Újabb 30 milliárdért tarja markát a Freddie Mac

Vágólapra másolva!
Hatalmas negyedéves bukása után az amerikai jelzálogpiac óriása, a Freddie Mac bejelentette, hogy újabb dollármilliárdokra van szüksége, ezért a kormány segítségét kéri - írja a MarketWatch.
Vágólapra másolva!

A Freddie Mac tavalyi utolsó negyedéves vesztesége 23,9 milliárd dollár (részvényenként 7,37 dollár), ami egyébként szerény előrelépést jelent a jelzálogóriás harmadik negyedéves 25,3 milliárdos bukásához.

A céget ellenőrző szövetségi ingatlanügynökség az amerikai kincstárat arra kérte, hogy bocsájtson a Freddie számára 30, 8 milliárd dollárt, amit a vállalatnál március végéig várnak.

Az amerikai kormány szeptemberben ragadta magához a krízishelyzetbe került Freddie Mac-et és riválisát, a Fannie Mae-t is, mert a jelzálogpiaci válság már más jelzálogfedezettel bíró cégeket is magával rántott. A Lehman Brothers csődje óta pedig a reálgazdaság is recesszióba került az Egyesült Államokban.

Az állami gondnokság ideje alatt már kapott egy nagyobb tőkeinjekciót a Freddie Mac, akkor 15 milliárd dollárral tőkésített még George Bush kormánya. A mostani 30 milliárd dollárral az állami részesedés 45,6 milliárd dollár lesz.

A nagy veszteségeknek nem valószínű, hogy hamar vége lesz, azonban a kormány nem engedheti meg a Freddie és a Fannie összeomlását, mert a legtöbb jelzálogügyletben valamelyikük részt vesz, így bármelyik cég csődje a jelzálogpiac teljes összeomlását jelentené.