Gátszakadás a forint piacán

Vágólapra másolva!
A bankközi devizapiacon délután folyamán elesett a 240 forintos támasz, nem sokkal 17 óra után már 241,50 forintot kellett adni egy euróért.
Vágólapra másolva!

Izgalmas délután tudhat maga mögött a bankközi devizapiac, a hetek óta kemény támasznak számító 240 forintos szintet átlépte az euró jegyzése. Nem sokkal 17 óra után 241,50 forintot kellett adni az euróért, szemben a reggeli nyitás után feljegyzett 238,40 forinttal.

A magyar és a többi régiós deviza gyengülését elsősorban európai növekedési problémákkal kapcsolatos befektetői aggodalmak és az euró dollárhoz mért gyengülése okozta.

Rövid távon 240-241 forint felett maradhat a közös európai deviza jegyzése, ugyanakkor középtávon a 235 és 240 forintos szint között sávban mozoghat majd az árfolyam - vélik a Takarékbank elemzői, akik szerint fundamentálisan nem indokolt az ennél gyengébb forint.