Egyre olcsóbb az olaj

Vágólapra másolva!
Új hathavi mélypontokra esett a kőolaj ára a szabadpiacon hétfő reggel. Az árzuhanást az amerikai gazdasági növekedés hirtelen lassulására utaló, múlt héten megjelent adatokkal magyarázzák.
Vágólapra másolva!

A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a novemberi határidőre, hétfő reggel, hordónként (159 liter) 60,11 dollár volt a New York-i árutőzsdén. Ezzel 44 centtel volt olcsóbb a pénteki, New York-i zárónál.

A világpiaci olajármozgást erősen meghatározó kínai kőolajimport tovább csökken, jelezve a gazdaság hűtésére hozott intézkedések kezdeti hatását. A kínai olajszükséglet az első nyolc hónapban, napi átlagban 6,57 millió hordó, 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első öt hónapban a felhasználás 6,5 százalékkal volt nagyobb a tavalyi első öthavinal.

A kínai olajfelhasználás 2005-ben 3 százalékkal, 2004-ben 15 százalékkal nőtt. Ezen belül azonban a kínai kőolajimport az első nyolc hónapban, napi átlagban 2,89 millió hordó, csak 15,3 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál - közölték a kínai vámhatóságnál hétfőn -, miután az első félévben a napi 2,97 millió hordós átlag még 15,6 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. Az első öt hónapban 17,9 százalékos volt a többlet a tavalyi első öt hónaphoz képest.

A BP-nél közölték, hogy néhány napon belül gyakorlatilag helyreállítják az olajtermelést Alaszkában. A cég augusztusban jelentette be, hogy a vezetékek rozsdásodása miatt nagyrészt leállítják a kitermelést, ezért elképzelhető volt, hogy a BP alaszkai olajtermelése, napi 400 ezer hordó, a világtermelés 0,5 százaléka, jövő tavaszig hiányozni fog.