Ötödével növelte eredményét a Metro

2011.03.23. 17:03

Rekordmértékű profitra tett szert tavaly a német Metro, és az idén is jó növekedési lehetőségekkel számol a világ negyedik legnagyobb kiskereskedelmi csoportja.

A Cash and Carry, a Real, a Media Markt és a Saturn, valamint a Galeria Kaufhof áruházakat magában foglaló német vállalatcsoport üzemi eredménye 2,42 milliárd eurót tett ki tavaly a rendkívüli tételek nélkül, ez közel 20 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Elemzők 2,32 milliárd eurót vártak. A bevétel 2,6 százalékkal, 67,3 milliárd euróra nőtt. A csoport elnöke szerint a vállalat történetének eddigi legnagyobb átszervezését jelentő program, a Shape 2012 félidejében elmondható, hogy a csoport már most jobb formában van, mint a válság előtt. Ez az indoka egyebek mellett annak, hogy a közgyűlésnek az osztalék 1,35 euróra való emelését fogja javasolni a vezetés.
   
Miközben Németországban, a Metro fő piacán 1,4 százalékkal csökkent a forgalom tavaly az egy évvel korábbihoz képest, és Nyugat-Európában is csak 2,8 százalékkal nőtt, Kelet-Európában a csoport átlagánál nagyobb mértékben, 7,1 százalékkal emelkedett a bevétel, az ázsiai-afrikai régióban pedig 17,3 százalékkal.
   
A Metro az idén nagyobb sebességgel folytatja a nemzetközi terjeszkedést, és az idén 110 új áruház létesítését tervezi a tavalyi 100 nyitás után, elsősorban Kínában, Indiában és Oroszországban. Tavaly a Metro-csoport forgalmának már 61 százaléka származott külföldről. Középtávon a csoport évi 6 százalékos forgalomnövekedést, valamint az üzemi eredmény 10 százalékos emelkedését várja, feltéve, hogy javulnak a konjunkturális feltételek. Az idén a bevétel 4 százalékos, az EBIT 10 százalékos növekedését tervezik.