Vágólapra másolva!
Áprilistól a nagykorú eltartottak is csak járulékfizetés ellenében vehetik igénybe az ingyenes egészségügyi ellátásokat. A hatóságok az idei évben még türelmesek voltak, csupán figyelmeztették a potyautasokat. Januártól azonban könyörtelenül beszedik az elmaradt járulékokat.
Vágólapra másolva!

Április elsejétől az eltartott közeli hozzátartozók és az alkalmi munkavállalók is csak járulékfizetés fejében vehetik igénybe az egészségügyi ellátásokat. Az előzetes híresztelésekkel ellentétben a potyautasok nem az esetleg igénybe vett orvosi ellátás térítési díját, hanem az összes elmaradt járulékot kötelesek utólag megfizetni.

Decembertől az alapellátásban is ellenőrzik a jogviszonyt

December elsejétől minden egészségügyi szolgáltató, így az alapellátást nyújtó háziorvos, fogorvos is köteles a betegek jogviszonyát online módon ellenőrizni. Januártól az ellenőrzési kötelezettséget kiterjesztik a gyógyszertárakra, gyógyászati segédeszközt forgalmazókra, illetve a gyógyászati ellátást nyújtókra is.

A jogviszony-ellenőrzésről szóló jogszabály előírja, hogy a TAJ-szám igazolását követően, de még az ellátás megkezdése előtt ellenőrizni kell, hogy a beteg az OEP nyilvántartása szerint jogosult-e az egészségügyi szolgáltatásra. A gyógyszertárak a korábban kiépített ún. VIREP-rendszeren keresztül kontrollálnak. A járó- és fekvőbeteg intézmények április elseje óta használják már az internetes felületet, a háziorvosokat ugyanakkor eddig még nem kötelezték az elektronikus út igénybevételére. Közülük mintegy 400-an veszik igénybe jelenleg az online ellenőrzési lehetőséget - áll az OEP legfrissebb tájékoztatójában. A beteg azonosítását továbbra is a TAJ-szám alapján, a TAJ-kártya hiányában pedig az egyéb személyazonosító adatok alapján kell elvégezni.

Senkinek az ellátását nem lehet megtagadni

Az ellenőrzésre mindig az ellátás megkezdése előtt kell sort keríteni. Kivételt képeznek a sürgős esetek, amikor az adminisztrációs feladatok teljesítése okán egyetlen percig sem lehet a vizsgálat vagy a kezelés megkezdésével késlekedni. A jogviszony-ellenőrzés ilyenkor a betegellátás után is elvégezhető. Kórházi kezelés esetén az ellenőrzést legkésőbb a felvételt követő első munkanapon le kell folytatni, kúraszerű ellátás esetén viszont elegendő a jogosultsági adatokat havonta egyszer lekérdezni.

AZ OEP fontosnak tartotta külön kiemelni, hogy a jövőben sem lehet a beteg ellátását a megtagadni akkor, ha az érintett személy az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában nem szerepel. Továbbra is él az a szabály, hogy a beteget tájékoztatni kell arról, ha az ellenőrzés folytán fény derül a jogviszony hiányáról. Decembertől a tájékoztatási kötelezettséget az OEP honlapjáról letölthető értesítés átadásával kell teljesíteni.

A nem fizetőket átadják az APEH-nek

A jogviszony-ellenőrzéskor kiszűrt betegek adatait az OEP január elsejétől köteles átadni az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak. Az APEH ezt követően vizsgálatot kezdeményezhet az érintettel szemben, és az elévülési időn belül behajthatja az összes elmaradt járulékot. Eltartott hozzátartozók esetében ez azt jelenti, hogy 2007. április elsejétől kezdődően követelhető tőlük az elmulasztott járulék pótlékkal növelt összegének a megfizetésére.

Januártól ugyanakkor egyszerűbbé válik a jogosultság rendezése. A megyei egészségbiztosítási pénztárnál okirattal közvetlenül igazolni lehet majd a ténylegesen fennálló - de a nyilvántartásban nem szereplő - jogviszonyt. Az orvos az igazolást követően rendezettnek fogja látni a beteg jogviszonyát, az elmaradt bejelentést pedig az OEP utólag bekéri az érintett szervezettől.