Januárban 2 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak

Vágólapra másolva!
Az ipari termelői árak 0,1 százalékkal nőttek idén januárban a tavaly decemberihez képest, míg tavaly januárhoz viszonyítva 2 százalékkal voltak alacsonyabbak - tájékoztatott közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első hónapjában a feldolgozó-iparban 0,5 százalékkal emelkedtek a termelői árak, ezen belül a legjelentősebb - 6 százalékos - áremelkedés az italgyártásban következett be.
Vágólapra másolva!

A belföldi értékesítési árak januári növekedése 1,1 százalékos volt, az exportértékesítéseké viszont 0,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz viszonyítva. A tavaly januárihoz képest a belföldi értékesítések árai 1,5 százalékkal nőttek, az exportértékesítések árai ugyanakkor közel 5 százalékkal csökkentek. 2001. januárjában az ipari termelői árak egy hónap alatt 0,7 százalékkal, éves összehasonlításban 10,1 százalékkal emelkedtek.

A belföldi értékesítési árakat a hatósági áras termékkörben január 1-jétől érvényesített termelői árak emelése határozta meg - áll a hivatal tájékoztatójában. Az energiaszektorban a villamosenergia termelői ára 5 százalékkal, a gőz-, melegvízellátásé 1,6 százalékkal, a víztermelés, -kezelés, -elosztás ágazaté 6,1 százalékkal növekedett.

A szokásos januári termelői ár emelési hullám következtében a bányászatban 3,1 százalékkal, a feldolgozó-iparban pedig 0,5 százalékkal emelkedtek az árak.

Az év első hónapjában a feldolgozóipar belföldi értékesítésének alakulásában meghatározó szerepet játszó élelmiszeripari termelő ágazatok árszintje átlagosan 1,9 százalékkal nőtt. A legjelentősebb áremelkedés az italgyártásban következett be, ahol átlagosan 6 százalékkal növekedtek az árak. A vegyipari ágazatokban átlagosan 0,5 százalékkal, a gépipari termékek körében átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a belföldi termelői árak.

Az exportértékesítési árak alakulására ez alkalommal is elsősorban a forint árfolyamának erősödése hatott. Így csökkenő árak alakultak ki az ipari exportot meghatározó gépipari kivitelben. E termékkörnél a forintban mért árak átlagosan 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy hónappal korábbinál. A vegyipari kivitel árszintje 1,2 százalékkal, az élelmiszerek kiviteli értéke pedig 0,7 százalékkal lett alacsonyabb.

(MTI)

Ajánlat:

KSH

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!