Benntartják a ScienNet-ügy gyanusítottját

Vágólapra másolva!
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken a ScienNet-ügy korábban őrizetbe vett gyanúsítottját.
Vágólapra másolva!

Előzetesben tartják a ScienNet vállalkozással összefüggésben őrizetbe vett személyt, az intézkedést a Washingtonban bejegyzett céggel szemben különösen nagy adóhiányt okozó adócsalás gyanúja indokolta - közölte a VPOP az MTI-vel. A bizonyítékok alapján alap lett a gyanú, hogy a ScienNet adóbevallási és adómegfizetési kötelezettségének sehol, így Magyarországon sem tett eleget.

A VPOP közleménye szerint a vállalkozás bevételei kizárólag a magyar termékpartnerektől és a belépő tagoktól származtak. A szerdán végrehajtott akció során több adathordozót lefoglaltak. Azt is vizsgálják, hogy csalással, sikkasztással, piramisjáték szervezésével gyanúsítható-e a cég - áll a közleményben. A nyomozóhatóság zárolta a ScienNet bankszámláit, hogy az esetleges károsultak későbbi igényeit abból fedezhessék.

Csütörtökön a VPOP közölte: több száz millió forintos adóhiány okozása miatt indítottak vizsgálatot egy törzsvásárlói közvetítő vállalkozásnál, ezzel összefüggésben egy embert őrizetbe vettek.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedély nélküli betétgyűjtés gyanújával piacfelügyeleti eljárás keretében vizsgálta a ScienNet nevű törzsvásárlói rendszert. Megállapította, hogy a ScienNet működtetése nem minősül betétgyűjtésnek vagy más pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek.