A görögök nélkül is bukhat az eurómentés

Nem csak egy görög népszavazás jelent kockázatot az eurózóna adósságválságának rendezésére összeállított, nagyszabású csomagra. Európának nincs elég pénze, a növekedés nem látszik beindulni, és a görögök nélkül is bedőlhet a kötvénypiac. Kína pedig vonakodik pénzt adni.

A görög miniszterelnök népszavazási kezdeményezésének bejelentése óta az Európai Unió vezetői közül többen is kijelentették, hogy a Görögország megmentéséről és az eurózóna adósságválságának rendezéséről kötött október 26-ai megállapodásnak nincs alternatívája, és ha a görögök elutasítják, azzal kiírják magukat az euróövezetből.

Ezek a megnyilatkozások egyebek mellett azt sugallják, hogy a görög adósságleírásról, az európai nagybankok feltőkésítéséről és az eurózóna mentőalapja, az EFSF kibővítéséről kötött megállapodás biztos megoldást jelent az összes aktuális gondra - holott a jelek szerint ez nincs így, a tervnek már most több gyenge pontja látszik.

Gond az alappal

Problémásnak tűnik az EFSF további működése. Az alap "tűzereje" 440 milliárd - pontosabban az eddigi (ír, portugál, görög) kötelezettségvállalások után maradó 200 milliárd - euróról 1000 milliárdra nő. Arra volna hivatott, hogy megakadályozza az adósságválság továbbterjedését az eurózóna azon tagjaira, amelyek finanszírozása, államadósságuk mérete és költségvetésük egyensúlyhiánya miatt, gyenge lábakon áll. Garanciavállalásával biztosítaná, hogy a befektetők ne kérjenek magas kamatot a spanyol vagy olasz államkötvényekre.

A garancia azonban csupán a mostantól kibocsátandó állampapírokon esetlegesen elszenvedett veszteség húsz százalékára vonatkozik, és az ötvenszázalékos görög adósságleírás fényében egyáltalán nem biztos, hogy ez elég lesz a befektetőknek. Ráadásul félő, hogy két különböző kötvénypiac alakul ki, hiszen a korábban kibocsátottakra nem vonatkozik majd a garancia, tehát ezek jelentősen veszíthetnek értékükből, növelve a hitelező bankok terheit - mondta az [origo]-nak Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója.

Gond a forrással

Az eurózóna emellett szeretne minél több külső forrást szerezni a rászoruló tagoknak nyújtandó kölcsönökre. Ennek a kezdeményezésnek a sikere nagyrészt attól függ, hogy lesznek-e olyan, a valutaövezeten kívüli országok, amelyek hajlandóak beszállni. A főszerep a hatalmas tartalékokkal rendelkező Kínáé lehetne, de a kínai vezetők konkrét jelét még nem adták annak, hogy jelentős nagyságrendű befektetést fontolgatnának. Pusztán az ad okot bizakodásra, hogy tudatták, az ország nem akarja minden pénzét dollárban tartani. Az óvatosságon nincs mit csodálkozni, tekintve, hogy elég lassan haladnak az egyes EU-tagok reformjai, amelyek pedig feltétlenül szükségesek a fenntartható gazdálkodás kialakításához.

"Kínának van ugyan háromezer milliárd dollárnyi devizatartaléka, de annyit biztos nem fog ebből betenni egy ilyen alapba, amennyire szükség lenne, tehát mindenképpen több résztvevő kell. Egyes arab országok vagy Szingapúr is szóba jöhet még. Összességében ugyanakkor kétséges, hogy nagyszámú jelentkező lenne, mert kevesen akarják kockáztatni a pénzüket az Európai Unió politikai-döntéshozatali válsága láttán" - vélekedett Darvas Zsolt, hozzátéve, hogy a pénteken véget érő G20-csúcson eldőlhet, lesz-e elegendő forrás.

Gond Kínával

Az Economist brit hetilap internetes oldalán megjelent egyik cikkben az áll, hogy Kína szerepvállalása felveti azt a komoly politikai kérdést, hogy miközben az EU a kínai vállalatok terjeszkedése miatt aggódik, kérdéses, hogy valóban el akarja-e zálogosítani magát az ázsiai óriásnak. Különösen érdekes kérdés ez annak tudatában, hogy Kína számos dolgot kérhet az EU-tól a segítségért cserébe, az emberi jogi bírálatok tompításától az ország piacgazdaságként való elismeréséig.

Irwin Stelzer amerikai közgazdász a Wall Street Journal amerikai üzleti lapban azt írta, hogy a bejelentett konstrukció egy "pénzügyi Patyomkin-falu", mert senki sem tudja, honnan lesz meg rá a pénz. Az Economist írása szerint pedig a válságkezelés azt bizonyítja, hogy az európai országoknak egyszerűen nincs elég pénzük arra, hogy egyszerre garantálják az adósságot, és közben megtartsák a saját finanszírozásukhoz fontos elsőrendű hitelminősítésüket - erre még a gazdaságilag messze legerősebb állam, Németország sem képes.

Gond a növekedéssel

Stelzer cikkében a bizonytalansággal magyarázta, hogy a kezdeti pozitív reakció után ismét emelkedni kezdett a spanyol és olasz állampapírok hozamszintje - az ECB folytatódó vásárlásai ellenére -, világosan jelezve a befektetők elégedetlenségét. A piaci szereplők "rájöttek, hogy csak egy Patyomkin-falut mutogattak nekik", és egyszerűen nem hiszik el, hogy Silvio Berlusconi kormánya végig tudja vinni a beígért reformokat - írta a közgazdász.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az adósságok leépítésének csak egyik feltétele a fegyelmezett költségvetési politika. Legalább ilyen fontos lenne a növekedés beindítása, amint arra a Shell olajvállalat egyik vezetője, Simon Henry is rámutatott a napokban. Henry hozzátette, hogy az EU jelenleg semmit sem tesz ennek érdekében.

Gond a görögökkel

Hitelességi problémákkal küzd a görög mentőcsomag is. A program szerint a leírás segítségével - mely az ország teljes, 350 milliárd eurós adósságállományából valamivel több mint 90 milliárdot érint - a görögöknek 2020-ra a GDP 120 százalékára kell leszorítaniuk az államadósság arányát. Ez még mindig nagyon magas szint, mégis ekkor kellene a piacnak átvennie a finanszírozást a nemzetközi intézményektől.

"Erősen kétséges, hogy ilyen múlttal adnak-e majd a magánhitelezők pénzt Görögországnak alacsony kamatra. Nem szólva arról, hogy a 120 százalékos adósságráta is csak akkor megvalósítható, ha minden a tervek szerint halad, a privatizációtól a növekedésen át a reformokig. Vagyis bőven vannak kockázatok" - magyarázta kérdésünkre Darvas Zsolt.