Megvernének, ha Erzsébet-utalványt adnánk pénz helyett

mozgóbolt, Erzsébet utalvány, Szátok és Tereske
Vágólapra másolva!
Ijedten figyelik több faluban is azokat a híreket, amelyek szerint a kormány azt fontolgatja, hogy Erzsébet-utalványban adná a családi pótlékot. Egy nógrádi település polgármestere szerint lázadás törne ki, ha ez megvalósulna, és biztos benne, hogy neki is kijutna a verésből. A gondot az jelentené, hogy a legkisebb falvakban nincs olyan bolt, ahol fizetni lehetne az utalvánnyal.
Vágólapra másolva!

"Én elmentem a vásárba fél pénzzel..." harsogta a gyerekdalt az álmos délelőttön a Nógrád megyei Szátokra érkező kisteherautó, a környék egyik mozgó vegyeskereskedése. A közel hatszáz fős faluban bolt egyáltalán nincs, a helyieket hétköznap ez, valamint két másik mozgó pékség és egy furgonos zöldséges szolgálja ki. Erzsébet-utalványt egyikük sem fogad el.

Márpedig a kormány éppen azt fontolgatja, hogy miként tudna több szociális juttatást, például a családi pótlékot, vagy a rendszeres szociális segélyt Erzsébet-utalványban adni. Az utalványt egyelőre a CBA és a Coop-egységek, más kisebb boltok fogadják csak el, illetve hamarosan csatlakoznak ehhez a körhöz a nagyobb Tesco áruházak is.

A félpénzes dallammal hirdető mozgóboltos szerint sokan bajban lesznek, ha az ötlet megvalósul, mert ők nem fogják elfogadni az utalványt. A zöldséges furgon tulajdonosa is kijelentette, hogy neki a pénz kell, mert a jegyet nem tudja "beforgatni". Vagyis egy szátokinak, ha utalványban kapná a szociális juttatásokat, el kellene utaznia, hogy azokat fel tudja használni.

Aki éhes, fázik, bármire képes

"Megvernének. A szó szoros értelmében lehet, hogy tettlegességig menne a dolog, ha Erzsébet-utalványt adnánk a jó magyar forint helyett" - mondta az [origo]-nak Urbán Pál, a hétszáz fős nógrádi település, Tereske polgármestere, aki tőlünk hallott először a kormány tervéről.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
"Ötszázért vettem" - kattintson a képre további fotókért!

Mint mondta, nagyon szegények az emberek, pénz kell nekik, ezt tudomásul kell venni. "Aki éhes, fázik, bármire képes, lehet, hogy én is az lennék. Lázadás előtti állapot van" - fogalmazott a polgármester, aki szerint a helyieket a rendszeres szociális segély 22 800 forintra történő leszállítása is megviselte.

Az általunk megkérdezett gyerekes családok mind hallottak az Erzsébet-utalványos tervről. "Öltöztetni kell a gyereket, fizetni a villanyszámlát, ne osszák be mások pénzét, milyen dolog ez?" - háborgott egy háromgyerekes anyuka az egyik mozgóbolt mellett. "Gyógyszert, buszt miből fizetünk?" - kérdezte egy másik, miközben mutatta a vásárolt holmit, öt szem krumplit, egy flakon hipót és egy nyalókát. "Ötszázért vettem" - tette hozzá. Közben többen panaszkodtak arra, hogy nagyon drágán kínálják áruikat a furgonokba beköltöztetett boltok, de vagy ez van, vagy a buszozás.

Van bolt, csak messze

Az árusnál összesereglett férfiak egy csoportja reggel látta a tévében, hogy "levásárlási csekkeket kapnának". "Miből tartsa fel az ember a házat? Miből öltöztesse a gyereket? Kávét és cigit sem adnak érte. Nem a jövőbe megyünk, hanem a múltba, emeljék fel inkább a családi pótlékot" - sorolták egymás szavába vágva. "Itt az ember ételt sem tud venni" - panaszolta egy férfi a kisgyereke kezét szorongatva, aki szerint nem lehet mindennap elbuszozni az utalvánnyal egy messzi városba, mert náluk még bolt sincs.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
"Nem lehet mindennap elbuszozni." - kattintson a képre további fotókért!

Helyi bolt nyitása pedig nem várható. Szátok polgármestere, Vezér Attila azt mondta az [origo]-nak, hogy már tárgyaltak a cooposokkal, de ők túl kicsinek találták a falut ahhoz, hogy kinyissanak. Pedig a bolt ott áll felszerelve, csak épp nincs, aki üzemeltesse. Vezér szerint a korábbi boltos feladta, egy helybéli szerint viszont túl sokan vásároltak volna hitelbe.

A polgármester ugyanakkor úgy véli, hogy nem lenne gond, ha Erzsébet-utalványban adnák a családi pótlékot. Szerinte itt mobilak az emberek, sűrű a buszjárat, és 3-4 kilométerre vannak nagyobb települések, ahol azt levásárolhatnák.

Ne kocsmában költsék el

"Nem kell mindenkit egy kalap alá kell venni. Meg kell nézni a családot, hogy ki mire költi" - mondta haragosan egy nő. Ezzel az ötlet mögött vélhetőleg meghúzódó egyik kormányzati szándékra utalt, vagyis hogy a családi pótlékot ténylegesen a gyerekekre költsék, és az ne a kocsmában vagy a játékgépben végezze.

Urbán Pál polgármester szerint nyilvánvalóan vannak olyanok, akik elpazarolják a pótlékot, de nem nagy százalékban. "Itt, aki szociális segélyre jogosult, annak tényleg a kenyérre kell" - mondta.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
"Egyenként kéne felmérni az emberek helyzetét" - kattintson a képre további fotókért!

Egy, szintén a mozgóboltra váró idősebb nő, aki sem családi pótlékot, sem segélyt nem kap, úgy vélte, hogy egyenként kellene felmérni az emberek helyzetét, mert vannak, akik a készpénzt elköltik másra, míg mások arra költik, amire kell. Szerinte a polgármesteri hivatalban mindent tudnak az emberekről, így az egyéni elbírálás megoldható lenne.

Ebből vettem a lúdtalpcipőt

Egy falubeli anyuka most is kap Erzsébet-utalványt a munkáltatójától, de nem szeretné a két gyerek után járó 26 600 forintos családi pótlékot is abban látni. Mint mondta, nem költ boltban annyit, ráadásul nem is fogadják el minden helyen. Ő inkább cipőt és ruhát venne továbbra is ebből a pénzből.

A tereskei Takarékszövetkezet pultjában ülő fiatalasszonynak viszont mindegy, miben jön a családi pótlék, mert ő könnyűszerrel elkölti az egy gyereke után neki járó pénzt élelmiszerre. Ráadásul kocsival Vácra jár vásárolni. Bár, mint mondta, a fiának vásárolt lúdtalpcipő 13 ezer forintnál kezdődik, és arra jól jött a pótlék. Mégis örül, hogy legalább nem csökkentették a családi pótlék összegét.

Virágozna az uzsora

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének vezetője, Székely Hajnalka arra hívja fel a figyelmet, hogy a családoknak nem minden hónapban egyforma a költségvetése. "Télen a fűtés, nyáron egy tábor, ősszel az iskolakezdés, míg máskor egy-egy nagyobb gyógyszerszámla viszi el a több pénzt" - magyarázta az [origo]-nak Székely Hajnalka.

Mint mondta, jelenleg is vannak természetbeni juttatások, például amikor ingyenétkezést kap a gyerek, vagy amikor a közműszolgáltatóknak utalják át a lakásfenntartási támogatást, azonban a családnak szüksége van készpénzre is. Székely Hajnalka szerint, ha meglépnék a változtatást, sok családnak igazi pénze nem is lenne, mert jelenleg csak családi pótlékból és segélyből él.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Urbán Pál tereskei polgármester - kattintson a képre további fotókért!

Az elnök szerint ezzel még az uzsorakamatot sem lehetne elkerülni, hiszen hamar újabb piaca alakulna ki ezeknek a csekkeknek. Ugyanígy véli Tereske egyetlen üzletében a boltos is: akinek készpénz kell, az majd úgyis eladja az utalványt másnak olcsóbban.

Székely Hajnalka szerint annak sincs értelme, hogy - tekintettel az elfogadóhelyek szűk körére -, az egyébként is szerény jövedelmű családokat utazásra kényszerítsék, hogy be tudják váltani az utalványokat.

Urbán Pál polgármester szerint a rendszert be lehetne vezetni, de nem sokkszerűen, hanem lépcsőzetesen. Például úgy, hogy húszezer forintból kezdetben ötezret adnának Erzsébet-utalványban, majd bizonyos idő után megnéznék, hogy a rendszer hogy vált be, hogy melyik kereskedőhöz járnak el, és hogyan viszonyulnak hozzá az emberek.

A törvény szerint
A családi pótlékot a törvény szerint az állam nyújtja havi rendszerességgel azért, hogy azzal a gyerek iskoláztatási és nevelési költségeit támogassa. Ezek jó részét ugyanakkor nem lehet Erzsébet-utalvánnyal megvenni, bár egy törvénymódosítással könnyen változtatni lehet az eddigi célokon.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!