Itt már venni kell a Magyar Telekomot?

Vágólapra másolva!
Vételre minősítette fel ma reggel az UniCredit elemzője a Magyar Telekom részvényeit. Korábban az ajánlás "Tartás" volt.
Vágólapra másolva!

Friss elemzést adott ki ma reggel az UniCredit szakértőgárdája a Magyar Telekom részvényeiről, melyben úgy látják, hogy már érdemes vásárolni azokat. Eddig az elemzők csak tartásra ajánlották a papírokat.

Mint ismeretes, a hazai távközlési társaság Budapesti Értéktőzsdén forgó részvényei történelmi mélypontjuk közelében tartózkodnak, s az elmúlt napokban jobbára kedvezőtlen elemzői értékelések láttak napvilágot róluk. A fő probléma az, hogy a cégre nehezedő terhek miatt egyre kevesebben látják úgy, hogy a részvényenként jelenleg 50 forintos osztalékkifizetés fenntartható.

Abban szinte mindenki egyetért, hogy ha ez a kifizetés fenntartható lenne, akkor a jelenlegi szinteken a papírok már jó befektetési célpontot jelenthetnek, de hogy valóban fenntartható-e ez a mérték, abban már vita van az elemzők között. A múlt héten például az Erste elemzője csökkentette célárfolyamát, majd a KBC Securities szakértője fejtette ki, hogy szerinte fenntarthatatlan az osztalék, s ezért ő is hasonlóan reagált.