Jelentősen csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Vágólapra másolva!
A mezőgazdasági termelői árak júliusban 6,5 százalékkal, az év első hét hónapjában 8,8 százalékkal csökkentek éves összevetésben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára júliusban 2,4, hét hónap alatt 12 százalékkal csökkent; az élőállatok és állati termékek júliusban 11 százalékkal, hét hónap alatt pedig 4,5 százalékkal lettek olcsóbak.
Vágólapra másolva!

Idén az első hét hónapban a gabonaféléket 22,2 százalékkal alacsonyabb árszinten értékesítették, mint egy évvel korábban.

A gyümölcsök árszintje 14,9 százalékkal nőtt, ezen belül a meggyé 18,2 százalékkal csökkent, a málnáé 10,3 százalékkal nőtt éves összevetésben. A zöldségfélék ára 5,1 százalékkal emelkedett: e termékek a piacokon 11,5 százalékkal drágultak, míg a feldolgozók és felvásárlók 10,7 százalékkal kevesebbet fizettek a zöldségért, mint 2001 első hét hónapjában.

Az első hét hónap átlagában a vágósertés termelői ára 14,3 százalékkal, a vágóbaromfié 6,4 százalékkal csökkent, a vágómarháé viszont 5,5 százalékkal nőtt.

A tehéntej termelői átlagára 5 százalékkal emelkedet, a tyúktojásé 7,9 százalékkal csökkent az első hét hónapban éves összevetésben.

(MTI)

Ajánlat:

KSH

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!