Vágólapra másolva!
Az amerikai nagybankok után az európaiak is jól kezdték az évet, a Deutsche Bank és a Credit Suisse is nyereséges évben reménykedik - írja a szerdai Napi Gazdaság
Vágólapra másolva!

A Deutsche Bank (DB) és a Credit Suisse is jól indította az évet, szemben a tavaly év végi veszteségekkel - írja a Bloomberg. A héten a Bank of America, a JP Morgan Chase és a Citigroup is nyereséget jelentett az év első két hónapjára, az elemzők így a tavalyi negyedik negyedév rendkívül rossz teljesítménye után az ágazat konszolidációjában bíznak.

Josef Ackermann, a DB vezérigazgatója elmondta: a legnagyobb német bank jó eredményeket produkált az első hónapokban, így nem alaptalan az a remény, hogy - a kockázatos üzletek és a toxikus eszközök kiiktatása után - idén nyereséges is lehet a pénzintézet.

A bank valószínűleg nem szorul külső forrásból finanszírozott tőkeemelésre sem. A Credit Suisse, Svájc második legnagyobb hitelintézete ma közzétett éves jelentésében szintén erős évkezdésről ad számot.

Tavaly negyedik negyedévben a német bank 4,8 milliárd eurós nettó veszteséget könyvelt el, és fél évszázad óta először egész évre is mínuszt jelentett. A Credit Suisse 6,02 milliárd frank nettó veszteséget halmozott fel 2008 utolsó három hónapjában.

A jó eredményekhez a takarékossági terv részeként a vezető beosztásban lévő alkalmazottak fizetéscsökkentése is hozzájárult: Ackermann például tavaly mindössze 1,39 millió eurót keresett, szemben az egy évvel korábbi 14 millióval, míg a Credit Suisse első embere a 2007-es 22,3 millió frank után 2008-ban 2,86 milliót kapott.