Kutathat a MOL Ománban

Vágólapra másolva!
A MOL Nyrt. közleményben számolt be arról, hogy az ománi leánya megkapta az engedélyt a korábban már bejelentett kutatásra az országban fekvő 66-os blokkban. A hír nem különösebben meglepő, és mivel még rendkívül bizonytalan a készletek nagysága, valamint kitermelhetősége, és a MOL 2018-ig nem is számol termeléssel a térségben, nem piacmozgató erejű a bejelentés.
Vágólapra másolva!

A MOL közleményében tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy MOL ománi leányvállalata megkapta a hivatalos értesítést, amely szerint az Ománi Szultán rendeletével 2012. november 25-én hatályba lépett a 66-os, nyugat-ománi szárazföldi blokkra vonatkozó Kutatási és Termelés-megosztási Szerződés. A szerződést a felek 2012. szeptember 9-én írták alá és a rendelet kihirdetésével elkezdődhetnek a kutatási munkálatok a blokkban - emeli ki a társaság közleménye.

A 4899 négyzetkilométer területű, sivatagi blokk Omán nyugati részén, a szaúd-arábiai határ mentén helyezkedik el. Jó infrastruktúrával rendelkezik, közel az olajátadó és export létesítményekhez. A blokkban valószínűsített célrétegek geológiai potenciálját igazolja, hogy a közelben két korábbi felfedezés és egy termelő olajmező is található. Ezek a mezők szénhidrogén-rendszer és szerkezettípus tekintetében a 66. blokkban azonosított szerkezetek analógiájának tekinthetők. Az előzetes becslések szerint a 66. blokk kockázattal nem súlyozott teljes várható kitermelhető készlet (P50) nagysága elérheti a 200 millió hordó kőolajegyenértékest (boe).

Távol még a siker

A hír nem különösebben meglepő, hiszen a MOL korábban bejelentette, hogy kutatási megállapodást készül kötni az ománi blokkról. A jelenlegi stádiumban még nagyon távoli lehet a konkrét olajtermelés a blokkban, még ha sikeresek is lesznek a kutatások. A MOL terveiben 2018-ig még nem is szerepel kitermelés ebben a térségben, és egyelőre alacsony valószínűséget társít a kutatások sikereihez. Ennek megfelelően nem számíthatunk igazán erőteljes piaci reakcióra.

Az ománi mező a MOL kutatási projektjei között a második legnagyobb lehet egyébként, és a teljes készletekhez viszonyítva egészen szép szeletet adhat a jelenlegi ismeretek alapján (feltéve persze, hogy gazdaságosan kitermelhető készletekről van szó). A november közepén tartott elemzői konferencia tanulsága szerint a társaság jelenleg 1,6 milliárd hordó kőolajegyenértékesre (boe) becsli az olajkészleteit, ebből azonban csupán 700 millió tekinthető bizonyított, illetve nagy valószínűséggel kitermelhető készletnek. A többihez - így az ománi mezőhöz - lényegesen nagyobb bizonytalanság kapcsolódik.