket az ujjbegyekkel tapogatja le használója. A rendszert szinte minden nyelvre továbbfejlesztették, inden nyelv saját Braille-írással rendelkezik, amit kis módosításoktól kezdve akár teljes átszervezésig (kínai, japán) eltérhet az eredeti formától, hogy kielégítse a nyelv igényeit, ahogy külön Braille-írás van a magyar nyelvhez is. Január 4-e Louis Braille születésnapja.
Vágólapra másolva!
Egy vakok számára készült újságot "írnak" Amerikában 1918-ban, ekkor még kézzel domborítva a betűket Forrás: AFP

Francia Braille-írást tanuló diák a II. Világháború alatt Forrás: AFP

Vakoknak és gyengénlátóknak létrehozott könyvtár Rigában. Az olvasó az ujjaival finom nyomást gyakorolva követi az általa olvasott szöveget, vigyázva arra, hogy ne tegye tönkre az általa olvasott írást Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Yan Tichonov

Indiai gyengénlátó gyerek olvas egy könyvből Delhiben. Minden egyes Braille-karakter hat pontból áll, téglalap alakban elrendezve, két oszlopban Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Nuria del Saz vak újságíró Braille-írással készített füzetből olvassa a híreket a francia tvben Forrás: AFP/Christophe Simon

Egy vakoknak készített Koránt olvas egy palesztin fiú Gáza városában. A Braille-karakterek sokkal nagyobbak, mint a nyomtatott betűk, a sztenderd méretű (21 cm × 30 cm) lapon csak 25 sor fér el, soronként 43 karakterrel Forrás: AFP/Mahmud Hams

Francia vak tanuló egy osztályban, látó osztálytársakkal és egy Breille géppel. A számítógéppel való munka több jelet kíván, ezért a szokásos hat pont alatt egy sorral több áll rendelkezésre. Ezzel 256 kombinációt lehet létrehozni, az üres jelet is belevéve. Ebben a rendszerben mások a nagybetűk, más kombinációk jelzik a számokat és az ékezetes vagy mellékjellel ellátott betűket Forrás: AFP

Maria Dolores Borreo vak szavazó Spanyolországban egy különleges szavazólapon tud szavazni. Sok országban készül Braille-írással szavazólap a gyengénlátók számára Forrás: AFP/Jaime Reina

Vakoknak és gyengénlátóknak tarott kiállítás. A résztvevők megérinthették a kiállított műveket, így megtapasztalva olyan műtárgyakat, amiket korábban soha nem volt lehetőségük Forrás: AFP China Xtra/'Acoreano Oriental'

Több játékból is készül Braille-írásos változat, a képen például domborított írásjegyekkel ellátott kártya Forrás: Imaginechina/Chen zhigang - Imaginechina/Chen Zhigang

A tibeti Baille Iskolában vak és gyengénlátó gyerekek tanulnak, Zhand Cheng fotóriporter eredetileg őket ment fotózni, de végül ők is fotóztak. A fotós kombinálta a gyerekek portréit az álltaluk készített képekkel Forrás: XINHUA/Xinhua News Agency/Zhang Cheng

Louis Braille (1809-1852) az írás feltalálója Forrás: AFP

Kézzel domborított Braille-ábécé Forrás: Origo
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!