Magyar Nemzet: Minden tizedik magyarnak van köztartozása

2011.07.21. 6:44

A lakosság egytizedétől követel pénzt az adóhivatal: több mint egymillió embernek van kisebb-nagyobb köztartozása - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A lapban az áll, az adóhatóság a magánszemélyektől összesen 170 milliárdot, a hazai cégektől 2100 milliárdot hajtana be.

A magyarok egytizedének van köztartozása - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített kimutatásból, amelyet a Magyar Nemzet csütörtöki száma ismertet. Vannak, akik pár ezer forinttal maradtak adósok, de olyanok is akadnak, akik milliós összeget nem fizettek be. Egy embertől átlagosan 165 ezer forint befizetését várja a NAV.

Az utóbbi években jelentősen megemelkedett az adótartozást felhalmozó magánszemélyek száma - írja az adatokra hivatkozva a lap. Míg három évvel ezelőtt hétszázezer ember volt adós, addig tavaly már kilencszázezer, az idén pedig több mint egymillió polgár maradt el a közterhekkel. A statisztika szerint a lakosság tartozásának legnagyobb részét át nem utalt személyijövedelemadó-tételek adják, de sokan mulasztották el az egészségügyi szolgáltatási járulék befizetését is.

A hatóság a magánszemélyektől összesen 170 milliárd forintot vár, a cégvilágon pedig 2100 milliárdot hajtana be - olvasható a Magyar Nemzetben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK