Magyar Nemzet: Telefoncéggé is válhat a Magyar Posta

Vágólapra másolva!
Nyolcvanmilliárd forintos beruházással négy fő területen erősítené pozícióját a Magyar Posta a 2013-as piacnyitásig. A Magyar Nemzet birtokába került cselekvési terv szerint ezek egyike, hogy a társaság visszatérne a távközlési piacra.
Vágólapra másolva!

Elfogadta a Magyar Posta igazgatótanácsa azt a mintegy ezeroldalas cselekvési tervet, amely a szóba jövő kitörési pontokat veszi sorba - írja a Magyar Nemzet a birtokába jutott dokumentum kivonatolt változatára hivatkozva.

Az irat szerint négy fő területen szükséges erősíteni és váltani: a hagyományos postai szolgáltatások és alaptevékenység fejlesztése, az e-posta, vagyis a szolgáltatások teljes körű elektronizálása, piacra lépés a telekommunikációs piacon, valamint a pénzforgalmi szolgáltatások felfuttatása.

A Magyar Postát nehéz helyzetbe hozhatja a 2013-as piacnyitás, amelyet az EU írt elő. Ez a lépés kedvezhet a nemzetközi csomagküldő- és futárszolgálatoknak, melyek olcsóbb szolgáltatásaikkal "megnyerik" a nagyvárosokat. A tervezet szerint a szolgáltatások elektronizálása és a telekommunikációs piacra történő belépés pótolhatja a piacnyitásból adódó bevételkiesést. A lap birtokába került dokumentum szerint a szükséges beruházások 80 milliárd forintba kerülnének.