Megduplázza méretét az AAA Auto

Vágólapra másolva!
A pénteken közzétett 5 éves stratégia szerint meg kívánja duplázni jelenlegi használtautó-kereskedéseinek számát az AAA Auto 2017-ig, mindezt úgy, hogy a magyar, a lengyel és az ukrán piacra is belépne.
Vágólapra másolva!

Régi-új piacokon a térképen

36 egységgel kívánja bővíteni a jelenlegi 30 használtautó-kereskedésből álló hálózatát az AAA Auto. A társaság ismét megjelenne a magyar és a lengyel piacon 2014-ben és 2015-ben, valamint Ukrajnában folytatná a terjeszkedést 2016-ban. Magyarországot és Lengyelországot még 2008-ban, illetve 2009-ben hagyta el a használtautó-kereskedő a hitelválság kezdetén, azonban a kedvező feltételeknek köszönhetően a visszatérés mellett döntött a cég.

Első körben csak egy kereskedéssel indulhatnak az régi-új piacok. Ezt követően azonban a magyar piac felgyorsulhat, évente 2 új kereskedéssel bővülhet, míg Ukrajnában és Lengyelországban csak egy-egy új egység nyitása várható éves szinten.

A jelenleg fő piacnak számító Csehországban 19-ről 29-re bővülhet a hálózat, míg Szlovákiában és Oroszországban 7-7 egység indulása várható a jelenlegi 10 és 1 kereskedés után.

Forrás: [origo]

Növekvő értékesítés, stagnáló marginok

Az előrejelzés szerint a 2013-17-es időszakban átlagosan mintegy 17 százalékkal bővülhet az értékesített gépjárművek száma. A 2013-as 7900 darabos értékesítési tervvel szemben 2017-re már 16 000 darab gépjármű eladása várható. A készletek forgási sebessége kis mértékben maradhat el a 7-es értéktől.

Ezalatt átlagos értékesítési ár is 7,5 ezer euróra emelkedhet 6 ezer euróról, éves 5 százalékos átlagos növekedési ütem mellett. A gépkocsik átlagára azonban jelentős eltérést mutathat országonként, a legmagasabb Oroszországban lehet, míg a legalacsonyabb Magyarországon. Mindezeknek köszönhetően évi 22 százalékkal bővülhet az AAA Auto árbevétele átlagosan.

A gépjárművenként elért bruttó margin az időszak során ugyanazon a szinten maradhat, nem sokkal a 2012-es első félévi 26,5 százalék alatt stabilizálódhat. Az EBITDA margin 8,5-9 százalék körül alakulhat (2012 első félévében 13,9 százalékon állt) az elkövetkezendő 5 évben az újonnan nyíló egységek miatt.

A beruházások szintje az árbevétel megközelítőleg 0,5 százalékát tehetik ki, évente kevesebb mint 8 százalékos növekedés várható.

Leépíti részesedését a korábbi vezérigazgató

Augusztus végén jelentette be az AAA Auto korábbi vezérigazgatója, Anthony James Denny, hogy értékesíteni kívánja a közel 77 százalékos részvénycsomagjának többségi részét. A terv szerint mintegy két év alatt értékesítene 73,8 százalékot a pakkból.

A részvény elsődleges piacának a prágai tőzsde számít, igaz, a magyar parketten is forog a papír, ugyanakkor itt jóval kisebb e befektetők aktivitása.A hírre közel 2 százalékos emelkedéssel indította a kereskedést a cseh piacon az AAA Auto 22 cseh korona közelében.

AAA Auto (Prague Stock Exchange)

Forrás: [origo]