Várhatóan intenzív, kölcsönös lobbitevékenység kíséri Vlagyimir Putyin és az orosz delegáció budapesti látogatását. Négy terület kerül az Oroszországba irányuló magyar export középpontjába, ezek az agrárium, az egészségügy, a lakásügy és az oktatás - jelentette ki Kóka János gazdasági miniszter. E területek fejlesztése a következő években az orosz gazdaságpolitika elsődleges célja - csak lakásügyben 100 milliárd dollárt készül elkölteni az orosz állam a következő tíz évben - írja a Napi Gazdaság.
A magyarországi vállalatok elsősorban az építőiparban erősítenék jelenlétüket, február elején tárgyalások kezdődtek 150 orosz és 50 magyar cég részvételével; eddig 120 millió dollár magyar tőke van jelen e szektorban. Ehhez kapcsolódnak a tervezett iskolaépítések és rekonstrukciók. Az egészségügyben a gyógyszergyártó és egészségügyi műszereket gyártó cégekért lobbizik Kóka, míg az agráriumban - többek között - a vetőmagtermesztő társaságok rúghatnak labdába.
Be kell lobbizni a magyar vállalatokat az orosz piacra, versenyképességüket exporthitel és exporthitel-garancia hivatott segíteni, ennek érdekében Moszkvában Mehib (Magyar Exporthitel Biztosító)-, Jekatyerinburgban pedig kereskedelem-fejlesztési iroda nyílt - mondta a miniszter. Jelenleg már csaknem százmilliárd forintot tesz ki az országban befektetett magyar tőke - többek közt a Mol, a Richter és a Pannonplast vannak jelen. A kiemelt területeken kívül kisebb mértékben informatikai, nanotechnikai, illetve légi és közúti közlekedéssel foglalkozó vállalatokért folyik majd a lobbizás. Az utóbbi terület kulcskérdése lehet, hogy sikerül-e Záhonyba hozni a tervezett logisztikai központot.
Külön program indul majd a magyarországi buszgyártók - köztük az Ikarus és a Vasi Volán - keleti piacokon való megjelenésének elősegítésére. Az orosz elnök több száz fős delegációja közben többek között a metróépítés és a Malév ügyében igyekszik kedvező pozíciókat kiharcolni. A légitársaság kapcsán a gazdasági miniszter elmondta: szívesen látnak egy jó ajánlatot, de nem tervezik a választások előtt értékesíteni a Malévot.