Történelmi mélyponton a dollár

Vágólapra másolva!
Az amerikai központi bank 2003 tavasza óta először kamatcsökkentésre készül - legalábbis az általános pénzpiaci várakozás szerint. Ha így lesz, a dollár tovább gyengülhet az euróval és a forinttal szemben is.
Vágólapra másolva!

Történelmi mélypontra süllyedt szerdán a dollár az euróval szemben. A dollár/euró árfolyam reggel lépte át a korábbi, 1,3852-es határt, délután pedig elérte az 1,3903-at.

A jelenség minden bizonnyal összefügg azzal, hogy az elemzők várakozása szerint a Fed (az amerikai központi bank) a jövő héten kamatot fog vágni, hogy a hitelpiaci válság közepette megnyugtassa a piacokat. Arról nincs egyetértés, hogy vajon 25 vagy 50 bázispontos kamatcsökkentés valószínűbb.

A dollár mélyrepülése mögött egyebek mellett az amerikai ingatlanpiac problémái állnak. A Fed a felpörgő infláció megállítása érdekében többször kamatot emelt az elmúlt időszakban, és a dráguló hitelek nemcsak a másodlagos jelzálogpiaci válságot idézték elő, de a házépítők szövetségének előrejelzése szerint az új és használt otthonok eladásában is csökkenést okoz.

Az amerikai irányadó kamat, mely idestova több mint négy éve nem csökkent, jelenleg 5,25 százalék. A várható mérsékléssel vélhetően a fogyasztókra nehezedő nyomást is akarja enyhíteni az ottani jegybank szerepét betöltő Fed.

Eközben Európában - a kontinens 2 százalékos gazdasági növekedési rátája láttán - egyre többen gondolják úgy, hogy az Európai Központi Bank hamarosan további emelésre kényszerülhet. Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke kedden "egészségesnek" nevezte ugyan az európai gazdaságot, de hozzátette, a piaci bizonytalanság tovább tarthat.

A dollár/forint árfolyamot csak enyhén befolyásolták a történtek, mivel az euró nem gyengült a forinthoz képest. Az amerikai deviza jegyzése a tegnapi 184,45/55-ös után szerdán 183,12 forint körül alakult.

Misik Sándor, a Hamilton tőzsdeügynökség elemzője az [origo] kérdésére úgy vélekedett: ha a Fed 50 bázispontot vág, a forint kamata magas lesz a dollárhoz viszonyítva, ezért rövid távú erősödése várható. "Láthattuk az elmúlt napokban, hogy a nagy befektetési bankok forintvételi pozíciókat nyitnak" - mondta, megjegyezve, hogy ez esetben az euró/dollár árfolyam átlépheti az 1,40-es határt is.

Az elemző szerint ebben az esetben nem kell sokat várni a dollár/forint viszonylatban sem az elmúlt évek rekordjának (177-178 forint) a megközelítésére vagy akár átlépésére. "Ha azonban csak 25 bázispontos lesz a csökkentés, valószínűleg nem fog markánsan, gyors ütemben gyengülni a dollár" - tette hozzá Misik Sándor.

Galambos Péter