Száz évre tervez a Mercedes Kecskeméten

Vágólapra másolva!
A Daimler-Benz kecskeméti üzemébe főként pályakezdő, ambiciózus fiatalokat keres, három-öt éves munkatapasztalattal rendelkező személyek mellett.
Vágólapra másolva!

"A németek számára nagyon fontos érték a lojalitás. Ez a munkahely nem egy-két évnyi elfoglaltságot jelent, a cég ötven-száz éves perspektívában gondolkozik. Azaz, aki itt munkát kap, az akár húsz-harminc évnyi biztos állással is számolhat" - mondta Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere, a kereskedelmi kamara kecskeméti székházában megrendezett beszállítói konferencián.

Forrás: MTI

Egyre gyakoribbak lesznek a Daimler álláshirdetései az országos sajtóban is

Az alpolgármester több mint hatvan cégvezető előtt ismertette Közép-Európa legnagyobb beruházásának a jelenlegi állását. Elmondta: a német cég a válság ellenére is tartja a tervezett menetrendet. Az év második felében már a magas építések látványos szakaszára figyelhetnek majd a gyár felé autózók. Jelenleg száznegyven dolgozót alkalmaznak, ugyanakkor hetven munkakör nyitott. A következő hónapokban egyre több jelentkezőt fognak meghallgatni a Mercedes-gyár személyzetis munkatársai. A Daimler álláshirdetései egyre gyakrabban fognak megjelenni az országos sajtóban és a megyei lapban, a Petőfi Népe hasábjain.