Nem késik az M7-es felújítása

Vágólapra másolva!
A Balatonaliga-Zamárdi közötti új félautópálya sáv és a meglévő pályaszakasz felújítása a tervezett 2002. április 30-i határidőig el fog készülni, így nem lesz szükség átütemezésre - mondta Turgyán Tamás, a Magyar Autópálya-építő Konzorcium szóvivője kedden. Hozzátette: július 15-én átadják a forgalomnak az M7-esen a 17. és 64. kilométerkő közötti szakaszon az aszfaltozott, útjelekkel felfestett 3. sávot.
Vágólapra másolva!

A szóvivő kijelentette: nincs tudomása arról, hogy a konzorcium kezdeményezte volna a Nemzeti Autópálya Rt.-nél az M7-es felújításának határidő-módosítást, és az M7-es felújításával ez év november végéig végezni szeretnének.

Turgyán Tamás ugyanakkor elmondta azt is, hogy az NA Rt. bizonyos építési területeket még nem adott át a konzorciumnak, és több szakaszon régészeti feltárás miatt a Veszprémi Múzeum nem adott engedélyt az építésre, ám ez az akadály is várhatóan 1-2 héten belül elhárul.

A szóvivő szerint augusztusra legalább kétszer 6 kilométeres szakasz készül el teljesen a jobb oldali, Székesfehérvártól Budapest felé vezető pályán. Elmondta azt is, hogy az M7-es 17. és a 90. kilométere között összesen 45 hidat, alul- és felüljárót újítanak fel, továbbá a Balatonaliga-Zamárdi közötti újonnan építendő szakaszon a meglévő mellé egy új Sió hidat is építenek.

A szekszárdi Duna-híd és a levezető 20 kilométeres M9-es autóút építésével kapcsolatban cáfolta, hogy a munkálatok még nem kezdődtek el. Hozzátette: az M9-es út Bács-Kiskun megyei felén folyik a töltésépítés, míg a tolna megyei oldalon ezen a héten megkezdődnek földmunkálatok. A Ganz Acélszerkezet Rt. üzemeiben a terveknek megfelelően készülnek a híd acélszerkezetei, és a 2003. júliusi határidők tarthatók lesznek.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!