Svéd eszközökkel készülne a Rába-busz

Vágólapra másolva!
Egy jövőre bezáró svédországi busz-összeszerelő üzem révén indulhatna meg a Rába és a Volvo közös buszgyártása Magyarországon a HVG legújabb értesülései szerint. Az eszközök beszerzésén túl, azonban a szakképzett munkaerő-állományt is biztosítani kellene, ami az Audi bővülése mellett nem ígérkezik könnyű feladatnak.
Vágólapra másolva!

Múlt kedden beszámoltunk róla, hogy sajtóértesülések szerint Rába futóművel rendelkező Volvo autóbuszokat rendelne a BKV. A gépipari cég a futóművek mellett jelenleg alvázakkal tudna hozzájárulni a termeléshez, ezért mindenképp szüksége lenne egy partnerre. Kézenfekvő megoldásnak tűnik a Volvo, hiszen már közel 10 évre nyúlik vissza a két cég kapcsolata. A HVG.hu legfrissebb, hivatalosan meg nem erősített forrásai szerint egy jövőre bezáró Volvo-üzem berendezései révén indulhatna meg újból a Rába hazai buszgyártása.

A Volvo még október elején jelentette be, hogy 2013 nyarán bezárja a délnyugat-svédországi Säffle városában lévő busz-összeszerelő üzemét és kizárólag a lengyelországi Wroclawban folytatja a buszgyártást. Az 1981 óta Volvo tulajdonban lévő üzem leállítását az európai piac pangásával és az árakra nagy nyomást helyező túlkínálattal indokolta a svéd társaság. A kedvezőtlen környezet miatt az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett a Volvo autóbusz-értékesítése, a harmadik negyedévben csupán 2137 buszt adott el, szemben az egy évvel korábbi 2954-gyel.

A termelőeszközök mellett a Rábának jelentős szakképzett munkaerő-állományra is szüksége lehet, aminek a biztosítása egyelőre nem ígérkezik könnyű feladatnak, mivel a győri Audi is létszámának bővítésére készül.

A Rába korábban már gyártott autóbuszokat, azonban 2001-ben felhagyott a jelentős veszteséget generáló tevékenységgel és teljes kapacitását felszámolta. Mostanra a BKV és a Volán társaságok gépparkja is jelentős mértékben elöregedett, amit a kormány egy buszrekonstrukciós program keretein belül orvosolhat. Ennek a zászlóshajója lehet a Rába, melyben még áprilisban szerzett 73,7 százalékos részesedést az állam.

A legfrissebb hírekre nem mozdult meg a Rába árfolyama, a kurzus továbbra is a múlt szerdai 867 forintos szinten tartózkodik. A forgalom élénkülése sem látható, eddig csupán mintegy 300 ezer forintnyi Rába részvény cserélt gazdát.

Rába

Forrás: [origo]